Kamasz

Hét kifejezés, ami asszertivitást taníthat a gyerekeknek

A következő kifejezések is segíthetnek az asszertivitás, az asszertív kommunikáció elsajátítását.
2025. Február 10.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Az asszertivitás lényege, hogy képesek vagyunk magabiztosan, a saját igényeinket és érzéseinket figyelembe venni és ezt felvállalva a saját érdekeinket képviselve kommunikálni, anélkül, hogy agresszívek lennénk, és közben a másik fél érzéseit, érdekeit, igényeit is tiszteletben tartjuk.

„Az asszertivitás lényege, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy magabiztosan fejezzék ki az igényeiket és a határaikat anélkül, hogy ezt agresszíven tennék” – mondta el a HuffPost-nak Ann-Louise Lockhart, gyermekpszichológus, szülői coach, aki szerint ez olyan készségekkel ruházza fel őket, ami segíthet olyan kihívások esetén is, mint a bullying, a kortárs nyomás vagy a konfliktusok.

A portál szakértők segítségével gyűjtött össze olyan kifejezéseket, amelyeket érdemes megtanítani a gyerekeknek.

„Ez nem tetszik. Kérlek, hagyd abba.”

Egy kellemetlen szituációban, például ha éppen ugratják a gyereket, ez egy egyszerű és világos kifejezés, ami azonnal határt szab. Lockhart szerint azzal, hogy elmondja, hogy nem tetszik neki az adott dolog, a gyerek elismeri az érzelmeit, ezzel hibáztatás vagy szégyenkezés nélkül a saját nézőpontját képviselve, míg a „Kérlek, hagyd abba” egy határozott, de udvarias kérés, hogy egy adott viselkedésnek véget vessen.

„Nekem ez nem oké.”

A konfrontáció kényelmetlen lehet, és ez a kijelentés magabiztosságot mutathat anélkül, hogy azzal a másik embert támadnánk. Nyugodt és határozott hangnemmel nagyobb valószínűség szerint tartják mások is tiszteletben a határokat és módosítják a viselkedést.

„Nem, köszönöm.”

Egyszerű, de fontos kifejezés, ami segíthet, ha bűntudatunk van a nem-et mondás miatt, de a köszönöm a végén fenntarthatja a határt, miközben tiszteletet mutat. Lockhart szerint kevésbé valószínű, hogy ez így védekező magatartást vált ki, és emlékeztet arra, hogy senkinek nem tartozik indoklással, amiért védi az idejét, az energiáit vagy a határait.

„Inkább más próbálok/csinálok helyette.”

Amy McCready, a Positive Parenting Solutions alapítója és gyermeknevelési könyvek szerzője szerint ez arra taníthatja a gyerekeket, hogy a kényelmetlen helyzetek elutasításának egyik módja az, ha más alternatívát kínálunk.

„Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam.”

Lockhart szerint, ha a gyerek nyomást érez, hogy impulzív döntést hozzon, ez a kijelentés azt az üzenetet küldi, hogy átgondolt döntést szeretne hozni. „A szükségem van valamire kifejezés használatával a szükségletikre összpontosíthatnak és elkerülhetik, hogy kötelességüknek érezzék az azonnali válaszadást. Segíthet azokban a helyzetekben is, amikor az érzelmek elhomályosíthatják az ítélőképességet, teret adva számukra az értékelésre, külső nyomás nélkül” – mondta.

„Tisztelem, amit mondasz, de úgy gondolom…”

Ezzel elismeri és tiszteli a másik személyt, miközben önbecsülést is mutat, amikor a gyerek a saját véleményének ad hangot, mondta el Lisa Schab szociális munkás és gyereknevelési könyvek szerzője. Egy hasonló kifejezés az „Egyetértek azzal, hogy …, de …”.

„Elnézést kérek, szeretnék …”

Schab szerint az ehhez hasonló kifejezések kulcsfontosságúak, amelyek megmutatják a gyereknek, hogyan fejezzék ki udvariasan és magabiztosan az igényeiket vagy kérjenek segítséget. Egy másik példa erre a „Segítenél nekem ezzel a …”.