Gyerek
Két lány csókjelenete látható egy mesében – a hatóság vizsgálódik
A mesesorozat egyik epizódjának egy jelenetében két lánykarakter csókolja meg egymást.
Szendvicsgeneráció: így mehetsz tönkre, ha a gyerekről és a szüleidről egyszerre kell gondoskodnod
Egy harmincas-negyvenes nő már javában foglalkozhatna magával, építhetné a karrierjét. Ám sokaknak ott a gyerekek és a szülők terhe is - persze egyszerre.
Megalázták az apát, aki pórázon vitte sétálni öt gyerekét
Nagy netes népharag zúdult az apára, aki pórázon sétáltatta ötéves ötösikreit.
Emlékszel még rá? Felnőtt nő lett a kislány az Alkonyat filmekből
Mackenzie Foy felnőtt és egy remek színésznő lett.
Óriási a pedagógushiány – pár nap alatt több mint 10 állásajánlatot kapott egy tanár
Az álláskereső pedagógusok rengeteg ajánlatot kapnak akár pár óra alatt: két kézzel kapkodnak értük az iskolák.
5 mondat, amit ne mondj egy kiégett és megfáradt anyukának
Anyának lenni csodálatos, de egyúttal nagyon nehéz és fárasztó feladat is. Ezekkel a mondatokkal ne nehezítsd meg még jobban a kimerült anyukák dolgát.
Játékos foglalkoztatókönyvek, ha a gyereked most kezdi az iskolát
Már nincs is olyan messze az iskola...
Levél apámnak, aki a férjem helyett lett az egyetlen férfi a gyerekem életében
Nagy veszteség, ha hiányzik az egyik szülő. De néha sikerül valamennyire pótolni. Egy anya nyílt levele erről szól.
Hány éves kortól mehet fesztiválozni a gyerek?
Augusztus 10-én két év kihagyás után elstartolt a Sziget fesztivál, és ennek apropóján a fesztiválokat kedvelő anyukák és apukák fejében megfordulhat az a kérdés, hogy vajon lehetne-e, mikor lehet a gyermekkel együtt menni a koncertekre.
Ételek, amikről azt gondoltam, hogy soha sem fogom adni a gyerekemnek, de nem így lett
Az elképzelés szülővé válás előtt, és a valóság szülővé válás után...
Találós kérdések gyerekeknek
Azt tudjuk, hogy a mondókázás, ölbeli játékok, éneklés és a mesélés milyen fontos szerepet tölt be a szülő-gyerek kapcsolatban és milyen sok területre van hatással. De mi a helyzet a találós kérdésekkel?
Tengerparton nyaraltok a gyerekekkel? Ezeket a trükköket látnod kell!
A tengerparti nyaralás csodás élmény a gyerekeknek, ám a szülőknek, fárasztó tud lenni, egy anyuka remek tippjei viszont sokkal egyszerűbbé teszik.
Megmondjuk, mit jelent, amit a gyermeked a leggyakrabban rajzol
Minden gyerek más, minden rajz más, de azért a pszichológusoknak komoly kiindulópontot jelentenek ezek a művek. Hiszen sok minden, amit egy kicsi nem tud szavakba önteni, az önkéntelenül is megjelenhet az ábráiban.
Egyre gyakoribb a szülők általi alváshormon-túladagolás a gyerekeknél
A gyermekeknél a melatonin-túladagolás egyre gyakoribb, egy Kaliforniában benyújtott perben azt állítják, hogy ezért a pontatlan címkék a felelősek.
Vannak ovik, ahol már közmunkások is vigyáznak a gyerekekre
Nagyon nagy az óvónőhiány - figyelmeztet a szakember. Sokan mennek nyugdíjba, ám nincs helyükre utánpótlás.