Gyerek

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A kullancs és annak kiszedése gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt kényes dolog. Hogyan fogjam meg? Mit kell tenni ahhoz, hogy ne maradjon a bőr alatt? Érdemes-e zsírral kenegetni?
2015. Augusztus 25.

“Minél gyorsabban, és úgy, hogy ne nyomd össze – ez volt az első jó tanács, amit akkor kaptam, amikor a gyerekem lábában életemben először kullancsot találtam. Igazából ez nem jelentett túl nagy segítséget. Fogalmam nem volt, hova nyúljak, annyi rémtörténetet hall az ember. Az anyukám zsírt kent volna rá, a húgom orvoshoz rohant volna, a férjem pedig egy csipesszel tartott a gyerek felé” – meséli Anna, amikor az 5 éves kisfiában először kullancsot talált a család. A legszerencsésebb és leggyorsabb eredményt produkáló választás a csipesz volt ebben az esetben.

Elsősorban azért, mert a kullancs kiszedésére alkalmas, gyógyszertárban kapható csipesszel megkönnyíthetjük a dolgunkat és úgy tudjuk megfogni a kullancsot, hogy nem nyomjuk össze az akció közben. Miért fontos, hogy ne nyomjuk össze az állatot? Mert ha összenyomjuk, akkor ezzel a mozdulattal éppen annak a testébe préseljük a kullancsban lévő kórokozókat, akiből éppen kivenni készülünk.

Kullancskiszedés: így ne!

A szakemberek azt mondják, hogy a kullancs kenegetése, olajozása, alkoholozása, különböző zsiradékokkal történő masszírozása, ecettel vagy megnyálazott gyufával való piszkálása nem segít, sőt sokkal inkább ront a helyzeten, mert az állatot öklendezésre készteti, növelve így a fertőzés veszélyét – vagyis éppen azt idézzük elő, amit elkerülni szeretnénk.

Helyes módszerek és eszközök

Szerencsésebb, ha beszerzünk egy kullancs-csipeszt, és mielőtt használatba vesszük, érdemes fertőtleníteni. Igyekezzünk a kullancsot – a feji részénél – a lehető legközelebb a bőrhöz megfogni és határozott mozdulattal kiszedni.

A kullancsot a legcélszerűbb kullancs-csipesszel eltávolítani

Ha nagyon bizonytalanok vagyunk abban, hogyan lehet és érdemes a kullancshoz nyúlni, akkor hasznos videókat is találunk az interneten. Ebben azt is láthatjuk, hogyan kell jól használni a kullancs-csipeszt, sőt azt is megmutatják, hogyan tudjuk kiszedni a kullancsot egy cérnaszál segítségével – ami azért is különösen hasznos, mert általában ez minden háztartásban, kiránduláson hozzáférhető.

Fontos, hogy a megfelelő módon nyúljunk az állathoz és arról se feledkezzünk meg, hogy ezt mielőbb meg kell tennünk, vagyis az észlelést követően lehetőleg azonnal. Ha úgy érezzük, nincs elég tapasztalatunk, bátorságunk ehhez a művelethez, akkor kérjünk segítséget, lehetőleg olyasvalakitől, aki már csinált ilyet.

A kisgyereket nyugtassuk meg, tereljük el a figyelmüket, igyekezzünk elérni, hogy – amennyire ez lehetséges – nyugodtan üljenek, hogy a kapálózás, ugrálás miatt ne nehezítsük meg a kullancs kiemelésének menetét.

Kullancskiszedéshez még vásárolhatunk úgynevezett kullancs-kanalat is, ami szintén abban lehet a segítségünkre, hogy az állat testének összenyomása nélkül tudjuk eltávolítani az állatot. Fontos tudni, hogy ezek egyszer használatos eszközök! (Vannak olyan fórumok, ahol a nehézkes használatra is felhívják a figyelmet ezzel kapcsolatban.)

A kullancs.hu felhívja a figyelmet: bár sokan nagyon megijednek egy-egy kullancscsípés után, nem kell minden kullancscsípés után vérvizsgálatra menni, csak abban az esetben, ha panaszok jelentkeznek. A tünetek néhány órán belül is jelentkezhetnek, de az is előfordulhat, hogy 1-2 hét is eltelik, amíg a beteg rosszul lesz, láz, megfázásos tünetek vagy kipirosodás jelentkezik. Fontos tudni, hogy ha terhes nőt csíp meg kullancs, érdemes minden esetben orvoshoz fordulni.

Próbáljuk megelőzni a bajt!

A legszerencsésebb persze az, ha egyáltalán nem kell a kullanccsal bajlódnunk. Ennek érdekében viseljünk zárt ruházatot és fújjuk be a gyerekeket és magunkat is kullancsriasztó spray-vel vagy használjuk ilyen kenőcsöt.

Ha biztosra akarunk menni, akkor pedig oltassuk be a gyerekeket. Az oltás 1 éves kortól adható és célszerű télen megkezdeni, mert nem csupán egy oltási alkalomról van szó, hanem egy oltási sorozatról, tehát az időben megkezdett oltási sorozattal van elég idő a védettség kialakulására nyárig. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 3 évente meg kell ismételni ezt a folyamatot.

Azt is érdemes tudni, hogy az oltás csak a kullancs-encephalitis, vagyis a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ellen véd. A kullancs emellett még a Lyme-kór és a számos kevésbé ismert betegség (vérzéses kullancsláz – Ehrlichiosis, nyúlpestis – tularemia, mediterrán foltos láz – tibola, kérdőjeles láz – Q-láz) terjesztője, ezért is érdemes a védekezésben arra ügyelni, hogy megelőzzük a bőr alá kerülését.

Kapcsolódó cikkeink: