Vajon hogyan hat a televízióban látott erőszak magatartásukra, milyen módon befolyásolja a világról alkotott képüket, szorongóvá tesz-e, agresszív viselkedést provokál-e a képernyőn megjelenő brutalitás? Minden szülő, amikor kialakítja saját maga és gyermeke tévénézési szokásait, lehetőségeit, döntést is hoz egyben: gyermeke neveltetését mennyire bízza rá az elektronikus média piacorientált üzeneteire, nevelőtárssá választja-e maga mellé a televízió műsorszerkesztőit.
Gyermekpásztor szerepében
Zoli eleven kisfiú volt, az óvodában eltöltött nyolc-kilenc óra nem merítette ki végtelen energiáit. Fáradt és magányos édesanyja tehetetlenül szemlélte esténként a gyermek hatalmas mozgás- és kapcsolatigényét. Zoli nem szeretett egyedül játszani, anyai közreműködésre, gyengéd foglalkozásokra, minél több szeretetre vágyódott. Édesanyja szerette volna nyugodtan elkészíteni a vacsorát, kis időre egyedül lenni a konyhában, végiggondolni az aznapi eseményeket, ábrándozgatni a jövőről.
Egyetlenegy trükk bizonyult sikeresnek a gyermek leszereléséhez: a televízió bekapcsolása. Mindegy, milyen műsor ment, szerelmes sorozat, híradó, tudományos műsor, avagy rajzfilm, Zoli békésen és elvarázsoltan ült a képernyő előtt.
Nem volt több nyafogás, anyaráncigálás, elégedetlenkedés. A fáradt és depressziós anyuka már nyolc óra után lefeküdt, hamarosan fájdalmas álomba is merült. A gyerek pizsamában még tévézgetett egy kicsit egyedül, egészen tíz óráig, mert akkor kikapcsolt az időzítő. Addig esti mese, nyugalmas altatódal helyett akciófilmek pisztolyzenéjére próbált elaludni. Anyuka tudomása szerint mesecsatornát szemlélt az ifjú, de a valóságban kapcsolgatott, ahogyan a férfiak szoktak, ide-oda, izgalmas magányában.
Az óvodában jelezték, hogy egyre nyugtalanabb, indulatosabb, robbanékonyabb lett a kisfiú. Anyukája tanácstalanul fordult szakemberhez, nem értette, mi is lehet a baj, hiszen olyan nyugodtan élnek. Az erőszak nagy mennyiségű látványa nem csak a gyermekre hat előnytelenül, a felnőttre is veszélyes. Ingerültté tehet, csökkentheti az együttérzést, fásultságot provokálhat az emberi szenvedéssel szemben.
Gyermekekre különösen káros az erőszakos cselekedetek látványa. Az óvodáskorú gyermek gyakran nem képes különbséget tenni valóság és film között. A tévében látott esemény ilyen esetben kifejezetten szorongást fokozó, a tájékozódást megzavarja, a szülő által közvetített értékeket aláássa.
“Rosszfiúk” és “jófiúk”
A kisgyerekek, de néha a nagyobbak sem tudják a központi eseményt a háttér összefüggéseiben megérteni, tehát, hogy egy rossz cselekedet bizonyos körülmények között akár pozitív is lehet, máskor meg elítélendő. Az is kérdéses, hogy megértik-e az óvodás- és kisiskoláskorúak, milyen következményeik lesznek az egyes viselkedéseknek.
A gyerekek körülbelül hét-nyolc éves kortól képesek a képernyőn látottak finomabb elemzésére, határok meghúzására. Különösen nem mindegy, hogy az agresszív cselekedet pozitív vagy negatív következményekkel jár, hiszen ily módon vagy követendő, vagy elítélendő minősítést kap a látott viselkedés.
