Vajon mi sül ki egy olyan kapcsolatból, ahol a feleség (anya) leginkább biológiai órája miatt állapodik meg, de a nagy szerelemnek nyoma sincs a történetben? Milyen hatással lesz ez a döntés a kapcsolatra, és mit érezhet majd ebből a gyerek?
“Egy hónap sem volt hátra a 34. születésnapomig, amikor összejöttem Dáviddal egy miskolci szórakozóhelyen. Talán mondhatom, hogy az utolsó pillanatban, mert már nagyon vágytam egy rendes kapcsolatra, sőt gyerekre is, mert a barátnőim babával kapcsolatos akkori bejelentései egyszerre forráztak le és tettek egyre irigyebbé, elkeseredettebbé. A párommal három hónapja sem voltunk még együtt, amikor összeköltöztünk, és én őszintén kitálaltam neki, hogy nem szeretnék sokat várni a babavállalással. Ő beleegyezett, hiszen ő is családra vágyott már a sok csalódás után.
Tudni kell, hogy csonka családban nőtt fel, és minket is elhagyott az apám, amikor ötéves voltam. Szóval végiggondoltam akkoriban mindent. Dávidot szerettem, de hiába vártam mindennap a gyomromban a pillangókat, nem jöttek, őt viszont egyre inkább elfogadtam a hibáival együtt. Jól kijöttünk, számíthattunk egymásra, a szex sem volt rossz. Négy hónap múlva megfogant Szofi lányunk. Még a születése előtti télen összeházasodtunk, és azóta is együtt vagyunk – ennek már négy éve. Tiszteljük egymást, és tudom, hogy sosem hagynám el, hiszen beteljesítette a nagy vágyamat” – meséli Edit.
Azt mondja, a nagy szerelmek is elmúlnak egyszer, ők pedig a közös vágyakat tették mérlegre, és döntöttek a családalapítás mellett. “Sosem mondtam a férjemnek, hogy nem szerelemből mentem hozzá, de talán sejti amúgy. A lányunkat becsülettel fel fogjuk nevelni, ezt tudom, a kölcsönös tisztelet az alapja az egésznek. Ezért működik” – vallja, és nem mulasztja el hozzátenni, hogy tulajdonképpen nincs miért szégyenkeznie: környezetében a nagy szerelemből köttetett házasságok sorra mennek tönkre, ők pedig immár a második babával próbálkoznak titkon. A vágyott boldogságot a gyermekvállalással és a szilárd családi alapokkal tudták egymásnak megadni.
Mr Nem Tökéletessel vállaltam babát (Fotó: Europress)
Stabil kapcsolat, aztán jön a szerelem?
A történet cseppet sem egyedi, bár névvel, arccal kevesen vállalják, ha hasonló utat jártak végig. Az internetes fórumokon azonban több száz beszélgetés, topic tanúskodik a jelenségről, a hozzászólók pedig vagy mélységesen elítélik a hasonló eseteket – hivatkozván a szerelem fontosságára -, vagy saját házasságuk alakulásáról számolnak be támogatólag, szintén harmincon túli babavállalóként, nem éppen a Mr. Nagy Ő oldalán lavírozva.
Muhi Mária családterapeuta szerint egyénenként változik, hogy kinél mitől lesz stabil egy párkapcsolat, ahol babát mernek vállalni, a legfőbb alapkövek legtöbbször azért mégis túlmutatnak a szerelmen. “Európai kortrend az, hogy a tökéleteset keressük partnernek, gyermekünk apjának. Pedig a világ más pontjain sem evidens, hogy szerelemből kell házasodni. A szerelem többlet lehet, valóban hozzásegíthet sok mindenhez, de mivel egy módosult tudatállapot, el is fed előlünk lényeges dolgokat, amelyek aztán évek múlva szúrnak szemet. A kapcsolat alapja inkább a közös értékrend, a felelősségvállalás és az azonos vagyoni helyzet. Indiában is úgy tartják például, hogy az a fontos, hogy ezek meglegyenek, utána pedig megjön a szerelem. És a statisztikák azt mutatják, hogy ezek a házasságok sem kevésbé tartósak, és minden esetben mögöttük áll a tágabb, támogató család, míg a nagy és elsöprő szerelmek esetén nemegyszer tapasztaljuk, hogy kihátrálnak a fiatalok mögül” – hozza fel a távoli példát a szakember.
