Az óvodáskor kezdete általában a nagy barátságok, a látványosan bővülő baráti kör ideje is, ami érthető, hiszen gyerekünk hirtelen megannyi kisgyerekkel kerül kapcsolatba a saját korosztályából, és nagy valószínűséggel megtalálja a maga ízlésének való társaságot. Ráadásul, mivel a gyerekek empatikus készségei ilyenkor erősen fejlődnek, a közös játék örömén és az általános kíváncsiságon túl kapcsolataik alakulásába itt már beleszólhat egy mélyebb viszonyokhoz vezető, a felnőttkori barátságokat is meghatározó tényező: immár törődni képesek a másik örömével és bánatával, vagyis egymás kis támaszai tudnak lenni.
Ha ebben az időszakban úgy tapasztaljuk, hogy gyerekünk szeret az ellenkező nem tagjaival is barátkozni, ha lányunk a játszótéren beáll focizni a fiúkhoz, vagy fiunk lelkes szerepjátékba bonyolódik a lányokkal, akkor már csak azért is örömmel fogadhatjuk ezt a fejleményt, mert bár teljesen természetes, számos körülmény miatt mégsem annyira általános. Ez az időszak megannyi új szabályt hoz a gyerekek életébe, ezek egy részét azonban nem (vagy nemcsak) a gondozóik, hanem ők maguk kényszerítik saját magukra.
Ezek közé tartoznak a nemekre vonatkozó sztereotípiákból gyártott szabályszerűségek is – mint tudjuk, ezekhez az alapokat már az úgynevezett fiús és lányos játéktárgyak megkülönböztetése is lerakja, akárcsak a családon belüli viszonyok, illetve mindaz, amit a nemi szerepekkel kapcsolatban a gyerek addigi életében hallott, amit meghatározó “lányos”, illetve “fiús” vonásoknak, viselkedési módoknak tart. Ha az erre vonatkozó képzetek bemerevednek a gyerek gondolkodásában, akkor hajlamos lesz szűkebbre húzni a barátai körét a nemek szerint az alábbi logikát követve: a fiúk autóznak – a lányok babáznak – én lány vagyok és valóban szeretek babázni – tehát inkább nem vonom be a játékba a fiúkat.
- Kapcsolódó: Engedd babázni a fiút is!
A jó hír, hogy ez a fajta kizárólagosság inkább az ovis korszak végén, illetve az iskoláskor elején kezd jellemzővé válni. 3-4 éves korban a nemek még kevésbé szólnak bele a barátválasztásba, ami rendkívüli lehetőséget kínál a gyerekeknek: mivel ekkor még sem a kortársak negatív megjegyzéseivel, sem a kamaszkorra jellemző, sokszor zűrzavaros vágyakkal-érzelmekkel nem kell törődniük, teljesen biztonságos terepen gyakorolhatják, hogyan kell megszólítani a másik nemet, beszélni, viccelni, vitázni, együtt létezni az ellenkező nemű emberekkel.
Ha a lányok csak lányokkal, a fiúk pedig fiúkkal vannak együtt, akkor nagy az esélye annak, hogy bár megtanulnak társas módon létezni és problémákat kezelni, csupán egyféle kulcsuk lesz a nehéz helyzetekhez – lényegében ezt állítja Christina Brown, a Kentucky Egyetem pszichológia professzora.
Ennek eredménye pedig, hogy amikor hirtelen (általában a kamaszkorban) a lányok és a fiúk már igenis meg akarnák szólítani egymást, nem lesznek jól kimunkált eszközeik hozzá, ami fájdalmas szituációkhoz vezethet. Ez még felnőttkorban is meghatározhatja viszonyunkat a másik nemhez, és távolról sem csak a párkapcsolatokban. A New York Times 2017-es felmérése szerint a munkahelyeken az emberek negyede lényegében kerüli a négyszemközti találkozókat a másik nemmel, háromnegyedük pedig úgy véli, nagyon óvatosan kell közeledni az ellenkező nemű kollégákhoz. Könnyű belátni, hogy így egy csomó remek ötlet és emberi kapcsolat szárba sem szökkenhet, hiszen voltaképp tartunk a másik nemtől. Aki azonban gyerekként nem csak a saját nemével barátkozik, gyaníthatóan nem lesz ilyen félős – és ha esetleg ő dönt majd a jövőben egy új munkatárs felvételéről, kisebb eséllyel fogja annak a nemét számításba venni a képességei helyett.
Vagyis ha azt látjuk, hogy gyerekünk ebben a korai életszakaszban szívesen bevonja a játékba ellenkező nemű kortársait is (vagy akár kizárólag velük szeret együtt lenni), akkor mindenképp érdemes bátorítani ezt, különösen a kisfiúk esetében, akiknek úgynevezett feminin (vagy széles körben annak tartott) vonásaival szemben a kultúránk hajlamos kevésbé megértő lenni. A bátorításra szerencsére megannyi természetes alkalom nyílik: egy születésnapi buli vagy egy hétvégi találkozó szervezésekor például érdemes rákérdezni, hogy fiunk/lányunk nem akar-e meghívni valakit a lányok/fiúk közül is.
Erőltetni ugyanakkor semmiképp nem ajánlott: a gyerekeknek alapvetően maguknak, a saját ízlésüket, kíváncsiságukat követve kell barátságokat kialakítaniuk. Bár nagyon sokat tanulhatnak a másik nemtől, attól még egyik gyerek sem lesz hátrányban, ha úgy látjuk, a játszótéren csak a saját nemével bonyolódik közös tevékenységekbe. Ez ugyanis a társas létezésnek csak az egyik terepe az életükben, választásaikat ráadásul egy sor olyan tényező befolyásolja, amire nem lehetünk hatással (például, hogy van-e ellenkező nemű testvére, vagy sem – de ennek a hatása sem egyértelmű: egy kisfiú két lánytestvérrel talán könnyebben fog kommunikálni a lányokkal, ám az is megeshet, hogy másra sem vágyik, mint hogy otthonról kiszabadulva végre fiútársaságban lehessen).
Ha pedig úgy látjuk, hogy fiunknak lényegében csak lánybarátai, vagy lányunknak csak fiúbarátai vannak, és azon aggódnánk, hogy gyerekünk túlságosan hasonulni fog hozzájuk, vagyis például a lányunk nagyon vadóc lesz (esetleg megsérül), érdemes észben tartani, hogy gyerekkorban valójában nincsenek olyan lényeges különbségek a fiúk és a lányok játékstílusa között. Egy 2010-es tanulmány szerint (amelyet a Psychology Today cikke idéz) még a vadulós-verekedős játékokba leggyakrabban bonyolódó 11 éves fiúk is csak idejük egytizedét töltik ilyesmivel, 40 százalékuk pedig egyáltalán nem is szereti az ilyen játékokat. Társasozni, mászókázni, csúszdázni és bújócskázni pedig ugyanúgy szoktak a lányok és a fiúk is. Ha pedig netán mégsem, akkor itt a remek alkalom, hogy oldott közegben tanulhassanak meg ezt-azt egymásról.
Kapcsolódó cikkek
