Gyerek

Tanárától kapott új vesét egy 15 éves diák

A fiú állapota folyamatosan romlott, szülei donort kerestek neki a sajtón keresztül. Végül a matematika tanára mentette meg a diákja életét.
2023. Augusztus 10.
Megölelik egymást
Kép: Getty Images

A 15 éves amerikai diák, Roman McCormick egyéves volt, amikor veseelégtelenséggel diagnosztizálták. Roman McCormick állapota folyamatosan romlott, ezért a szülei a sajtón keresztül kerestek donort számára. 15 éves korára negyedik stádiumú veseelégtelensége alakult ki, így minél hamarabb vesetrenszplantációra szorult. Szülei a sajtóban kerestek donort a fiú számára – írja a Washington Post.

Eddie McCharty egy évig tanította Romant matekra, de nem tudott az állapotáról, a helyzetről csak a helyi hírekből szerzett tudomást. A pedagógus segíteni szeretett volna, ezért kivizsgáltatta magát, hogy alkalmas-e donornak. Miután kiderült, hogy a tanár megfelelő vesedonor tanítványa számára, jelentkezett a transzplantációra. A műtéteket júliusban el is végezték, mindkettő sikeresen lezajlott. Roman így is élete végéig gyógyszereket kell, hogy szedjen, és valószínűleg 20 év múlva újabb műtét vár rá, de most élheti a 15 évesek gondtalan életét – mondta az orvoscsapat vezetője a lapnak.

„Elég őrült dolog lesz, amikor meglátom a suliban – mondta a tanár. – Azt fogom gondolni, jé, ott megy a vesém!”

forrás: Washington Post, Eduline