Gyerek

Post-COVID szaglástréning indul a Semmelweis Egyetemen

A SOTE Szaglás Ambulanciáján most indul szaglástréning azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik.
2021. Május 19.
Post-COVID szaglástréning indul a Semmelweis Egyetemen (fotó: Getty Images)

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Szaglás Ambulanciáján szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik. Ez az ország első szaglásvizsgáló centruma – írja honlapján a Semmelweis Egyetem.

Az, hogy valakinek megváltozott vagy eltűnt a szaglása, egy eddig is létező probléma volt, a koronavírusnak köszönhetően azonban megszaporodott az ezzel a panasszal jelentkezők száma – mondta el dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, hozzátéve: sokaknak ez a fertőzést jelző első, vagy esetenként egyetlen tünete. Nagy számban vannak olyanok is, akiknél a betegség után is megmarad ez a panasz. Sokaknál előfordul az is, hogy kellemetlen, bűzös szagokat kezdett érezni. Ezek a jelenségek kivizsgálást igényelnek, amennyiben három hétnél hosszabb ideig tartanak.

“A koronavírus csak megerősített bennünket abban, hogy mekkora szükség van az ilyen ellátásra” – mondta dr. Tamás László. A pandémia során soha nem látott mértékben növekedett meg a szagláspanaszos betegek száma, így a Szaglás Ambulancia jelenleg főként post-COVID ellátóhelyként működik.

Azt egyelőre nem tudni biztosan, miért okoz a koronavírus-fertőzés szaglásvesztést. Úgy tűnik, hogy a vírus “betapad” az orr- és orrgarati nyálkahártyába, ami szaglóreceptor-sejt károsodáshoz vezethet. Valószínű, hogy a vírus nem direkt módon hat a receptor sejtekre, azok inkább a környező sejtek pusztulása következtében károsodnak. Ez okozhatja, hogy az első tünet sokaknál a szaglásvesztés –  magyarázta dr. Tamás László. Egy másik teória szerint az idegrendszerbe bejutva a szaglópályákat támadja meg a fertőzés, az eddigi eredmények azonban inkább az előbbi elméletet támasztják alá – mondta el az igazgató, hozzátéve: az ilyen panaszokkal hozzájuk érkezőknek is segíthet az ún. szaglástréning a szaglásuk visszaállításában.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán működő Szaglás Ambulancia az ország első szaglásvizsgáló centruma. Dr. Kraxner Helga, az ambulancia vezetője elmondta, hogy van, akinél a tünetek néhány nap elteltével elmúlnak, de van példa arra is, hogy tartóssá válnak, és a fertőzést követően is megmaradnak. Az ambulancia vezetője szerint ha a szaglásvesztés- vagy változás több, mint 3 hétig fennáll, érdemes orvoshoz fordulni.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán működő Szaglás Ambulancia heti három alkalommal, kedden, szerdán és csütörtökön fogad betegeket, de szükség esetén a rendelési időt bővíteni fogják. A páciensek fül-orr-gégészeti szakrendelésről vagy háziorvosi beutalóval érkezhetnek, emellett az egyetem post COVID-ambulanciái is küldhetnek ide betegeket.

Amennyiben aktuális fül-orr-gégészeti kezelést igénylő elváltozást nem találunk a szaglásvesztés hátterében, szaglástesztet végzünk –  mondta el dr. Kraxner Helga. A Szaglás Ambulancián alkalmazott komplex mérőeszköz segítségével szaglásküszöböt, szag megkülönböztetést és szag felismerést is vizsgálnak. A vizsgálat kb. 45 perces.

“A szaglástréning lényege, hogy a páciens minimum 12 héten át, naponta kétszer koncentráltan olyan alapillatokat szagoljon, mint a virág-, a fűszeres- vagy gyümölcsillat, felidézve azok eredeti érzetét” – mutatott rá az ambulancia vezetője, hozzátéve: minden illatra 10-20 másodpercig kell koncentrálni, és korábbi emlékek alapján felidézni az azzal kapcsolatos érzeteket. Emellett ajánlott szaglásnapló vezetése is, mely során a páciens heti egyszer, mindig ugyanabban az időpontban egy skálán értékeli saját szaglását. Dr. Kraxner Helga kiemelte: eddigi tapasztalataik szerint szaglástréninggel lényegesen javítható az állapot, akár vissza is állítható.

A tréning alkalmazásával egyéb eredetű szagláscsökkenés esetén (traumás, vírusos, ismeretlen eredetű) kedvező tapasztalatokat szereztek, és úgy tűnik, a módszer hatékony az új típusú koronavírus kiváltotta szagláscsökkenés esetén is. A szaglástréning mellett ha szükséges, egyéb terápiákat is alkalmaznak: ilyenek lehetnek a lokális kezelést szolgáló szteroidos vagy hialuronsav-tartalmú szprék, vagy épp az A-vitamint tartalmazó orrcseppek.

Forrás: semmelweis.hu