Már nagy vagyok
Az óvodáskor két és fél három éves kortól hétéves korig tart. Ebben az időszakban a fejlődés fokozatosan lelassul, kezdetben hetek, majd hónapok, később egyre hosszabb idő után történik lényeges változás a mozgások fejlődésében. Az óvodáskor abból is jelentős időszak, hogy elkezdődhet a szervezett, közös foglalkozásba való bevonása a gyermeknek, mely során először kapcsolódhat be a rendszeres testnevelési foglalkozásokba.
Az órák minősége és a rendszeres foglalkoztatás megszabja a későbbi időszak mozgásfejlődésének határait. Az óvodás testi felépítése még magán hordozza a kisgyermekkori jellegzetességeket: a fej törzshöz viszonyított aránya 1/6, a végtagok a törzshöz képest arányosan rövidebbek. A testmagasság az időszakon belül 100 cm-ről 120-130 cm-re nő. Az óvodáskorú gyermek mozgásfejlődése két fontos eseménnyel írható le. Az egyik a már megtanult mozgások folyamatos javulása, tökéletesedése, a másik az első mozgáskombinációk éretlen megjelenése.
Már ügyes vagyok
A fejlődés három jellegzetes iránnyal írható le. Elsősorban a mozgásos teljesítmény kondicionális feltételei javulnak a testi fejlődéssel, éréssel párhuzamosan. A négyéves gyermekek már biztonságosan közlekednek háromkerekű biciklin. Stabilan megállnak egy lábon. Váltott lábbal lemennek a lépcsőn. A végtagok mozgása folyamatosan ügyesedik, amely a másik fontos iránya a fejlődésnek. A mozgásvégrehajtás minősége javul. A javulás mögött az idegrendszer szabályozó folyamatainak tökéletesedése, összerendezettsége áll. Ezt támasztja alá a kézügyesség fokozatos javulása, mely során képesek egyenes mentén pontosan vágni, le tudják másolni a kört és az egyenest.
Az egyensúlyozó képesség javulásával, a kétkerekű kerékpárral való közlekedés is reálissá válik. Az oktatás során törekedni kell arra, hogy a kezdeti segítség (az ülés fogásával vagy egy a vázba beszúrt fadarab segítségével tartva az egyensúlyt) fokozatosan – ahogy a gyermek ügyesedik – elmaradjon, mert így lesz lehetősége a gyermeknek önállóan gyakorolni és átélni a kompetencia élmény, azaz hogy “én csinálom”, “képes vagyok rá”. Így válik a mozgás fejlődése a személyiség tökéletesedésének aktív részévé.
Nekifutással tudok ugrani
A harmadik fontos mérföldkő az ismert mozgások kombinációjának megjelenése. A korábban megtanult különböző szerkezetű mozgásokat képesek lesznek egymásba fűzni. Például a mászás összekapcsolása a járással, vagy járás közben tárgyakat képes hordani. Képes járásból futásba átmenni, a labdát magasra dobni és elkapni. Az iskoláskor előtt már 3-5 mozgáselemet tudnak egymásba fűzni. A titok nyitja mindig a gyakorlás, az új kombinációk variálása, a játékos megoldások minél több végrehajtása.
Fiús játék, lányos játék?
A fiúk és a lányok fejlődésében van némi különbség. Mindkét nemre jellemző, hogy a gyermekek nagy mozgásigénnyel és kitartással rendelkeznek. A fiúk annyiban különböznek, hogy gyakrabban választanak teljesítményre törekvő és versengéssel járó mozgástevékenységet. A lányok elsősorban a közepes intenzitású mozgásokat szeretik, ahol játék közben meg lehet beszélni a “dolgokat”. A jelenség feleleveníti a vadászó/gyűjtögető ősközösségi társadalmak nemi szerepeit, hiszen a gyűjtögetés közben jól el lehetett beszélgetni, míg a vadászat csendet és koncentrációt igényelt.
