Nemcsak nagyszülőket várnak a Mózeskosár Egyesület pszichológus szakemberei az időről-időre megrendezett „Örök Nagyi” workshopra, hanem mindenkit, akik már támogatják vagy a jövőben támogatni fogják az örökbefogadó családot, ahová egy gyermek érkezik. Keresztanya és nagynéni is volt már résztvevő. – Általában a várakozó szülők delegálják azokat, akik eljönnek, hiszen nekik a felkészítő tanfolyamról már van tapasztalatuk, és tudják, mennyit segíthet egy ilyen edukációs alkalom – mondja Dengyel Kinga klinikai szakpszichológus, perinatális szaktanácsadó.
Azok az örökbefogadásra várakozók vagy gyakorló örökbefogadók, akik erről a lehetőségről tudnak, a nyitottabb, érdeklődő és tájékozódni vágyó családok, tehát a legfelvilágosultabb hátterű nagyszülők szoktak érkezni a workshopra. – Az ő látókörüket bővítjük, helyzetmegoldó képességüket tréningezzük játékosan, miközben megjelennek jogi és pszichológiai információk is, kvízes, beszélgetős formában – teszi hozzá Székely Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus, a Mózeskosár Egyesület egyik alapítója és elnökségi tagja.
Érzékeny kérdések
Dengyel Kinga: A résztvevőkkel többek között olyan érzékenyítő filmeket is megnéznek, amelyek a vér szerinti szülő, a roma örökbefogadás, vagy a gyermek szempontjából láttatják a folyamatot. – Középosztálybeli többségi felnőttekként hajlamosak vagyunk mindent a saját perspektívánkból tekinteni, és ezáltal akár félre is érteni. Így kimaradhat a vér szerinti szülők, az örökbefogadott gyermek vagy a nagyszülők nézőpontja. A cél az lenne, hogy a résztvevők tágabb rendszerben láthassák az örökbefogadást.
Dengyel Kinga szakpszichológus – fotó: magánarchívum
Még várakozó és már gyakorló nagyszülők is rendszeresen érkeznek az „Örök Nagyira”, ezért sokféle kérdés felmerülhet. Aki még nem nagyszülő, annak még abba is bele kell szoknia, hogy a szülői szerepkört el kell hagynia az unokával kapcsolatban, hiszen a gyerekneveléshez kapcsolódó döntések, feladatok a szülőkhöz tartoznak.
Magyarországon a többség azért fogad örökbe, mert a gyermekvállalás útján van elakadásuk. – A ’veszteségháromszög’ örökbefogadó szülőket érintő vonatkozása leggyakrabban magzatvesztést vagy meddőséget jelent. Ebben a folyamatban sérül az önbecsülés, a nőiességbe vagy férfiasságba vetett hit. Az érintettek emiatt bizonytalanabbak lehetnek a szülői szerepben, és megerősítésre van szükségük abban is, hogy a szülő-gyerek kapcsolat minősége nem a vérségi viszonyon, hanem a kötődésen, a szeretetkapcsolaton, a gondoskodáson alapszik – mondja Székely Zsuzsanna. – Attól még abszolút válhat valaki jó szülővé, hogy nem tudott gyermeket nemzeni vagy szülni. A nagyszülőknek ezért különösen fontos feladatuk az örökbefogadásnál, hogy ne csorbítsák tovább a meddő gyermekük szülői önbizalmát, hanem engedjék megvalósítani a saját döntéseit és ismerjék el, dicsérjék, amikor csak lehet.
Nekik nem kell az örökbefogadástémát kezdeményezni az unokával, ez a szülők dolga a szakemberek szerint. Azt viszont tudniuk kell, hogy ha a gyermek felhozná a kérdést akkor hogyan reagáljanak rá, például a családba érkezésének történetével vagy a vér szerinti szülővel, nevelőszülővel kapcsolatban.
Dengyel Kinga: – A nagyszülőség nem egy választott szerep, hanem a gyermekük által válnak azzá. Mivel ilyenkor a szülői alrendszerből nagyszülői státuszba kerülnek, ez akkor is normatív krízis, ha vágytak rá, és akkor is, ha még fiatalnak vagy felkészületlennek érzik magunkat hozzá. Aki például régóta szeretne unokázni, ott a nagyszülői szerep gyakran már a várakozás időszakában elkezd formálódni, és sokszor nagyobb örömet hoz, mint amit eredetileg el tudtak képzelni.
