“Nem pelenkáz, nem etet, nem fürdet” – sorolja Mandákné Molnár Anita, aki másfél éves kisfiával, Erikkel van otthon, míg ötéves kislánya, Liza már óvodás. “Ezek mind olyan dolgok, amelyektől egyértelműen elhatárolódik, mondván, ez anya dolga. Egyébként Laci nagyon jó apuka, sokat foglalkozik a gyerekekkel. Bár mindig azt mondja, majd akkor tud igazán kiteljesedni apaként, ha a gyerekek elég nagyok lesznek ahhoz, hogy lehessen velük focizni, szurkolni a kedvenc kézilabdacsapatnak, vagy autóversenyt nézni.”
Miközben a játszótéren beszélgetünk, Laci, az apuka egy pillanatra sem téveszti szem elől a gyerekeket, ha kérik, löki a hintát, ha kell, memóriajátékot játszik a nagyobbikkal. Nem az a típus, aki leül a homokozó szélére a telefonját nyomkodni, és ezt Anita is megerősíti. Eltelik egy kis idő, mire befejezik a játékot, Liza nyer, elszalad a mászókához, így végre Lacit is megkérdezhetem.
“Sokkal jobban szeretek kint lenni a gyerekekkel, akkor úgy érzem, nem én alkalmazkodom hozzájuk, hanem nekik kell hozzám, és így könnyebb kezelni őket” – kezdi az apa. “Otthon, a négy fal között legtöbbször szenvedésnek érzem az egészet. Annyi a játék, hogy azt sem tudják, mivel játsszanak, aztán mindig valami olyasmit csinálnak, amit nem szabad. Állandóan az megy, hogy ezt ne csináld, oda ne mássz fel, azt ne nyisd ki. Ha én vigyázok rájuk, inkább leviszem őket sétálni, vagy ellátogatunk a dédihez” – mondja Laci, aki őszintén nyilatkozik a babaápolási teendőkről is.
“Az is igaz, hogy a kakinak nincs éppen virágillata, de inkább azért hagyom Anitára, mert úgy érzem, ő sokkal jobban ért hozzá. Így aztán ha ő a közelben van, fel se merül, hogy én csináljam. Így vagyunk a fürdetéssel és az éjszakázással is. Nemcsak arról van szó, hogy én dolgozom, és jobban ki kell pihenni magam. Ő sokkal gyorsabban megoldja a teamelegítést, és a gyerek is megszokta, hogy anya kel fel hozzá éjszaka. Próbáltam már visszaaltatni, de nem sikerült, így aztán nem is erőltetjük a dolgot – teszi hozzá Laci, aki szerint igenis vannak klasszikusan női és férfifeladatok”.
Ki tehet arról, ha az apa passzív?
Ahogy mondani szokták, amikor megérkezik a baba, anya és apa is születik hozzá, akik folyamatosan tanulják a szülőséget. “Sok múlik azon, hogy a kismama mennyi önállóságot hagy az apukának” – mondja Kuruczné J. Linda védőnő. “Mi, anyák hajlamosak vagyunk azt gondolni, jobban tudjuk, gyorsabban megcsináljuk, és pont itt rontjuk el a dolgot. Az egyik családban történt nemrég egy tipikus eset. A kismama elindult orvosi vizsgálatra, apuka maradt otthon a néhány hónapos kisbabával. Anyuka már az utcán járt, amikor kikopogott utána a férje a ház ablakán. Azért szólt utána, mert a gyerek bekakilt. A kismama bosszankodott ugyan, de visszament, és tisztába tette a gyereket. Na, ezt talán nem kellett volna” – teszi hozzá a védőnő. “Minden csak rutin kérdése, és egy apa legalább annyira jól meg tud oldani bármilyen babaápolási teendőt, mint egy anya. Ugyanakkor az sem tesz jót, ha erőltetjük a dolgokat, sőt lehet, hogy azzal csak rontunk a helyzeten. Az is jó ötlet, ha spontán apa-gyerek órákat teremtünk: míg mi fodrászhoz ugrunk el, vagy egyszerűen csak a barátnőkkel kávézunk, mondjuk hetente egyszer, közben apa is fontosnak érezheti magát a baba körül.”
Tanítsuk meg apának lenni!
Sok múlik az anyákon, akik bizalommal, türelemmel, bátorítással igenis tehetnek azért, hogy az apáknak jó élményeik legyenek, és időről időre átélhessék az apaszerepet. “Tudomásul kell venni, hogy a férfiak nem úgy válnak szülővé, ahogy mi, nők, hiszen sokáig tulajdonképpen csak passzív nézők” – magyarázza dr. Battonyai Tünde pszichiáter. “Amikor a baba megszületik, a kötődésben a kismamáknak már kilenc hónap előnyük van az apákhoz képest. Ráadásul az anyák gyakran túlságosan féltik a csecsemőt, csak magukban bíznak, vagy szívesebben bízzák a babát a saját édesanyjukra, mint a párjukra, mondván, hogy még ügyetlen. Csakhogy ezzel egyrészt elvesszük annak a lehetőségét, hogy az apa egyáltalán kipróbálhassa magát, másrészt a kritizálás miatt még a maradék kedve is elmegy az egésztől, és sosem fog rutint szerezni” – fűzi hozzá a szakember. “Az is sokat segít, ha már a várandósság ideje alatt bevonjuk az apukát, például együtt megyünk ultrahangra, vizsgálatokra, előkészítőre. Ha együtt hordjuk ki a babát, születés után neki is sokkal könnyebben megy majd az összeszokás.”
