Gyerek

Két apától szült ikreket egy 19 éves lány

A fiatal édesanya álmában sem gondolta volna, hogy mindkét partnerétől teherbe eshet, mégis megtörtént, és a babák azóta meg is születtek.
2025. Szeptember 12.

Bár nem túl nagy rá az esély, egy 19 éves lánnyal mégis megtörtént: mindkét fiútól teherbe esett, akivel egy nap leforgása alatt ágyba bújt.

Két apától szült ikreket egy 19 éves lány

A portugál tinilány a huszadik a világon, akivel ez bizonyítottan megtörtént: két kisbabát hordott a szíve alatt és szült meg, az ikrek azonban valójában csak féltestvérek, ugyanis két különböző apától fogantak.

A fiatal ikres édesanya orvosa, Túlio Franco doktor elmondta, hogy a ritka eset semmilyen szempontból nem árnyékolta be az ikerterhességet, minden a lehető legnagyobb rendben volt a pocakos időszak alatt.

Két baba két apától

„A kicsik egészségesen látták meg a napvilágot. Születésük mindenképpen különleges, az esély arra, hogy két apától foganjanak ikrek, egy a millióhoz. Őszintén megmondom, sosem hittem, hogy a pályám során találkozom majd ilyen kismamával”fejtette ki a szülész-nőgyógyász.

Az édesanya is azt mondta, hogy álmában sem gondolta, hogy ilyesmi megtörténhet: mivel a kicsik több hasonló vonással is rendelkeztek, nem kételkedett abban, hogy egy apától fogantak, tudni akarta viszont, hogy a két barátja közül melyikük a szerencsés.

Az egyiküket rá is tudta venni arra, hogy elvégezze az apasági tesztet, legnagyobb meglepetésükre azonban arra derült fény, hogy a két baba közül csak az egyik mutat genetikai egyezést. 

Mint kiderült, a fiatal édesapát nem viselte meg, hogy a kicsik közül csak az egyik a vérszerinti gyermeke, ezért egyformán szereti őket és odaadással gondoskodik róluk.

Fotó: Getty Images – studiomoment