Egy adott napon csaknem háromezer nyilvántartott alkalmas örökbefogadó szülő vár gyermekre, míg mintegy ezerhétszáz jogilag örökbe adható gyermek van a gyermekvédelmi szakellátásban. Közülük körülbelül négyszázan vannak olyan életkori és egészségi státuszban, ami megfelel az örökbefogadásra várakozó szülők kérésének. A többiek jellemzően tíz év felett vannak már, valamilyen betegséggel élnek, vagy olyan történéseken mentek át, amely miatt nem alkalmasak az örökbe adásra. Az iskoláskorú gyerekek közül évente csak mintegy tíz kicsit fogadnak örökbe.
A nagyszülőség azt is jelenti, hogy noha sok tapasztalata van már az illetőnek gyereknevelés területén, esetleg azt is látja, mit lehetett volna máshogy csinálni, fontos, hogy egyet hátra lépjen, és hagyja, hogy a gyerekének kialakuljon a saját szülői stílusa. – Ahelyett, hogy az érthető nagyszülői magabiztosságával és kompetenciaérzésével vállalná a gyerek körüli teendőket, inkább egyfajta kíváncsi nyitottsággal, az újdonsült szülők iránt mutatott tisztelettel érdeklődjön, hogyan képzelik el, mi lenne számukra a segítség – folytatja a szakember. – Bízzanak, higgyenek az örökbefogadó szülőkben, és fogadják el, ha esetleg idővel módosulnak az elképzeléseik a gyermek érkezése után vagy a felcseperedés során.
Nem könnyű szerep
A nagyszülők általában akkor nyugszanak meg, amikor megszületik az unokájuk, hiszen számukra is fájdalmas veszteség lehet, ha nem adódik tovább az élet, az úgynevezett genealógiai folytonosság. – Ezzel akár szakemberhez is fordulhatnak, és sokat segít, ha sorstársakkal is találkozhatnak. Nem érzik magukat egyedül, és reményt adhat, ha már gyakorló örök-nagyszülők pozitív élményeit hallhatják – folytatja a pszichológus.
Némileg idegen szerep előtt állnak, hiszen egy másik családból érkezett gyermek nagyülőivé válnak. Nem csak az örökbefogadó, hanem a nagyszülő is szoronghat emiatt. – A tapasztalatunk az, hogy ha nem volt nagy ellenállás, akkor a gyermek leveszi a lábáról az újdonsült nagyszülőket – mosolyog Székely Zsuzsanna.
A nagyszülő szerep abban is különbözik a szülői szereptől, hogy más a felelősség, és a lehetőségek is, így sokan szeretnék korrigálni, jóvá tenni azokat a dolgokat, amelyek hiányoztak, nem ideálisan alakultak a saját gyermekük nevelésével kapcsolatban.
Kimutatott tény a „nagymama hipotézis”, miszerint ők az érzelmi empátiát sokkal inkább tudják gyakorolni az unokáik, mint a felnőtt gyerekeik felé. Ez azt jelenti, hogy beleéreznek a kicsi helyzetébe, míg a gyermekükébe inkább kognitív empátiával gondolnak bele. – Ez a fajta támogatás életminőség-javító az egész családra nézve. Ha valakit érzelmileg, mentálisan, fizikailag, osztatlan és értő figyelemmel, minőségi idővel támogatnak, az mind hozzájárul a biztonságos kötődés mint alapvető érzelmi szükséglet kielégítéséhez – osztja meg velünk Dengyel Kinga. – Ez természetesen nem csak a nagymamák privilégiuma, a nagypapák, nagynénik-nagybácsik, családi barátok vagy egy bébiszitter részéről is ugyanolyan jutalmazó és értékes lehet.
Székely Zsuzsanna szakpszichológus – fotó: magánarchívum
Az unoka mást kap a nagyszülőtől, mint a szülőtől. Hiszen a szülő a gyereknevelés mellett dolgozik, házimunkát végez, a nagyszülőnek viszont akár több lehetősége van az együtt töltött időt spontán alakítani, ami tiszta örömforrás lehet. – Nincs benne jövő-perspektíva, mint a szülők részéről, amikor a nevelési gyakorlatukat jövőre irányuló nevelési elvek támasztják meg – sorolja Székely Zsuzsanna. – Attól nem kell tartania a nagyszülőknek, ha egy kicsit engedékenyebbek az unokával, hiszen a gyerekek különbséget tudnak tenni a nevelési attitűdök között, azonban az fontos, hogy ez ne legyen szöges ellentéte annak, amit a szülők képviselnek.
