“Kinyitom az ajtót, és boldogan üdvözlöm a szüleimet, akiket hónapok óta nem láttam” – írja egy édesanya a Parents.com-on. A gyerekeim a nagyszüleikhez futnak, és óriási ölelést adnak. – Nahát, milyen magas lettél – kiáltja anyám a fiamnak. – Olyan sovány vagy – mondja a lányomnak.
Szeretem a szüleimet, kedvesek, szeretetteljesek és nagylelkűek, de megrémít az, hogy mennyit foglalkoznak a külsejével. A fiamat eddig nem zavarta a testmagassága, a lányom pedig gyógyszerek mellékhatása miatt fogyott. Biztos, hogy a rokonoknak, akik régen látták őket, nehéz lehet magukban tartani a véleményüket. Szerintem azonban ez a fizikai megjelenésre való összpontosítás nem egészséges. A testméretről beszélni, függetlenül attól, hogy bóknak szánják vagy a gyermek egészségéért aggódva teszik, káros lehet. A kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek internalizálják ezeket az üzeneteket, és szabálytalan étkezési szokásokat alakíthatnak ki.
“A nyilvánvaló probléma az, hogy káros a nagyobb testű gyerekeknek, ha azt mondják nekik, hogy túl nagyok vagy túl gyorsan nőnek”- mondja Virginia Sole-Smith, a The Eating Instinct és a Burnt Toast hírlevél szerzője. “Ezek a megnyilatkozások azt az érzést kelti bennük, hogy a testük olyan probléma, amelyet meg kell oldaniuk, ha nem tudják kontrollálni a növekedésének ütemét. Márpedig egy nagyobb test nem egyenlő az egészségtelennel.”
Nem csak a nagyobb gyerekek számára hátrányos ez a jelenség. “A gyerekek a súlyspektrum mentén elkezdhetik azt hinni, hogy az olyan adottságok, mint például a vékonyság, egyenlőek a megfelelővel. A megjelenésükkel kapcsolatos bókok arra késztethetik őket, hogy mindent megtegyenek, hogy így maradjanak” – mondja Sole-Smith. A lányom például kis termetű és súlyú, és aggódom a megjegyzések miatt, hogy milyen “aranyos” és “kicsi”. Én is kicsi voltam középiskolás koromig, és egy kisebb hízás miatt tizenkét évesen elkezdtem az első diétát.
“Különösen nagy kihívást jelenthet, ha valaki a testméreteitől teszi függővé az identitását” – mondja Christy Harrison, a Food Psych podcast műsorvezetője és a témában írt könyv szerzője. “A bókok megerősíthetik az általuk folytatott viselkedést, amely nem tesz jót a fizikai és mentális jólétüknek, például túlságosan arra összpontosítanak, hogy mit esznek vagy mennyit mozognak” – magyarázza.
Mindez nyomást gyakorolhat a kisebb testűek számára, hogy kicsik maradjanak, a nagyobbak pedig “zsugorodni” akarnak.”Lehet, hogy nem irányíthatjuk azokat az üzeneteket, amelyeket gyermekeink otthonunkon kívül kapnak, de a falainkon belül megadhatjuk a beszélgetések alaphangját” – teszi hozzá.
Kérj segítséget!
“Az első lépés az, hogy azonosítsuk azokat az egyéneket, akikkel időben beszélhet a gyerek” – mondja Sole-Smith. “A közeli hozzátartozókkal aztán próbáljunk ki valami ilyesmit: “Nagyon izgatottak vagyunk, hogy találkozhatunk, és csak hogy tudjátok, nem a testről beszélünk a gyerekek előtt. Tudjuk, hogy ők sok üzenetet kapnak ez ügyben, és szeretnénk őket mentesíteni ettől. Segítetek nekünk ebben?” Ha így beszélünk, ezzel bevonjuk, nem pedig támadjuk őket. Távolabbi rokonoknál próbáljuk meg elterelni a témát! Előfordulhat ugyanis, hogy azért összpontosítanak a megjelenésre, mert nem tudják, miről is beszélgessenek még. Mondjuk például ezt: “Kérdezz tőle a menő kalandregényről, amit mostanában olvas! Vagy meséljen a nyári táborról!”
Légy megértő!
Fontos, hogy empátiával közelítsünk a szeretett személyekhez, mert valószínűleg nem rosszindulatból teszik, amit tesznek. Amíg megtalálják az új határokat, az hosszú út lehet, ezért ne csalódjunk, ha nem sikerül elsőre! A régi rutinokat nehéz kiirtani, az étrendi téma pedig mélyen beágyazódik pszichénkbe. “Ezekben a pillanatokban lehet és kell is támogatni gyermekét, ha egy rokona kilóg a sorból” – tanácsolja Sole-Smith. Mondjon ilyeneket: “Bízunk a testében, és most nem aggódunk az evése miatt.” Vagy “az orvos azt mondja, hogy jól van”. Gyermeke hallani fogja ezt, és belátja, hogy nincs semmi baj.
És ők?!
A legnehezebben megváltoztatható kommunikáció az, amikor a rokonok magukról beszélnek. Amikor a nagymama nem eszik kenyeret, vagy Linda néni arról beszél, mennyire rosszul lett a sütemények elfogyasztásától, akkor kellemetlenül érezhetjük magunkat. “A rokonok saját poggyászukkal érkeznek, ami az ételt és a súly témáját illeti. Ezzel kapcsolatban muszáj együttérzőnek lennünk, még akkor is, ha megpróbálunk határokat szabni a gyerekeket illetően” – mondja Harrison.
Utána beszélj a gyerekeiddel!
Sole-Smith úgy véli, hogy jobb, ha hagyjuk, hogy a probléma kulminálódjon, és inkább később beszéljünk erről a gyermekeikkel. Egy kisebbnek mondhatunk ilyesmit: “Sajnálom, hogy a nagyi nem eszik kenyeret. Szeretem a kenyeret, olyan jó étel! Örülök, hogy mi gond nélkül megesszük.” Ha a gyermek nagyobb, akkor azt mondhatja: “A felnőttek sok mindent mondanak az ételekről, de nem akarom, hogy emiatt aggódj!” Ne féljünk a negatív megnyilvánulásoktól sem. Nyugodtan mondjuk el a véleményünket!
- Kapcsolódó: Így alakíthatsz ki egészséges testképet
Azt is megkérdezhetjük a gyermekünktől, milyen érzéseket keltettek benne a hozzátartozóik megjegyzései – mondja Harrison. Vagy kezdjük valami ilyesmivel: “Na, ez furcsa beszélgetés volt.” De ne érezzük magunkat rosszul, ha nem tudtuk azonnal megoldani a problémát! “Utálom a konfrontációt, ezért bevallom, hogy én is sok megjegyzést elengedtem a fülem mellett arról, hogy mit és mennyit esznek a gyerekeim. A jó és a rossz hír is az, hogy ilyenkor bőven lesz még lehetőségünk gyakorolni” – mondja Harrison. És azt sem mellékes, hogy jó példát mutathatunk. “Ne feledjük, hogy az, amit mondunk, és teszünk, nagyobb hatással van a gyerekeire, mint az, amit a távolabbi hozzátartozók mondanak, hiszen a szülő nagyobb tekintélyt jelent az életükben” – mondja Sole-Smith. “A test sokszínűségének dicsérete és az elhízásfóbia megakadályozása a gyermeknevelés szokásos része kell, hogy legyen” – tette hozzá a szakértő.
Kapcsolódó cikkek
