Hogyan védjük meg igazán a gyerekeket? címmel a Szabadnem blogon jelent meg Hacsek Zsófia írása, ebből szemléztünk.
A gyerekek védelmére hivatkozás valahol mindig azt sugallja, hogy minimum bizonytalanok vagyunk a jövőt illetően, de még inkább szorongunk miatta, félünk tőle. A XXI. századi embernek egyébként is alapélménye a kontrollvesztés: minimális hatásunk van a környezetünkre, az életünket formáló hatásokra, és hiába sugallják a neoliberalizmus jegyében készülő reklámok, hogy “bármi lehet belőled, csak akarnod kell”, a legtöbben tudják vagy legalábbis érzik, hogy ez nem igaz” – kezdi a szerző. Annak az illúzióját adja vissza a nem régiben elfogadott “pedofilellenes” törvény (ami legalább annyira a melegek jogainak korlátozásáról szól – a szerk.), hogy ha a gyerekek csak azt hallják, amit a körülöttük élő felnőttek akarnak, akkor ez a kontroll visszakerül hozzánk.
A szerző szerint ugyanakkor nincs mitől rettegni a “kontrollvesztett szorongóknak”, mert nincs olyan genderideológia, – amely le akarja építeni a társadalom alapköveit, ki akarja irtani az emberiséget (vagy kifejezetten a fehér embert, kereszténynek mondott kultúrát, stb.), és mindehhez a gyerekeket akarná felhasználni.” Nem lehet kiprovokálni senkiből, hogy a saját neméhez vonzódjon vagy épp a másik nemhez.
De mi van azokkal, akik nem skatulyázhatók be a teljesen meleg vagy teljesen heterók kategóriájába? “Az ő meleg hajlamukat nem erősíti mégis fel, ha sok meleg reprezentációval találkoznak a környezetükben?”- teszi fel a kérdést a szerző. “Nem azzal teszünk-e jót ezeknek a fiataloknak, ha inkább a heteroszexualitás felé tereljük őket? A nemi diszfóriát érző gyerekeknek pedig nem jobb az, ha inkább azt sugalljuk nekik, hogy tanuljanak meg mégis komfortosan élni azzal a testtel, amelybe születtek, még ha orvosi diagnózisuk is van arról, hogy ez soha nem fog sikerülni?”
A szerző kérdése, hogy ezzel miért is tennénk jót. A fajfenntartás nem tűnik elegendő érvelésnek.
“Ha a technológiai és társadalmi lehetőségek adottak ahhoz, hogy immár ne csak heteroszexuális aktusból születhessen gyerek, illetve hogy a nemi diszfóriával élő ember a megélt neme szerint élhessen, akkor miért ne éljünk ezekkel? Miért jobb szemellenzővel élni, mint elfogadni, hogy a természettudomány egyre inkább megismeri az emberi testet, a technológia egyre izgalmasabb vívmányokat épít a nagy felismerésekre, a társadalomtudomány pedig vizsgálja, hogy ezek hogyan változtatnak az életünkön?”
- Kapcsolódó: “Anya, én a saját nememhez vonzódom”
Érvelését azzal folytatja, hogy a jóléti államban ma már nem kell tizenévesen kiházasítani a lányt, hamar elkezdeni a gyerekvállalást. A női önrendelkezés következménye és katalizátora is lett a társadalom változásának. Mert ma már nem a szaporodás az elsődleges “feladat”. És még így is megmaradt a gyerekvállalás iránti vágy és a házasság intézménye.
“Csak éppen másfajta tartalommal töltődött meg. Nemcsak a meleg pár házassága nem “hagyományos”, hanem a hetero párokéi sem azok, csak az utóbbi ugyebár kevésbé feltűnő. És ha van születésszabályozás, mesterséges megtermékenyítés, hormonterápia, ha van állami gyermekvédelem és örökbefogadó szülőség – akkor az nem pont azt jelenti, hogy ma már külön lehet választani a szexet a gyerektől?”
Ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink túl korán találkozzanak a koruknak nem megfelelő szexuális tartalommal, akkor pont nem a kézen fogva sétáló meleg pároktól kell megvédenünk őket – írja a szerző. Inkább nyílt és bizalommal teli légkörre van szükségük, amelyben nincsenek tabuk. Ahol egy gyerek megtanulja, hogy mely testrészeit nem érintheti meg felnőtt (legyen az ismerős vagy akár rokon), és ahol tudja, ha esetleg mégis bántalmazás éri, fordulhat az érte felelős felnőttekhez. Az nem segíti a gyerekeket, ha nincs őszinte, elfogadó kommunikáció, ha démonizálunk társadalmi csoportokat.
Forrás: szabadnem.444.hu
Kapcsolódó cikkek