Manapság elmosódnak a határok a férfimunka, női munka között, melynek elsősorban társadalmi okai vannak. A testmozgás és a sport is jó példa arra, hogy a képesség valamire elvének nem a biológiai különbség szab határt, hanem a szokások, sztereotípiák befolyásolják a kialakult állapotokat.
Mindent megmászok
A mozgásfejlődés az óvodáskorban nem egységes időszak. Jelentősebb változás 5-6 éves kor táján jön létre az érési és növekedési folyamatok eredőjeként. Jó példa erre a mászás fejlődése, mely 5 éves kor után komoly fordulatot vesz. A bonyolultabb mászó eszközökön (akadály, létra, bordásfal) való fel-, lemászás a korábbi életkorokhoz képest nagyobb biztonsággal és folyamatossággal történik.
Az egyik kedvenc a mászóka
Már nem tipegek
A járás továbbfejlődésében az 5 éves kor kitüntetett időszak, hiszen kb. ebben az életkorban szűnik meg a kisgyermekre jellemző tipegő járás. A szabályozó és gátló folyamatok érésével javul a járás technikája. A sarokkal való talajfogás, a talpon történő átgördülés és a lábujjakkal való eltolás és az ízületek kinyúlása a koordinált járás kritériumai. Hosszú idő telik el, míg a tipegő járásból koordinált, gördülékeny, folyamatos járás lesz.
A hazai és nemzetközi vizsgálatok szerint a hétéves gyermekek háromnegyede képes – a külső szemlélő számára is egyértelműen megállapíthatóan – “gördülékenyen” járni. A négyévesek már képesek önállóan felmenni a lépcsőn. A biztonságos lefelé lépkedés csak 5-6 éves korban valósul meg.
Nagyobb vagyok, gyorsabb vagyok
A futómozgás fejlődése a lépéshossz növekedésével és a lépések gyakoriságának csökkenésével megy végbe. Ennek oka a testmagasság növekedése. Az óvodáskorban a futóteljesítmény jelentős mértékben javul. Vizsgálatok szerint a fiúk futóteljesítménye jobb, mint a lányoké ebben a periódusban. A jól koordinált futómozgás az 5 évesek háromnegyedére, a 6-7 évesek 90%-ra jellemző. A futómozgás fejlődésében is megfigyelhető a kefalokaudális fejlődési minta. A csípő és térdizület mozgásai korábban válnak koordinálttá, mint a lábfej mozgása.
Az ugrásokat sokat kell gyakorolnom
Az ugrás fejlődése nagymértékben függ attól, hogy mennyi mozgásinger érte a gyermeket ebben az időszakban. Az ugrást alapvető mozgásformaként tartjuk számon, azonban a gyermek önálló gyakorlása közben ritkán adódik rá lehetőség, hogy megfelelő variációban előkerüljön. A “használt” ugrások elsősorban szökkenések, melyek szerkezetükben nagyon hasonlóak. A módszeres ugróképesség fejlesztésnek magában kell foglalnia az ugróiskola szökdeléseit, a helyből és nekifutással (lendületből) végzett távol és magasugrásokat, és a szereken végzett támaszugrásokat is.
Dárdát dobni, követ dobni, labdát dobni…
Mondhatjuk azt, hogy a mászás, a járás, a futás és az ugrás hasonló ütemben fejlődik a fiúknál és a lányoknál. A dobómozgás fejlődésében adódik egy kis különbség. A négyéves kori dobómozgás még nem sokban különbözik a nemek esetében. Karból történő egykezes felső dobás, viszonylag merev törzzsel. Ez jellemzi a négyéves fiúk és lányok dobó mozdulatát. Azonban ötéves korban a fiúk dobómozgása hirtelen elkezd fejlődni.
Az ötéves fiúk már harántterpeszből dobnak, a törzs elcsavarásával, addig a lányok a korábbi szakaszokra jellemző frontális felállásban továbbra is karból hajtják végre a dobást. Ha a kezdeti kudarcélmény a lányoknál visszaveti a tanulást, akkor nagyon könnyen megrekedhetnek ezen az elemi szinten. Az “eredmény” az lesz, hogy a lányok soha nem tanulnak meg helyesen (eredményesen) dobni. Sok gyakorlással, hibajavítással a dobómozgás jól fejleszthető. A nekifutásból végzett hajítás a fiúk számára is csak hosszú gyakorlás után sikerül.
