Gyerek
A nyári füldugulás gyakori oka
A nyári időszakban azoknál is jelentkezhet füldugulás, akik egyébként nem hajlamosak rá. Mi ennek a jelenségnek az oka? A magyarázat a fülzsír és a meleg kapcsán keresendő.
Felére csökken az üdítők cukortartalma
2020-ra felére csökken az alkoholmentes italok cukor- és kalóriatartalma Magyarországon. A hazai üdítőital-gyártók - a magyarországi élelmiszergyártó ágazatok közül elsőként - cukorcsökkentési vállalásokat tettek.
Inkább maradjon a mandula
Az egyik leggyakoribb gyerekkori műtét a mandulaműtét, általában a felső légúti fertőzések miatt krónikus gyulladásuk miatt távolítják el ezeket a képződményeket. Eddig az orvosok többsége úgy gondolta, hogy következmények nélkül el lehet távolítani őket.
Ha sokat mozog a gyerek, később nem lesz depressziós
Depresszió nemcsak felnőtteknél jelentkezhet, hanem már gyerekkorban is. Azok a gyerekek, akik fizikailag aktívak későbbi életkorban kisebb eséllyel lesznek depressziósak.
Mégsem lesz rövidebb a nyári szünet
Bár a Népszava úgy értesült, hogy jövőre akár két héttel is tovább tarthat a tanév és egyben ennyivel lesz rövidebb a nyári szünet, az Emmi ezt cáfolja.
Tízezer szülő köszöni, nem kéri az ingyen oltást
Önkéntes és ingyenes Magyarországon a HPV oltás, a jogosultak egynegyede, közel tízezren mégis úgy nyilatkoztak, hogy nem kérik az oltást. A méhnyakrák nagy részénél kimutatható a HPV.
Ezt jó, ha tudod, ha moziba jársz a gyerekkel
Biztosan te is tapasztaltad már, hogy a mozikban nagy hangerőn szólnak a filmek, ami sokszor zavarja a gyerekeket. Hogyan védheted meg a hallását, ha túl hangos a film?
Nem csak a szórakoztatás miatt kellenek képek a könyvbe
Egy vizsgálat azt állapította meg, hogy a mesekönyvekben szereplő illusztrációknak nem elsősorban esztétikai értéke van, hanem jelentősen hozzájárulnak az óvodások meseértéséhez.
Többgyerekes anyáknál nagyobb a szívroham rizikója
Minél több gyereke van egy anyának, annál nagyobb nála a szívroham, az agyvérzés vagy a szívelégtelenség rizikója - állapította meg egy 8000 nő bevonásával készült brit kutatás.
SNI: ki számít sajátos nevelésű igényűnek?
Gyakran találkozunk mostanában az SNI kifejezéssel, és egyre több gyermek kerül ebbe a kategóriába. Kit nevezünk sajátos nevelésű igényűnek, és mit is jelent ez a fogalom?
Van, ahol 3 évig kell várnia egy gyereknek a fogszabályozásra
Már a fogászati ellátásban is hosszú várólisták vannak, helyenként akár egy hónapot is várni kell egy fogtömésre, a gyerekek fogszabályozására pedig van ahol 3 éves a várólista. Azonnali intézkedést sürget a szakma.
Egészségre vágyik a magyar, de megelégszik az illúziójával!
A magyarok többsége szerint legfontosabb érték az egészség, mégis csak minden harmadik ember tesz annak érdekében, hogy hosszú távon megóvja azt - derült ki az Affidea és a Central Médiacsoport közös átfogó online kutatásából.
Vigyázz a mentes élelmiszerekkel!
Egyre többen keresik azokat a megváltoztatott összetételű élelmiszereket, amelyek bizonyos összetevőkből kevesebbet vagy semmit sem tartalmaznak, például cukor- vagy gluténmentesek. A szakemberek azonban óvatosságra intenek.
Tanítsd meg lazítani! – Lazító mesék, egyszerű varázsszerek
Amikor napközben átmegyek a városon, rendszeresen be kell fognom a fülemet, olyan erősnek érzem a zajt, zavar a sok inger. Otthon semmi másra nem vágyom, csak egy kis csendre.
Mi okozza az úszófület?
A strandolás kellemetlen velejárója lehet, különösen gyermekek és fiatalok körében fordul elő gyakran. Megelőzéséről és kezeléséről dr. Holpert Valéria fül-orr-gégészt, a Fül-orr-gége Központ orvosát kérdeztük.