Kamasz

PISA-felmérés: két területen is romlott a magyar diákok teljesítménye

Matematikából és szövegértésből rosszabb lett a magyar diákok teljesítménye, míg természettudományokból javult.
2023. December 05.
(Kép forrása: Getty Images)

A legfrissebb PISA-mérés eredményei szerint romlott a magyar diákok teljesítménye szövegértésből és matematikából, míg természettudományokból javult – számolt be róla az eduline.hu

A magyar diákok még soha nem értek el olyan kevés pontszámot a matematikából a PISA-felmérésen, mint tavaly: átlagosan 473 pontjuk lett. A portál szerint azonban az OECD-országok átlaga is csökkent az előző méréshez képest matematikából. Ez 489-ről 472 pontra zuhant be, így a magyar diákok eredménye még így is kevéssel az átlag felettinek számít.
Szövegértés területén az átlagunk 473 pont, ami azonban nem éri el a 476 pontos OECD-átlagot (utóbbi szintén romlott).

Van azért jó hír is: természettudományokban a magyar diákok javítottak: az elért 486 pont 5 ponttal volt több, mint a legutóbbi, 2018-as felmérésen. Az OECD-átlag 485 pont volt ezen a területen, így a magyar diákok átlaga egy kicsivel jobbak voltak ennél.
A teszten a legjobban Szingapúr szerepelt Japán, Dél-Korea, Észtország és Svájc előtt.
Régiós szinten Magyarország összességében a középmezőnyben végzett. Jobb eredményt értek el a lengyelek, a csehek és az osztrákok, és a szövegértést leszámítva a szlovénok is. A hazai eredmény azonban jobb lett például a horvát, a szlovák, az ukrán és a román diákokénál.

A PISA (Programme for International Student Assessment) „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja”. Monitorozó jellegű felméréssorozat, amely három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) vizsgálja a tizenöt éves tanulók képességét. Az első mérést 2000-ben végezték, és mindez háromévenként zajlik az OECD-tagországoknál és a programhoz csatlakozó partnerországoknál.