Elkapni a labdát? Nagyon nehéz!
Hasonlóan nehéz kielégítően elsajátítani az elkapást. A dobásnál a testrészek “egymásba fűzése”, koordinálása okoz problémát. A tárgyak például a labda elkapása során az utánaengedő mozdulat begyakorlása jelent nehézséget. A labda elkapásakor bonyolult idegi szabályozó mechanizmusok együttes működése szükséges. Szükség van elővételező (anticipációs) képességre, hogy kiszámítható legyen a labda útja és ideje a társ kezétől. Ehhez becsülni kell a távolságot, a dobás erejét, irányát. (Később a szándékból is lehet következtetni, hogy dobják a labdát felénk, vagy megdobnak a labdával, és ez alapján választjuk ki a viselkedést. Elkapjuk, vagy elugrunk előle.)
Koordinálni kell a saját mozgást, amely a szem és a kéz mozgásának magas szintű összehangolását igényli. A megfelelő időben meg kell fogni a labdát, és ha szükséges utána engedni, amely a gátló idegrendszeri folyamatok működését követeli. Az elkapás tanításánál az első feladat a fogáshelyes kéztartás kialakítása, a kosártartás, mely lehetővé teszi a biztonságos labdakezelést.
A fogás-, és tartáshelyes alapállás után különösen óvatosan kell a gyakorlás elején dobni a labdát. Az lenne optimális, ha felnőttel gyakorolnának a gyermekek, és a felnőtt dobómozdulatának minden részletét szemmel végig tudná követni a gyermek. Az elkapás fejlesztése hosszú és fáradságos munkát és sok türelmet igénylő feladat.
Néhány mozgásfejlesztő tanács
A mozgásfejlődés elősegítéséhez elsősorban az intézményben kell biztosítani a megfelelő körülményeket. Lényeges, hogy elősegítsük a csoportban való foglalkoztatást, mert itt különösen jó terep nyílik a motoros alkalmazkodásra. Természetes környezetben éri a gyermeket az ösztönző mozgásimpulzus és a társak mintája is kedvezően befolyásolja a mozgástanulást. A mozgáskombinációk bátran gyakorolhatók a lényeg a mozgások pontos bemutatása, hiszen ellenkező esetben a rossz mozgásminta kerül bevésésre.
Pontos tér-idő és erőbeli (dinamikai) bemutatás, az első kísérlet javítása, pontosítása és a játékos gyakorlás. Később a tanult mozgások kombinálása. Érdemes a szaknyelvet használni, de játékos, vicces megnevezéseket is alkalmazhatunk a szaknyelv mellett. Néhány sportágban megkezdik a speciális, de az életkornak megfelelő játékos képzést. A tánc, a műkorcsolyázás, az úszás, a torna, a sízés tanulása már elkezdődik 4-5 éves korban. (Hollandiában a labdarúgás is.)
Furán hangzik, de a technikai sportok is elkezdhetők ebben az életkorban, főleg ha a gyermek részéről nagy az érdeklődés. A testalkatnak megfelelő motorkerékpárral és gokarttal történő gyakorlás, ugyanúgy fejleszti a fizikumot és a személyiséget, mint a szárazföldi vagy a vízi sportok űzése. A lényeg az, hogy szakértők foglalkozzanak a gyermekkel, és biztonságos körülmények álljanak rendelkezésre. Ha ezek megvannak, nem marad el a siker. A mozgás végrehajtásából fakadó biológiai öröm és a végrehajtás sikerének, a személyiség későbbi fejlődésére is kiható önbizalom érzése pótolhatatlan gyermekkori élményeket nyújt.
Kapcsolódó cikkeink mozgás témában:
- Mikor milyen mozgás jó a gyereknek?
- Mennyi aktív játékra van szüksége a gyereknek?
- A bukfenc hatása az agytekervényekre
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