A “rosszfiúk” a leggyakrabban a film végén elnyerik méltó büntetésüket, de ha az elkövetett cselekedethez képest későn, akkor már kérdéses, hogy a gyerek tudatában összekapcsolódik-e a rossz tett a retorzióval. Az sem ritka, hogy a “rosszfiúk” büntetése elmarad, ahogy ez a valóságban is megtörténik, de a gyerek nevelődését ez a tanulság előnytelenül alakíthatja. Ráadásul a mai “jófiúk” semmi másban nem különböznek a gonoszaktól, minthogy nemesebb célt képviselnek, de ennek érdekében épp olyan brutálisak, ha kell, mint ellenfeleik.
A képernyő előtt sok-sok órát eltöltött fiatalok itt tanulják, hogyan is kell konfliktusokat megoldani. Mélyen bevésődhet egy fogékony és korai fázisban, hogy az erőszak hatékony és elfogadható válasz a feszültséggel teli, problematikus helyzetekre.
Agresszív üzenetek
Imre aznap különösen feszült volt. Munkahelyén sok frusztráció érte: szűkek voltak a határidők, főnöke ingerülten beszélt vele, nem tudta elintézni az aznapra kijelölt teendőket. Vibráló állapotban ért haza, amíg felesége a vacsoráját készítette, ő elhessegette a gyerekeket, és leült a televízió elé megpihenni. Szórakozottan nyomogatta a távirányítót, egy autós üldözés ragadta meg leginkább fantáziáját.
Amikor a hős elkapta üldözöttjét, megemelkedett a vérnyomása, szaporábbá vált pulzusa, türelmetlenül kiabált vacsorára hívó feleségével, hogy hagyja békén. Ingerültsége csak fokozódott a későbbiek során. Ráordított a gyerekre, hogy miért nem megy már aludni, az élő fába is belekötött, olyan mérhetetlenül feszültté vált.
Amikor már minden elcsendesedett, a többiek álomba merültek, ő még ébren forgolódott, nyugtalanul keringtek benne az aznapi kudarcok, a meg nem tett feladatok, a ki nem fejezett indulatok. Amióta létezik televízió, azóta vizsgálják a kutatók, vajon hogyan hat az erőszak látványa a nézőre. Az úgynevezett katarziselmélet szerint az erőszakos jelenetek, hasonlóképpen egy futballmérkőzéshez, segítik lecsatornázni a felhalmozott feszültséget.
Sajnos ez csak akkor igaz, ha a néző nem volt indulatos lelkiállapotban, a film végére megoldódik a bonyodalom, és az igazság győzedelmeskedik. Az is fontos, hogy kellemes környezetben történik-e a tévénézés, és milyen előzmények után. Az egyébként is indulatos személyiségű nézőre ártalmasabb az erőszak látványa. Egy labdarúgó-mérkőzés sem katartikus, ha az ellenfél győz. Az agresszió az erőszakosakban még kifejezettebb feszültséget provokálhat. Sajnos az esetek nagyobb hányadában a képernyőn megjelenő agresszió növeli a néző indulatosságát.
A gyerekek veszélyeztetettebbek, mint a felnőttek. Mindenképpen frusztráltságot fokozó a tévében látott brutalitás, ha a néző maga is agresszív alkat, előzőleg feszült lelkiállapotban volt, konfliktusmegoldása hasonló a szereplő cselekedeteihez. Úgy tűnik, a családi béke szempontjából nem is olyan veszélytelen dolog akciófilmeket, erőszakos jeleneteket nézni a tévében.
Feszültségnövelő reklámok
Egyre megszokottabbá válik számunkra, hogy a filmekben az izgalmas jeleneteket reklámok szakítják meg. Nyilván annál jobban lehet értékesíteni a reklámidőt, minél nézettebb és érdekesebb műsort szakít meg. Filmek esetében a legdrámaibb helyzetek megoldódása előtt jön a hosszú percekig tartó hirdetés.
