Gyerek

Kis mennyiségben is károsak a vörös húsok

Azt már tudtuk eddig is, hogy nagy mennyiségben károsak a vörös- és a feldolgozott húsok. Most azt vizsgálták, hogy kis mennyiségben milyen hatást gyakorolnak.
2019. Április 23.
Kis mennyiségben is károsak a vörös húsok

A vörös- és feldolgozott húsok nagy mennyiségben növelik a cukorbetegség, egyes ráktípusok (vastagbélrák) és a koszorúér-betegség kialakulásának kockázatát. A Loma Linda University Health vizsgálata most azt nézte meg, hogy növeli-e az egészségügyi kockázatot, ha kis mennyiségben fogyasztunk vörös húsokat.

A kutatók 2002 és 2007 között 96.000 résztvevő adatai vizsgálták meg az Egyesült Államokból és Kanadából. A vizsgálat érdekességét az adja, hogy a résztvevőket hetednapi adventisták köréből toboroztak, a csoport tagjainak körülbelül a fele vegetáriánus vagy csak nagyon kis mennyiségben fogyaszt húsokat.

Az eredmények szerint azoknál, akik vörös húsokat és feldolgozott húskészítményeket is fogyasztottak magasabb volt a szív-és érrendszeri halálozás aránya, mint azoknál, akik csak feldolgozott húskészítményeket fogyasztottak.

A kutatásból az is kiderült, hogy bizonyos csoportok érzékenyebbek a húsfogyasztás kedvezőtlen hatásaira: a vörös húsok fogyasztása a fehér bőrű populációban szignifikáns összefüggést mutatott az összegzett halálozással, az afroamerikai népességben azonban nem volt megfigyelhető hasonló korreláció – írja a medicalonline.hu. A vörös húsok fogyasztása pedig csak a nők és az afroamerikaiak körében befolyásolta a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozást.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MedicalOnline