Gyerek

Szoknyában tartottak órát, hogy elfogadásra tanítsák a diákokat

A tanárok megelégelték, hogy a diákjaik körében is egyre kisebb mértékű a tolerancia a mássággal szemben, ezért úgy döntöttek, szoknyában tartanak órát.
2021. Június 25.
Forrás: Twitter

Spanyolországban a közösségi oldalakon egyre gyakrabban bukkan fel a #LaRopaNoTiieneGenero hashtag, ami szó szerint fordítva annyit tesz, hogy nem az öltözködés határozza meg a nemet. A kezdeményezés apropója az volt, hogy gombamód elszaporodtak a mássággal szembeni kirekesztések és bántalmazások, amiket nem tudtak tovább tétlenül nézni a pedagógusok sem. Elsőként Jose Piñas állt szoknyában a diákjai elé órát tartani, majd egyre több kollégája csatlakozott hozzá és kisebb összefogássá nőtte ki magát bátor lépése a homofóbiával szemben.

Jose Piñas matematikát tanít egy spanyol iskolában, és tavaly novemberben döntött úgy először, hogy szoknyában tart órát a diákjainak. Ezt a nagy elhatározást képekkel is dokumentálta, és megosztotta a közösségi oldalán, a fent említett #LaRopaNoTieneGenero hashtaget használva. Úgy gondolta, ezzel az apró gesztussal is sokat lehet tenni azért, hogy felhívja a figyelmet a tolerancia fontosságára. A pohár azért telt be nála, mert az intézmény, ahol tanít, vitába keveredett az egyik tanulóval, aki fiú létére szoknyában jelent meg a tanórákon. A fiatal pedagógust nagyon feldühítette némelyik kollégája viselkedése is, szerinte elfogadhatatlan, hogy nem emeltek szót a diákjuk védelmében egy ilyen kirekesztő döntés kapcsán. A jelek szerint kifakadásának nagyon is volt értelme, ugyanis sorra követték példáját a kollégái!

Borja Velaquez egy általános iskolában tanít, és látva kollégája megmozdulását, úgy döntött, az idei tanév végén egy hónapon keresztül szoknyában tart órákat a diákjainak, hogy megmutassák a gyerekeknek, mennyire fontos az elfogadás és a tolerancia a mássággal szemben. Az ő döntését is egy sajnálatos esemény idézte elő, az iskolában, ahol dolgozik, a tanulók kikezdték az egyik társukat, amiért előszeretettel viselt olyan pólókat, amiken manga figurák láthatók. Az ő bátor lépése egy újabb pedagógust sarkallt arra, hogy szót emeljen és csatlakozzon hozzá: a vele egy iskolában tanító Manuel Ortega is szoknyában jelent meg a tantermekben becsengetés után (a fenti képen ők ketten láthatók új “munkaruhájukban”.)

A tanárok által elindított figyelemfelhívás nagyot szólt Spanyolországban, olyannyira, hogy nem csak pedagógus kollégák, hanem szoknyába bújt fiú tanulók is bekapcsolódtak a homofóbia elleni küzdelembe, közülük egyik a képen látható Mikel. “Szót emelni bizonyos kérdésekben mindannyiunk kötelessége” – magyarázták a spanyol tanárok, szerintük ugyanis csak így lehet felkelteni a társadalom érdeklődését. “Leginkább a kamaszoknak és a fiatal felnőtteknek kell példát mutatnunk azzal, hogy nemet mondunk a kirekesztésre és a bántalmazásra. A szoknyába bújt tanárok és diákok szerint senkinek nincs joga kritikával illetni a női ruhát viselő férfiakat, hiszen ez a hagyomány Skóciában teljes mértékben elfogadott, a kifutókon pedig egyre több divatcég vonultat fel szoknyás férfi modelleket.”