Hasznos bejegyzésben hívta fel rá a figyelmet Facebook-oldalán a Nébih – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal arra, hogy hogyan érdemes a hűtőbe pakolni, mit hol célszerű tárolni.
A poszt szerint a hűtőben a legfelső polcokra érdemes a bedobozolt főtt ételeket, maradékokat tenni, míg a középső polcra kerüljön minden olyan élelmiszer, amely teljes felületét csomagolás borítja. Ilyenek például a sajtok, a joghurtok vagy a felvágottak.
A nyers húsok az alsó polcra kerüljenek, amit feltétlenül csomagoljunk be vagy tegyünk zárt dobozba – javasolják. A zöldségeket és gyümölcsöket ajánlott a hűtőszekrényben kialakított fiókokba helyezni, és a bejegyzés szerint ezeket célszerű mosatlanul tárolni, hogy ezzel is megnövelhessük a friss alapanyagok élettartamát.
A hűtőszekrény ajtaján a nagyobb méretű, jól zárható, de szintén saját csomagolással rendelkező élelmiszerek kaphatnak helyet – ilyenek például a salátaöntetek, a ketchup vagy az üdítők.
A hűtővel kapcsolatos további érdekességeket és hasznos tippeket osztottak meg korábban a Maradék nélkül Hűtőútmutatójában.
(via Sokszínű Vidék)