Gyerek

Piszkálja a gyerek az orrát és meg is eszi…? Így szoktasd le róla

Mi lehet az oka ennek a rossz szokásnak, és mit lehet tenni ellene?
2022. December 13.
orrtúrás
Mi az oka ennek a szokásnak? (Kép forrása: Getty Images)

A körömrágás és az ujjszopás mellett az egyik leggyakoribb gyerekkori rossz szokás az orrpiszkálás, orrtúrás. Ez történhet a kisebbeknél azért, mert kíváncsiak, és fejlődésük része, hogy a testüket is felfedezik – köztük az orrjáratot is. A rossz szokás hátterében állhat az unalom, vagy akár önmegnyugtató mechanizmusként, stresszlevezetésként is piszkálhatja a gyerek az orrát. De vannak olyanok is, akiknél leginkább valamilyen egészségügyi dolog okozza az orrtúrást, mint például az allergia vagy az orrfolyás, amitől úgy érzik, hogy állandóan tele van az orruk, és akár a száraz levegő miatt kiszáradt orrnyálkahártya is késztetheti a gyerekeket az orrpiszkálásra.

Sokan azonban nem állnak meg annál, hogy „csak” túrják az orrukat, hanem meg is eszik azt, amit ott találtak. De miért teszik ezt?

Ahogy azt a Lifehacker portál is írja, ennek a hátterében egyrészt lehet az, hogy a gyerekek, akik gyakran utánzás révén tanulnak, egyrészt elleshetik ezt más gyerekektől a környezetükben. De történhet ez azért is, mert a száraz, kérges darabokat éppen az ujjukkal a legegyszerűbb eltávolítaniuk, vagy nincs náluk zsebkendő, és nem szakítanák meg a játékot, vagy amivel éppen elfoglaltak, hogy keressenek egyet. Ha pedig már kiszedték, akkor a legegyszerűbben úgy tűntethetik el, ha megeszik – amivel szintén nem kell abbahagyni az aktuális elfoglaltságot.

Egyes gyerekeknél, ahogy fentebb is írtuk, történhet ez azért, mert az idegességgel, a stresszel való megküzdésük egyik módszere az esetükben, szorongásoldó cselekvés. Míg mások pusztán abból az okból eszik meg, amit az orrukban találtak, mert „ropogósnak és sósnak találják”, ahogy a portál is írja.

Az orrtúrásról ugyan sokan felhagynak maguktól gyerekkorukban, vagy mert már nem találják érdekesnek, vagy akár azért, mert a társaik piszkálhatják őket miatta. De előfordulhat, hogy valakinél ez a szokás nagyobb koráig is elhúzódhat. De mit lehet tenni azért, hogy ezt meg tudja szakítani a gyerek? A Lifehacker ad néhány tippet erre vonatkozóan:

  • Próbáld meghatározni, hogy miért csinálja ezt. A gyermek életkorától függően előfordulhat, hogy erre olyan válaszokat ad, hogy „Mert/Csak/Nem tudom”. De ha idősebb, akkor megpróbálhatod megkérni arra, hogy próbáljon meghatározni bizonyos, időpontokat, érzéseket, tevékenységeket, amelyek arra ösztönzik, hogy gyakrabban tegye ezt.
  • Magyarázd el neki, hogy miért rossz ez a szokás. Ha már meg tudja érteni, mond el neki, hogy higiéniai/egészségügyi szempontból nem túl szerencsés az orrpiszkálás és a tartalma elfogyasztása, és a folytonos orrtúrással fájdalmas sebeket vagy orrvérzést is okozhat magának.
  • Tarts zsebkendőt mindenhol. Amikor próbálod megfékezni az orrpiszkálást, tarts a közelben mindenhol zsebkendőt, helyezz egy csomagot minden szobába, jól látható helyre, és a gyerek zsebében és a tiédben is legyen mindig néhány darab.
  • Sós orrspray és párásítás. A sós oldatos orrspray és a párásítás is segítenek, hogy az orrnyálkahártya ne száradjon ki, így talán kevésbé lesz mit piszkálnia a gyereknek.
  • Adj neki valamilyen más stresszlevezető elfoglaltságot. Ha a gyereknél a rossz szokás oka főként az idegesség és a stressz, akkor próbáld meg lefoglalni a kezét valamilyen más stresszoldóval, mint egy stresszoldó játék, például stresszlabda, stresszkocka, pop it, stb., amit az idegességet okozó helyzetben használhat.

Forrás: lifehacker.com