Mindenkinek van valamilyen elképzelése az örökbefogadásról, érthető módon a nagyszülőkben is rengeteg kérdés felmerül. – Világháborús időszakokról készült filmekből származhat az az elképzelés, hogy jótét párok egy árvaházból kiválasztanak maguknak egy szegény kisgyereket. Szóba kerül a rettegett, ám valójában nem létező „viselkedésgének” öröklése is. Kérdés szokott lenni, hogyan kezeljék a különbséget a vér szerinti és az örökbefogadott unokák között – tudjuk meg Dengyel Kingától. – Magyarországon azonban már nincs árvaház, hanem csecsemő- és gyermekotthonok vannak, illetve nevelőszülői hálózat. Nem a szülőknek választanak gyereket, hanem a gyereknek családot. Ezért fontos, hogy a kicsi mit érez a szülők hozzáállásából, iránta tanúsított elfogadásából. A téves megmentő szerep helyett érdemes arra gondolni, hogy ha nincsenek olyan, gyakran nagyon nehéz helyzetbe került anyák és apák, akik különböző okokból nem tudják vállalni, biztosítani a gyermekük felnevelését, akkor sokan nem válhatnának szülővé, nagyszülővé. A vér szerinti szülők esetleges démonizálása, stigmatizálása helyett nagyon fontos láthatóvá tenni az ő nehézségeiket, az örökbe fogadókban empátiát ébreszteni gyakran kiszolgáltatott helyzetük miatt.
Ne legyen titok a “titkos” sem!
Identitászavart, mentális megbetegedést okozhat az örökbefogadottaknál, ha a titokként kezelt adoptálásra felnőttként derül fény. – Komoly összeomláshoz vezethet, ha harminc-negyvenévesen tudja meg valaki, hogy nem a vér szerinti családjába született, esetleg kezdetben nem ott nevelkedett. Ebben a korban új identitást már nem, vagy csak nehezen lehet felépíteni, viszont a meglévő önkép válságba kerülhet, depresszió, szorongás, akár skizofrénia is kialakulhat – mondja Székely Zsuzsanna.
Előfordul, hogy a nagyszülők különbséget tesznek a vér szerinti és az örökbefogadott unoka között. – Sajnos megtörtént rossz példa, hogy az egyikük például pluszcsokit, zsebpénzt vagy több értő figyelmet kapott, mint a másik. A leendő és gyakorló nagyszülők törekedjenek arra, hogy egyenlően, a szükségleteikre ráhangolódva kezeljék a gyerekeket. Nem mindig egyformán szeretjük a szüleinket, testvéreinket, barátainkat sem, teljesen természetesen változik, hogy éppen kihez és miért érezzük magunkat közelebb, de jó esetben őket sem különböztetjük meg. Amikor a nagyszülőnek fontossá válik, vagy elkezd aggódni az unoka hogylétéért, akkor mondhatjuk, hogy „megérkezett a nagyszülőség érzése”.
Az előítéletek megjelenhetnek az örökbefogadás kapcsán is, és előfordult olyan eset, amikor emiatt nem történt meg az örökbefogadás, például a várakozó szülők nem merték elfogadni a roma származású kisgyereket. Székely Zsuzsanna: – A családi dinamikákat előre fel kell mérni, és konszenzusra jutni, mert a gyerekek megérzik a kimondatlan előítéleteket is. Az apró kiszólások is sebeket ejthetnek. Mivel a kicsi magára veheti a történéseket, hosszabb távon akár betegség is kialakulhat az állandóan felbukkanó, nem kezelt konfliktusok hatására.
Az előítélet témakörében merül fel általában a már említett „viselkedésgén” is. – A temperamentumunk függhet a génjeinktől, de a viselkedésünk nem. Ez egy szocializációs, kultúraspecifikus, tanult konstruktum, mely az élet során gyakran átalakul. A származás nem predesztinál, mert a környezet, értékek és normák lesznek a meghatározók, amelyben a gyermek nevelkedik. Pszichoedukációval korrigálhatók ezek a tévhitek. A kicsivel is tisztázni kell, hogy ő nagyon is szerethető, soha nem fogják elhagyni többé, és egyáltalán nem felelős azért, ami vele történt. A gyereknek bíznia kell a gondoskodó szülők, nagyszülők feltétel nélküli szeretetében, ez a sikeres örökbefogadás alapja – fogalmazza meg Dengyel Kinga.
Az identitásunk építőköve az, hogy mit gondolnak rólunk a szülők, nagyszülők, tanárok, edzők, kortársak. – Akit a fel nem ismert, téves előítéletek miatt rossznak tükröznek, az kicsiként öntudatlanul is aszerint is fog viselkedni – ismerteti Székely Zsuzsanna. – Az „ősbizalom” elvesztése agressziót, megfelelési kényszert is okozhat a fiatalokban. Úgyhogy a nagyszülők bízzanak magukban, a szülőkben és a gyerekben is! Ha megelőlegezik, hogy ő jó lehet, akkor helyreállhat a kötődési bizalom. Ez a tágabb család, így a nagyszülők feladata is.
Kapcsolódó cikkek