Természetesen sokat számít, hogy milyen a családi minta, mennyire támogatók a nagyszülők, és hogyan vélekednek az apai feladatokról a barátok. De azt is tudni kell, hogy semmi nincs kőbe vésve. “Az a tapasztalatom, hogy az apai attitűd nagyon alakítható, bármikor megváltozhat” – mondja a pszichiáter. “A gyerekszületésnek vannak kiszámíthatatlan tényezői. Lehet, hogy az apuka kezdetben úgy gondolja, be sem megy a szülőszobára, aztán később meggondolja magát. Vagy az, aki korábban rohanva menekült, amikor más gyerekét tették tisztába, a sajátját boldogan pelenkázza. A lényeg, hogy az apákat is kezeljük egyenrangú partnerként, és adjuk meg a lehetőséget, hogy kipróbálhassák magukat”.
Amikor a férfi megy gyesre
Ma már nem ritka, hogy a férj marad otthon a babával, mert anyagilag úgy jobban jön ki a család. Így volt ez egy táti családban is, ahol két baba gondozását is a korábban tűzoltóként dolgozó apuka látta el. “A feleségem alaposan felkészített a babagondozás minden csínjára-bínjára” – meséli Gyuszi, a háromgyermekes apuka. “Az első lányunkkal egyéves korától én voltam otthon, de már kéthetes korától voltak napok, amikor egyedül gondoskodtam róla, mert a párom főiskolára járt. Az is előfordult, hogy épp aznap jött ki a gyerekorvos, aki néhány percig nem is hitte el komolyan, hogy a feleségem csak késő este ér haza, addig mindent én intézek” – mondja mosolyogva, majd hozzáteszi, hogy bár flottul ment minden, nem voltak hasfájósak a babák, és sikerült hamar egymásra hangolódniuk, lelkileg azért erősen igénybe vette a gyedes időszak.
“Nagyra becsülöm az anyákat, akik hosszú évekig csak a gyerekekkel foglalkoznak. És az is igaz, annak ellenére, hogy egy percig nem bánom, hogy így alakult, hiszen nagyon szoros kapcsolat alakult ki köztem és a lányok között, örülök, hogy a harmadik babát már az anyukája gondozza”.
Meg kell dolgozni a bizalomért
Előfordulhat, hogy az apa és a gyerek között nem alakul ki erős kötődés a korai időszakban. Később viszont sokkal nehezebb helyreállítani a kapcsolatot, ahogy azt egy Pest megyei, háromgyermekes család példája is mutatja. Mostanra ugyan teljes az összhang apa és lányai között – épp a szőnyegen ülve játszanak, amikor megérkezem -, ám ez nem volt mindig így.
“Az ikerlányaim születése után rengeteget bosszankodtam azon, hogy a férjemnek alig van kapcsolata a babákkal” – emlékszik vissza Lilla, az anyuka. “Az első gyerekünk, Áron akkor három és fél éves volt, és úgy éreztem, hogy a párom szinte csak vele foglalkozik. Az igaz, hogy a kisfiú születésétől fogva nagyon apás volt, sok mindent csak neki engedett meg. Nekem viszont talán éppen ezért volt annyira nehéz ezt megemészteni: láttam a szoros köteléket a fiúk közt, ugyanakkor zavart, hogy a lányokkal sokkal kevesebbet érintkezett a férjem”.
Zsolt, a férj szerint feleségének talán az is fájt, hogy a fiukkal szinte mindent ő csinált. “Sokszor kerültünk konfliktusba, mert Lilla nehezményezte, hogy szinte csak Áronnal foglalkozom, de valószínűleg máshogy alakult volna minden, ha a lányok születnek meg előbb. Emlékszem, hogy igazából sokáig nem tudtam velük kapcsolatba lépni, és nem is igazán fektettem energiát abba, hogy közelebb kerüljünk. A feleségem rosszallása sem motivált, nem hiszem, hogy erőltetni lehet az ilyesmit. Aztán ahogy nőttek az ikrek, egyre jobban zavart, hogy szinte csak az anyjukkal kommunikálnak. Nem engedték, hogy odabújjak hozzájuk, vagy este, meséléskor melléjük feküdjek az ágyba. A feleségemmel naponta váltottuk egymást, egyik nap én altattam, másik nap ő. Csakhogy hiába mondtam el a mesét, nem adhattam puszit, nem simogathattam meg őket, amikor kijöttem, az anyjuknak még be kellett menni hozzájuk” – meséli Zsolt, aki szerint a lányok három-négy éves kora között csúcsosodott ki a probléma. Lilla szerint ekkor született meg a férjében az elhatározás, hogy változtatni fog.
“A feleségemmel sokat beszélgettünk, igyekeztünk együtt megoldást találni. Este, mesélésnél én találtam ki érdekes történeteket, és a fülükbe suttogva mondtam el nekik. Amikor nem hagyták, hogy megsimogassam őket, huncutkodni kezdtem velük. Közben hónapok teltek el, de folyamatosan javult a kapcsolatunk.
Lillával ma már mindketten úgy gondolják, hogy annak ellenére, hogy a fiuk még mindig apásabb, a lányok pedig anyásabbak, mindhármukkal egyformán bensőséges a viszonyuk. “A gyerekek bizalmáért meg kell dolgozni” – teszi hozzá dr. Battonyai Tünde. De fontos, hogy a szülők támogassák egymást a kapcsolat helyreállításában, működjenek együtt, ahogy azt a háromgyermekes házaspár is tette. Ha a kicsik is érzik a szülői összetartást, sokkal könnyebb lesz a dolga mindenkinek.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
