Gyerek

Megkapták az iskolák a járványügyi intézkedési tervet

Két héttel az iskolakezdés előtt, este fél 10-kor megkapták az iskolák, hogyan kell tanítani járvány idején.
2020. Augusztus 18.
Megkapták az iskolák a járványügyi intézkedési tervet (fotó: Getty Images)

Hétfő este fél tízkor kapták meg a közoktatási intézmények vezetői a járványügyi intézkedési tervet az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A dokumentumot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tette közzé.

A protokollban többek között az szerepel, hogy Magyarország jelenleg biztonságos, ezért szeptemberben a hagyományos módon kezdődik a tanítás. Ugyanakkor a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért fel kell készülni a védekezésre és a megelőzésre.

A protokoll az alábbiakat szögezi le:

  • Minden köznevelési intézményben alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást kell elvégezni, a fertőtlenítő szereket a fenntartónak kell biztosítani, a tanévkezdéshez szükséges mennyiséget az operatív törzs rendelkezésre bocsátja.
  • A személyes megjelenést igénylő tanévnyitó konferenciák helyett a köznevelési intézmények vezetői online tájékoztatás keretében kapják meg a tanévkezdéshez szükséges információkat.
  • A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az intézkedési tervben arra kérik az intézményeket, hogy az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt.

Kérjük, az intézmények tájékoztassák a szülőket arról, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van – olvasható a protokollban.

A protokoll értelmében továbbá minden köznevelési intézménynek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket az intézményi csoportosulások megelőzésére a tanév folyamán mind az intézmény területén, mind az intézmény épülete előtt.

Az osztálytermekben “lehetőség szerint gondoskodni kell a tanulók lazább elhelyezéséről, adott esetben nagyobb termek vagy egyéb rendelkezésre álló helyiségek bevonásával”.

A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.

Az intézkedési tervben tanulók szellősebb elhelyezése céljából, amennyiben lehetséges, az oktatáshoz-neveléshez nem szükséges tárgyakat, bútorokat javasolják a tantermen kívül elhelyezni.

A közösségi terekben egyszerre csak annyi gyermek, tanuló tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság. Szükség esetén a csoportok, osztályok számára elkülönített területeket lehet kijelölni a közösségi tereken belül. Amennyiben a védőtávolság nem tartható be a közösségi tereken, úgy az általános iskola felső tagozatában és a középiskolákban az ott tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

Közölték továbbá, hogy iskolában a csengetési rendet úgy kell kialakítani, hogy az támogassa a tanórák közötti szünetben a védelmi intézkedések betartását, és elősegítse a védőtávolság megtartását.

A tantermi oktatás során az osztályok keveredését – amennyiben ez lehetséges – el kell kerülni. A szaktantermek, nyelvi bontótermek kivételével az osztályok a tanítási nap során használják ugyanazt a tantermet. Amennyiben ez nem megoldható, az osztályok váltása között a tantermekben felületfertőtlenítést kell végezni.

A nagy létszámú rendezvények esetén – például tanévnyitó, bál, szalagavató – az alábbiakra kell tekintettel lenni:

  • az operatív törzs által meghatározott létszámkorlát szigorú betartása,
  • az alapvető egészségvédelmi intézkedések, szabályok betartása (távolságtartás, maszkviselés, kézfertőtlenítés, szellőztetés),
  • zárt téri helyett szabadtéri rendezvény szervezése,
  • a rendezvény kisebb létszámú rendezvényekre bontása és a résztvevők körének korlátozása.

Az osztálykirándulásokkal és tanulmányi kirándulásokkal kapcsolatban azok belföldi megvalósítása lehetséges, de megfontolandó. A külföldre tervezett kirándulásokat belföldi úti céllal tervezzék át.

A protokoll értelmében az intézmények bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt kell biztosítani, annak használatára fel kell hívni a figyelmet, az étkezéseket pedig úgy kell megszervezni, hogy az osztályok, óvodai csoportok keveredése elkerülhető legyen, sorban állás esetén a védőtávolság betartható legyen.

A külföldön tartózkodó, kollégiumban lakó tanulók számára javasolják, hogy legkésőbb augusztus 28-ig érkezzenek meg a kollégiumokba.

Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára – áll az intézkedési tervben, jelezve, hogy ebben az időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.

Amennyiben egy gyermeknél, pedagógusnál, vagy egyéb dolgozónál fertőzés tünetei észlelhetők, haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell az iskolaegészségügyi orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Gyermek esetén a szülő/gondviselő értesítéséről is gondoskodni kell, akinek a figyelmét fel kell hívni arra, hogy feltétlenül keressék meg telefonon a gyermek háziorvosát/házi gyermekorvosát. Azt követően az orvos utasításainak alapján járjanak el.

Annak érdekében, hogy szükség esetén minden iskola felkészült legyen a munkarend átalakítására, a nevelőtestületnek ki kell dolgoznia a saját protokollját és bevezetésére fel kell készülnie.

A tantermen kívüli, digitális munkarendben a nevelés-oktatás, a tanulási folyamat ellenőrzése és támogatása a pedagógusok és a tanulók online vagy más, személyes találkozást nem igénylő kapcsolatában – elsősorban digitális eszközök alkalmazásával – történik. A tanulók a tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelését követő naptól az iskolát oktatási célból nem látogathatják – közölte az Emmi, hozzátéve, hogy ha egy intézményben átmenetileg elrendelésre kerül a tantermen kívüli, digitális munkarend, a gyermekfelügyeletet az érintett intézményben meg kell szervezni a szülők támogatása érdekében. Amennyiben az intézményben objektív okokból nem szervezhető meg a gyermekfelügyelet, arról a tankerületi központ gondoskodik.

A teljes intézkedési terv itt olvasható.

Forrás: 24.hu