Gyerek

Koronavírus: a tüneteket enyhítő magyar gyógyszer gyártás előtt áll

Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély.
2020. Április 06.
Koronavírus: a tüneteket enyhítő magyar gyógyszer gyártás előtt áll (fotó: Getty Images)

Ezt Pallos László, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója mondta a Világgazdaságnak. Az Alkaloida Zrt. elsődleges célja nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése. Pallos László azt is közölte, hogy tablettát ma is tudnak készíteni, az általuk előállított Hydroxychloroquine 200 milligrammos tablettát már törzskönyvezték az Egyesült Államokban, ahová az Alkalodia már jó néhány éve exportálja is.

A cég és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) együtt dolgozik azon, hogy a gyógyszer minél hamarabb megkapja a magyarországi forgalmazási engedélyt is. Pallos László azt is elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a hazai egészségügyi szakemberekkel is, hiszen a gyógyszert elsősorban a magyar betegeknek kívánják biztosítani, és csak utána másoknak.

Az Alkaloidánál lévő hatóanyag-mennyiségből mintegy 20 millió 200 milligrammos tabletta készülhet, ennyi több mint 2,2 millió beteg kezelésére elég – ezt már a Népszavának erősítette meg Pallos László. Az eddigi adatok szerint egy ember kiegészítő kezeléséhez nagyjából 50 tablettára van szükség. A Hidroxiklorokin alapanyagot malária kezelésére, autoimmun betegségek esetén használják. Bár koronavírus-fertőzés esetében klinikai vizsgálatok még nincsenek, a gyógyszer kezdeti eredmények szerint antibiotikummal együtt alkalmazva hatékony, pár nap alatt érzékelhető, víruscsökkentő hatása van, és enyhíti a tüneteket is. A gyógyszer magára a vírusra hat, viszont jelenleg ez még nem valódi ellenszer – idézte Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója nyilatkozatát az MTI. A kormány rendeletben tiltotta meg a gyógyszer alapanyagának kivitelét az országból.

A 24.hu arról ír, hogy a koronavírusra hatékony ellenszerek és vakcinák fejlesztése számos laborban egyszerre folyik most a világban. Ezért egyszerre számos ösvényt kell taposni, még ha némelyik nem is vezet majd eredményre –  írja Facebook-posztjában Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa, a Koronavírus Kutató Akciócsoport tagja.

Az ígéretes terápiás lehetőségek jelenleg:

  • Remdesivir antivirális szer, amely a vírus másolását végző enzimet blokkolja.
  • Maláriaellenes szerek, melyek a vírus “érését” befolyásolják közvetett módon, a gazdasejt bizonyos folyamatainak pH-változásával.
  • HIV vírus ellenes szerek (ritonavir/lopinavir), ezek úgynevezett proteáz gátlók. A proteázok kulcsfontosságú enzimek, amelyek a vírus fehérjéinek végső érését segítik (ez egy klinikai vizsgálat során már elbukott, de a WHO szakértői szerint a betegség korai fázisában még hatásos lehet).
  • Ritonavir/lopinavir interferon-béta kezeléssel kombinálva ##8211## az interferon-béta a vírusfertőzés korai szakaszában adagolva segítheti a korai védelmet, ezt kombinálva az előző párossal jó eredményekre számít a szakma.

Ezek a gyógyszerek azonban toxikus szerek, így a nem szakszerű és pontatlan adagolásuk óriási bajt okoz. Kifejezetten kórházi körülmények közt adhatók megelőzésképpen nem lehet szedni, kulcsfontosságú az időzítés és a dózis, ez minden esetben orvosi döntéskör. Megelőzés szempontjából a vakcinák jöhetnek szóba. Több ígéretes vakcinán is dolgoznak a világ különböző laboratóriumaiban, van már olyan, ami a klinikai tesztelésnél tart.

Forrás: Népszava/24.hu