A harmincasok csapdái
A pszichológus szerint a mai harmincasok azonban többszörösen is nehéz helyzetben vannak, például abban az illúzióban élnek, hogy mindent irányítani tudnak. Dolgoznak szorgosan, hiszen nem arra nevelték őket, hogy kellenek a kompromisszumok, hanem sokkal inkább arra, hogy legyenek céljaik, haladjanak eszerint az életben. “Később szembesülnek csak azzal, hogy bár látszólag könnyű párkapcsolatot találni, mégsem egyszerű jó párt találni. Ha végül nem az elképzeléseik, terveik szerint alakulnak a dolgok, a harmincas éveikben aztán pánikba esnek, hogy ketyeg a biológiai óra, függetlenül az életritmusuktól, hiszen a gyermek utáni vágy ösztönös program, amit nem lehet módosítani, racionalizálni, felülírni. Ilyenkor jönnek a kompromisszumos megoldások” – mondja Muhi Mária.
Ha a nő sumákol, abból nem sül ki semmi jó
A helyzet kimenetele kettős: ha ilyenkor mindkét fél tisztában van azzal, hogy mi a felállás, mit adnak fel miért, akkor igenis van esély arra, hogy működjön a dolog. A családterapeuta szerint az sem gond, ha két ember nem ugyanolyan hőfokon ég, hiszen ettől még egy kapcsolat ki tud teljesedni, a vállalt gyermek pedig össze tudja kovácsolni a szülőket.
A tapasztalatok azt mutatják azonban, hogy a gyerekvállalás miatt pánikoló nők sokszor nem vallják be a teljes igazságot, úgy mennek bele a kompromisszumokba, hogy elhitetik magukkal, képesek erre a megalkuvásra, ez az egyetlen útjuk a boldogsághoz, miközben háttérbe szorítják a saját és akár az édesapa valós, babától független érzelmeit is. A legtöbb esetben az anyukák ilyenkor maguk mellé “húzzák” a gyermeket is, aki – és ezt hangoztatják is – eleve azért születik, hogy őket boldoggá tegye, akár apa helyett is, akivel nincs meg a nagy szerelem. Az ilyen gyermekek sorsa rendkívül nehéz. “Van néhány alapelv a humanisztikus pszichológiában, például hogy minden ember egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Életcélja, hogy kiteljesítse magát, a képességeit, de ha adott esetben az anya céljait kell teljesítenie, akkor nem tud kibontakozni, nehéz lesz a szülőkről való leválás is” – magyarázza a szakember.
A “babavakság” elkerülhető!
“A történetnek nem kell persze balul végződnie (vegyük csak a fentebb megszólaló Edit és Dávid példáját), ha az ösztönöktől vezérelt vágyainkból kicsit ki tudunk kukkantani, és őszintén szembe merünk nézni érzéseinkkel. Ha a kapcsolat már döcög, mert kiderült, hogy mégsem elég a tisztelet és a gyermek utáni vágy a holtomiglan-holdodiglanhoz, semmiképpen se adjuk fel a dolgot párterápia nélkül!” – szól a pszichológus tanácsa.
És mi a helyzet akkor, ha harmincasként éppen a szóban forgó problémával szembesülve próbáljuk a jó döntést meghozni? Hallgassunk a belső hangunkra, és a lehetséges édesapával kapcsolatban is összegezzük érzéseinket: megvannak benne azok a tulajdonságok, amelyek nélkül el sem tudjuk képzelni a párkapcsolatot? Ami hiányzik belőle, anélkül hosszú távon is tudunk élni? Ha el kellene képzelni vele az életet néhány hónap, esetleg év múlva, milyen érzések kelnek életre bennünk? Ezek a kérdések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a babavállalással kapcsolatos vágy lecsendesedése utáni idők is elképzeléseink szerint alakuljanak.
Kapcsolódó cikkeink:
- Amikor férjet választunk, általában a “jófiúk” mellett döntünk
- Szülők szülés után
- Meddig tesz boldoggá a baba?
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
