Gyerek

Ezek a Long Covid tünetei gyerekeknél és eddig tartanak

Bár a gyerekeknél is előfordulhat komolyabb lefolyású Covid-fertőzés, az esetek többségében enyhe tünetekkel vagy teljesen panaszmentesen vészelik át a fertőzést. Ennek ellenére náluk is kialakulhat az elhúzódó, azaz Long Covid Szindróma.
2022. Március 03.
A kicsiknél is okozhat nagy gondot a Long Covid (Fotó: Getty Images)

A Long Covid nagyrészt idegrendszeri tünetekkel jár együtt, mint amilyen például a krónikus fáradtság, a memóriazavar, a koncentráció-romlás, az alvászavar, a hangulatváltozások vagy az íz- és szaglásérzés megváltozása. Ez nem más, mint egy krónikussá váló állapot, melynek lényege, hogy az érintettek a fertőzés lezajlását követően sem térnek vissza régi önmagukhoz. Önmagában tehát nem elég a negatív teszt a gyógyulás kimondásához, kiemelten fontos az, hogy hogy érzi magát valójában a fertőzésen átesett személy.

Az Elhúzódó Covid a kisgyerekek és kamaszok körében is előfordul, még akkor is, ha maga a megbetegedés nem okozott különösebben erőteljes tüneteket. Vizsgálatok szerint a Long Covid kellemetlen tünetei akár hetekig is eltarthatnak, a gyógyulás tehát nem azonnali. 

A tünetek között szerepel: 

  • fejfájás,
  • tartós ízületi és/vagy izomfájdalom, 
  • terhelésre jelentkező légszomj, 
  • hányinger,
  • koncentrációs zavarok,
  • hangulatingadozás,
  • szorongás stb.

A szakemberek szerint több mint 200 tünetet tartozik a Long Covidhoz, az imént említettek sorolhatók a leggyakoribbak közé. Egy, a római Gemelli Poliklinikán készült tanulmány szerint a 17 év alattiak egyharmadánál a gyógyulás után 4 hónappal is fennállt 1-2 kellemetlen tünet, de akadtak olyan gyerekek is, akiket háromnál több tünet is megnehezítette a mindennapjait.

Az Egyesült Királyságban dolgozó szakemberek megfigyelése szerint a 2 és 11 év közötti gyermekek 9,8%-a, a 12 és 16 év közötti gyermekek 13%-a számolt be legalább egy hosszú ideig fennálló tünetről, 5 héttel a Covid-diagnózis után. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a Long Covid tünetei nem tartanak tovább 12 hétnél a gyerekek esetében.