Vajon hogyan hat gyerekekre és felnőttekre ez a megszakítás? Egyszerűen csak a vásárlókedvet növeli-e, avagy más befolyás is éri a nézőt? Az izgalom fázisában megszakított folyamatot nem képes mindenki kellő alkalmazkodási stratégiával kezelni. A hiány, a csalódottság feszültséget fokoz, hiszen a tévéző nem a mosóporok kiválóságairól szeretne hallani, hanem a főhős életéért drukkol. Tetszik, nem teszik, át kell váltani a fogkrémekre, joghurtokra, súrolószerekre. Van, aki ehhez kellő rugalmassággal rendelkezik, de aki egyébként is feszült, rosszul tűri az akadályoztatást, annak indulatai tovább terebélyesednek.
Amikor újra folytatódik a film, vissza kell zökkenni az előző történetbe, ez szintén igénybe veszi az alkalmazkodási képességet. Ráadásul a reklámmal megszakított történet a tetteket a következményektől időben és térben is elválasztja. Elmosódnak az összefüggések, az előzmények homályosabbá válhatnak. Főképp gyerekeknél puszta brutalitásként rögzülhet a feloldó megoldás, a pozitív hős győzedelmeskedése. Az izgalmas jelenetek közé beszúrt reklám, az erre alkalmasakban, agressziót fokoz.
Azonosulás az agresszorral
Csongor tizenhat évesen már rég kinőtte széttöredezett családját. Anyja élettársához költözött, apját már évek óta nem látta. Nagyapjával lakott, üzleteléssel egészítette ki szűkös megélhetését. Kiváló intellektuális képességei segítették, hogy minimális tanulással elevickéljen a szakközépiskolában, miközben délutánjai nagy részét az utcán töltötte. Kedvenc akciófilmhőse produkciói mély nyomott hagytak személyiségében. Mindig vagánynak lenni, ütni, ha kell, félelemben tartani az ellenfelet, a többiek tiszteletét erővel és meg nem ingatható bátorsággal kiérdemelni, ez volt a hitvallása.
Sem nyoma veszett édesapja, sem idős és magára hagyott nagyapja nem volt alkalmas minta neki arra, hogyan is fogalmazza meg jövendő férfiszerepét. Filmhőst talált modellnek, akit végtelenül tisztelt és csodált, kíváncsian figyelte minden konfliktusmegoldását, humorait, fölényes stílusát, nőkhöz való viszonyát. Hasonlóképpen öltözködött, beszélt, viselkedett, mint imádott példaképe.
A gyerekeknek, a fiataloknak a kiválóan verekedő, küzdősportokban jártas hős modell személyiségként jelenhet meg. A sztárral való azonosulás mentesíti a nézőt a bűntudattól, amelyet saját erőszakos cselekedetei miatt éreznie kellene, csökkenti a gátlásosságot, igazolást nyer általa az agresszív viselkedés. A modellszemély hatékonysága függ az alapszemélyiségtől, a néző befolyásolhatóságától, a családi háttértől és a konfliktusmegoldó stratégiák színvonalától. Korunkban az erőszak sajátos doppingszerként is megjelenik, fokozza az izgalmi állapotot, az unalmas, szürke mindennapokat a maga sajátos módján színesíti.
Előnyök és hátrányok
A televízió a kultúra része, segíti a tájékozódást, az eligazodást a világban, a kikapcsolódás legkönnyebben elérhető eszköze. A sok előny mellé számos előnytelenség is felsorakozik, de mindenkinek lehetősége van kidolgozni a káros hatások ellen saját védekezési rendszerét.
A gyermekek televízióval eltöltött idejét érdemes szabályozni. A tévé nem alkalmas bébimegőrzésre, szülői nyugalom megteremtésére, főleg nem korlátlan és cenzúrázás nélküli formában. A legszerencsésebb, ha a szülő a gyermekkel együtt néz tévét, válaszol a kérdéseire, kicseréli véleményét, megosztja érzéseit, magyarázatot ad, ha szükséges. A műsor élménye mellé az együtt eltöltött idő, az együtt átélt érzések élménye is fel tud sorakozni.
Kapcsolódó cikkek:
Forrás: Anyák Lapja
Kapcsolódó cikkek
