Gyermekbetegségek

Rejtélyes új hepatitisz: Az apuka mája mentette meg a kislány életét

A szülők rémálma az új típusú májgyulladás, ami felütötte fejét a kisgyerekek között. Ezzel a fajta rejtélyes hepatitisszel került kórházba egy brit kislány is, aki kómába esett, és csak a májátültetés segített rajta.
2022. Május 09.
Az apa nem gondolkodott, amikor lánya élete volt a tét (Illusztráció: Getty Images)

Minden szülő legrosszabb rémálma történt meg Alan Raine-nel és párjával Jane-nel, amikor az orvos azt mondta nekik, hogy kislányuknak csak órái vannak hátra. Pedig Lolának napokkal korábban még semmi baja nem volt, huncutkodott, játszott, ugyanúgy énekelte a Jégvarázs betétdalát, mint a korabeli kislányok.

Aztán az egyik nap megfájdult a hasa. “Csak egy kis pocakproblémáról volt szó, úgyhogy nem sokat gondoltam rá” – mondja az apuka. Szerencsére felesége korábban ápolónőnek tanult, így azonnal reagált, amikor észrevette, hogy a kis Lola szeme sárgulni kezdett.

Rögtön hívták a mentőket, a kislányt előbb a helyi kórházba, majd négy napra rá a King’s College Londonba szállították, mivel állapota romlott. Ott vért vettek tőle és az eredmények láttán az orvosok egyre gondterheltebbek lettek. “Senki sem tudta megmondani, miért vagy mi történik. Azt mondták nekünk, hogy a májműködése romlik, de arra gondolni sem mertünk, hogy annyira rosszul lesz, hogy közel kerül a halálhoz” – mesélte a The Sunnak Alan.

Végül fertőző májgyulladást állapítottak meg a kislánynál. A hároméves Lola egyike lett annak a csaknem 200 gyermeknek világszerte, Japántól és Izraeltől az Egyesült Államokig és Hollandiáig, akik akut májgyulladást kaptak és az orvosoknak nem maradt más lehetőségük, mint a májátültetés.

“Sosem felejtem el, mennyire betegnek és törékenynek látszott a kislányunk. Alig volt magánál, mondtam neki, hogy aludni fog egy ideig, és amikor felébred, már jobban lesz. Nem mondhattam el neki az igazat –  hogy nem tudjuk, hogy felébred-e még valaha. Úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívemet, miközben mesterséges kómába helyezték” – idézi fel az apa.

Több országban hirtelen megnőtt a kisgyerekeket megbetegítő hepatitisz fertőzések száma. Simon Taylor-Robinson professzor, a londoni Imperial College hepatológusa az alábbi tünetekre hívja fel a figyelmet: Sötét színű vizelet Viszkető bőr. A szem besárgulása vagy sárgaság. Halványszürke széklet. Izom- és ízületi fájdalom. Magas hőmérséklet. Hányinger és hányás. Étvágytalanság. Fáradtság és hasi fájdalom.

Míg Lola hivatalosan is felkerült a transzplantációs várólistára, Alan és Jane akcióba lendült. A tesztek alapján az apa alkalmas donornak bizonyult, az anya nem. Öt nappal később már Alant és Lolát is tolták a műtőbe. “Nem érdekelt, hogy túlélem-e a műtétet vagy sem –  az egész májamat és az életemet odaadtam volna neki, hogy életben tartsam. Csak meg kellett mentenem, csak ezt éreztem.”

Végül mindkét műtét sikeres volt és már mindketten otthon lábadoznak, de az apa elmondása szerint a család még mindig a történtek hatása alatt van. “Az a félelmetes, hogy nem tudjuk, miért történt ez velünk. Az egyik nap még van egy teljesen normális és Disney-szerető kislányunk, aki néhány nap alatt majdnem meghalt”.