Gyerek

Több mint a kétszeresére növelheti a vérrögképződés kockázatát az egyik édesítőszer

Az eritritről állapította meg egy új kutatás, hogy az egészséges emberek esetében is növeli a vérrögképződés rizikóját.
2024. Augusztus 14.

A Cleveland Clinic szív- és érrendszeri központjának kutatói húsz egészséges embert vizsgáltak: a résztvevők fele 30 gramm eritritet tartalmazó italt kapott reggel, míg a csoport másik fele ugyanennyi cukrot magában foglaló folyadékot, írja a Hvg.hu.

cukor

Kép: Getty Images

Mint kiderült: az eritrit szintje ezerszeresére nőtt a vérben az ezt tartalmazó ital fogyasztása után, míg a cukros italtól kis mértékben nőtt meg a vércukorszint.

Az alanyoktól ezután vért vettek és kiderült, hogy fokozódott a véralvadás mértéke, azaz a vérrögök kialakulásának esélye.

Calorie Control Council nevű iparági szervezet azonban bírálta a CNN-nek a vizsgálatot, szerintük óvatosan kell kezelni az eredményeket, mert kevés alanyt vontak be a vizsgálatba, valamint szerintük túl sok eritritet kaptak az érintettek, közel a négyszeresét annak, amit az Egyesült Államokban egy ital maximálisan tartalmazhat.

A kutatás szerzői kiemelték, hogy a vizsgálatokat egészséges embereken végezték, akik semmilyen krónikus betegségtől nem szenvedtek. A bevitt mennyiségen van a hangsúly, a kutatók szerint kis mennyiségben, alkalmilag fogyasztott cukor előnyösebb lehet, mint az édesítőszer. Különösen igaz ez azokra, akiknél magasabb a szívroham vagy a stroke kockázata.