Gyerek

Nem is gondolnád, mennyi mindenre taníthat a sótartó

Sótartó, tátika, igazmondó, csiki-csuki, sótartó-jósda – számos néven ismerjük ezt az origami játékot, amivel sokan a számolást gyakorolják, vagy éppen ”jós-játéknak” használják. Azonban remek fejlesztőeszköz is lehet!
2022. November 28.

A sótartó egy origami hajtogatással készült papírjáték, amit a gyerekek az ujjaikon tartva tudnak „nyitni és csukni”, így gyakorolva a számolást. Ezen kívül szokták még ”jós-játéknak” is használni. Azonban nem csak erre lehet jó ez a kis papíreszköz.

Ez az egyszerű tevékenység segíthet a gyerekeknek különböző fogalmakat és készségeket elsajátítani és alkalmazni, írja a Today’s Parent. Az irányított és elkötelezett játékon keresztül elősegíti az összekapcsolt, gyors és erőteljes megértést. Maga a hajtogatás és a csiki-csuki mozdulatok pedig a finnomotorikát is fejlesztik.

A gyerekek korai fejlődésének különböző területei összefüggnek egymással. Az egyes területek közötti interakciót kihasználó tevékenységek – mint az origami sótartó elkészítése és a vele való játék – segíthetik a kisgyerekeket abban, hogy egyesítsék a fogalmak és képességek megértésének különböző vagy különálló részeit és darabjait, és az ismereteket egy összefüggő fogalmi rendszerbe hozni.

A Today’s Parent néhány konkrét példát hoz a tanulási célokra, amiket a sótartó-játék támogathat.

Egyrészt ilyenek lehetnek már maga a játék elkészítésekor a finommotoros készségek, amelyeket támogat a sótartó alapjául szolgáló négyzetek kivágása, vagy az, ha rajzolnak vagy betűket, számokat írnak a játékra. Amikor a szülő segít meghajtogatni a játékot, illetve a színezésben, rajzolásban, írásban, az segíthet a számoláshoz és a vizuális térfogalmakhoz kapcsolódó szókincs elsajátításában (például átló, háromszög, fél, stb.).

A formákkal kapcsolatos fogalmak pedig alapvetőek ahhoz, hogy a gyerekek fel tudják ismerni az írás-olvasás tanulását megalapozó betűket. A játék során hangosan gyakorolhatják a számolást az ujjmozgással összekapcsolódva.

A játékot szokták egyfajta születésnapi üdvözlőlapként is használni úgy, hogy az egyes háromszögek alá jókívánságokat írnak. A legkisebb gyerekek ezt készíthetik akár úgy, hogy lufit, tortát, gyertyát, stb. rajzolnak alá. Az átgondolt kívánságokkal a szociális és érzelmi területek is fejleszthetők, és a címzett és a küldő érzelmi jólétéhez is hozzájárulnak. De bármilyen más üzeneteket, bókokat, kedvességeket is lehet írni a játékra.

A kognitív fejlődést segíthetik a viccek és a találós kérdések a csiki-csukin, vagy ha egyfajta mesélős játékként használják, amikor az egyes fülek alatt szereplő rajzok vagy szavak alapján fel kell idézni egy eseményt, vagy hozzá kapcsolódóan mesélni egy történetet. De lehet használni olyan matematikai műveletek gyakorlására, mint az összeadás, kivonás, szorzás, osztás, ha egy-egy rövid példát írunk a fülekre, alájuk pedig a megoldásukat.

De nem csak a kisebb gyerekek használhatják a sótartó játékot, hanem az idősebbek is a tanulás során. Az egyes fülek alá kerülhetnek kézzel írott jegyzetek, összefoglalók, kulcsfogalmak, évszámokhoz kapcsolódó események, képletek, nyelvtanulásnál szavak, stb. – ez segíti az ismétlést, az áttekintést, a gyakorlást és ellenőrzést, és ezáltal a mélyreható feldolgozást, az ismeretek megtanulását. A kézírás pedig segít az ismereteknek adni egy képet és emléket létrehozni az idegi áramkörökben, ami kulcsfontosságú tanulási technika.

Bár az interneten több előre elkészített, nyomtatható sablon is van a ezekhez a játékokhoz, akár a kisebbeknek, akár a nagyobbaknak feladatokkal az egyes tanulmányi témakörökben, érdemesebb inkább sajátot készíteni.

Ha még nem hajtogattál sótartót, vagy elfelejtetted, hogy hogyan is kell, az alábbi videóból elsajátíthatod:

Forrás: todaysparent.com