Gyerek

Vesebajok, amik a gyerekeket sújtják

Idén március 8-ára esik a Vese Világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kiválasztószervünk egészségét fenyegető veszélyekre. Ma majdnem minden tizedik ember érintett valamilyen típusú megbetegedésben.
2018. Március 07.
Vesebajok, amik a gyerekeket sújtják

A különböző elváltozások vagy fertőzések alól pedig sajnos a gyerekek sem jelentenek kivételt. A világnap alkalmából a Czeizel Intézet gyermek nephrológus szakértője gyűjtötte össze a legkisebbekre vonatkozó tudnivalókat.

A Nemzetközi Nephrológiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége kezdeményezésének köszönhetően minden év március második csütörtöke a Vese Világnapja. Világszerte ezen a napon hívja fel a szakma a figyelmet a salakanyagok kiszűrését és kiürítését végző létfontosságú szerveinkre.

Fontos tudatosítani, hogy a vesebetegségek bizonyos változatai a gyermekeket is sújthatják: a veleszületett rendellenességekre már a terhességi ultrahangvizsgálat során fény derül, így felkészülhetünk a picit érintő olyan problémákra, mint például a vizeletelvezető rendszerben szűkületet okozó, viszonylag gyakori üregrendszeri tágulat. Szerencsére gyerekeknél ritkábban diagnosztizált, de lehetséges elváltozások még a patkóvese, a vesekő vagy a különböző cisztás megbetegedések.

A húgyúti fertőzéseket viszont a csecsemőket és kisgyermekeket érintő második leggyakoribb bakteriális fertőzésekként tartjuk számon. “Ezeknek két fő típusát különböztetjük meg: az alsó és felső húgyúti fertőzéseket. Alsó húgyúti fertőzés vagy más néven hólyaghurut esetén a betegség csak a hólyagot érinti, általában alhasi fájdalommal, csípő-égő vizeletürítéssel, gyakori vizelési ingerrel, bűzös vizelettel jár, esetleg a korábban szoba- vagy ágytiszta gyermek ismételt bepisilése figyelmeztethet rá. Leginkább a lányoknál jelentkezik, kiváltó okai között pedig több hajlamosító tényező is lehet: alkat, nem megfelelő vizelési technika, székrekedés, hólyagműködési zavarok” – mondja dr. Biró Kinga, a Czeizel Intézet gyermek nephrológus szakorvosa.

“A felső húgyúti fertőzés vagy vesemedence-gyulladás esetén a fenti kezdeti tüneteket követően (vagy akár anélkül) magas láz, hasi-és deréktáji fájdalom, hányás, étvágytalanság, sápadtság alakulhat ki. Ha a gyermeknél visszatérően jelentkezik, mindenképpen további vizsgálatok szükségesek az esetleges anatómiai rendellenességek kiderítésére.”

A fertőzések megelőzésében fontos szerepe van a higiéniának. “Tanítsuk meg a kicsiknek, hogy mosdóhasználat után a fenekét elölről hátrafelé törölje ki! Figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra is” – figyelmeztet dr. Biró Kinga.

Kapcsolódó cikkeink vesebetegség témában:

Forrás: Red Lemon Média