Gyerek

Önbizalom növelő feliratokat festettek a tanárok a középiskola mosdójában

Amellett, hogy lélekemelőek, nagyon menők is a feliratok. Nézd csak meg!
2021. Október 07.

Egy texasi iskola tanárai a világhálóról inspirálódtak, majd az öltetgyűjtést követően munkához is láttak: igazi mesterművekkel díszítették az iskola mellékhelyiségét, pozitív megerősítések formájában. Olyan mondatokkal próbálják felrázni a tiniket, mint “Nem a hibáid határozzák meg, hogy ki vagy” valamint “A tökéletes lányok nem valódiak, a valódi lányok pedig nem tökéletesek.” Természetesen nemcsak a lányoknak címezték az építő mondatokat, hanem a fiú mosdóba is jutott belőlük.

A kreatív és vállalkozó szellemű tanárok egyike, Kristy Mach elmondta, hogy tapasztalatból tudják, hogy a diákjaik nemcsak akkor járnak a mellékhelyiségbe, ha szólítja őket a természet, hanem akkor is, ha egy kicsit visszavonulnának, mert nem érzik magukat csúcsformában. Kollégáival pont az ilyen pillanatokon szeretnék átsegíteni a tanulókat, észrevétlenül is erősítve az önbizalmukat. 

Az iskola igazgatóját, Josh Garciat nem kellett hosszan győzködniük, hogy engedélyt adjon az ötletük megvalósítására, ő ugyanis már a nyári szünet alatt azon törte a fejét, hogy milyen eszközök bevetésével lehetne növelni a gyerekek önbecsülését. Az, ami a tanári kar fejéből kipattant, az első perctől kezdve magával ragadta az intézmény vezetőjét, így rögtön meg is kapták az engedélyt arra, hogy ecsetet ragadjanak és kedvükre dekorálják a mosdókat. 

A tanárnő elmondta, hogy azért is szerették volna mindenképpen tető alá hozni ezt a különleges projektet, mert szerették volna a tanulóik tudtára adni, hogy egytől-egyig fontosak nekik és a lelkükkel is szívesen törődnek. A mosdók színesítésében kulcsszerepet vállalt az iskola rajztanára, Tara Torres, aki szabad kézzel vitte fel a trendi motívumokat és az önbizalomnövelő szövegeket, így a többieknek már “csak” a színezéssel kellett bíbelődniük. Szorgos munkájuknak köszönhetően az idei tanévet már az egyedi módon felújított mosdókkal kezdhették, amivel a tanári kar egészen meghatotta a középiskola tanulóit.