Nemegyszer hallom mamáktól, hogy pár hetes babájukról így beszélnek: akaratos, hisztis, követelődző. Sőt, hogy manipulálja a szüleit. Egyet le kell szögeznünk: babakorban nincs hiszti, az ilyen kicsi gyerek még nem ébred tudatára annak, hogy irányítani tudja a körülötte élőket, hogy ő dönthet bármiben is, sőt, fogalma nincs arról, hogy egyáltalán létezik más akarat az övén kívül. A kisbabák – még ha olyan “hisztérikusan” sírnak is -, egyszerűen azt fejezik ki, hogy nem érzik jól magukat. A síró baba ölelésre vágyik, bizonytalan a testhelyzete, fájdalmat él át, éhes és így tovább. A hiszti első jeleit egyéves korhoz közeledve tapasztalhatjuk, amikor a kicsi mászni kezd, és sok mindent kipróbálna, amit nem szabad.
Dackorszak indul!
Ahogy elfújja a gyertyát a szülinapi tortán a lurkó, mintha egyúttal a boldogságos babázás idejét is elfújta volna. Vége a nyugis reggeleknek, komótos vásárolgatásnak, békés délutáni homokozásnak. Helyette jön az “én akarom!” életérzés – a családtagok bizony nem egyformán vélekednek erről a mindent elborító érzelemhullámról. De mielőtt rögtön rávágnánk, hogy persze, a szülők ekkor dobják be először a törölközőt, nézzük meg közelebbről, miért lesz akaratos kis vadóc az “angyali” kicsiből.
Hiszti: előbb vagy utóbb mindenkinek elfogy a türelme
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a dackorszakot nem lehet teljesen megúszni – valószínűleg a legtöbbjüknek van otthon “rémes kétévese”, aki még a kutatások eredményeit is képes összekuszálni egy-két évre…
De mi is a dac? Semmiképpen sem a szülők ellen indított hadjárat. A gyerek azért ellenkezik, mert ráébred, hogy neki is van akarata, elképzelése, amit természetes módon érvényesíteni szeretne. A lehetőségei azonban gyakran távol állnak a vágyaitól. Mozgása, tudása nem elegendő ahhoz, hogy valóban önállóan véghezvigye mindazt, amit olyan jól kitervelt.
Gergő például alaposan megfigyelte, hogyan készíti reggelente a kakaót a mamája. Olyan jó, hogy a mami mindent tud! Egy derűs reggelen, amikor még mindenki máshol szöszmötöl, eljön Gergő ideje! Fölül az asztalra, kinyitja a kakaósdobozt, fogja a kanalat, és merít a finom barna porból. Hopp, kicsit mellé ment, ez az adag a lekvárban kötött ki! Sebaj, majd most! Ó, ez meg egyszerűen kiborult. Hmm, milyen jó az íze… na még pár kanállal, hogy édes legyen.
Most jöhet a tej. Csak emelni kell és dönteni, ahogy a mami szokta. Hű, de gyorsan folyik, jaj, mind kiömlött, most mi legyen?! Ekkor nyílik az ajtó. Az asztalon tocsog a kakaós tej, Gergő fülig maszatos, és még vigyorog is a büdös kölök! A mami nagyon mérges, Gergő pedig csalódott, amiért dicséret helyett – hiszen önállóan megcsinálta magának a kakaót! – szidást kapott. Dühében még a pohárban lévő kulimászt is felborítja, és ordítva kalapálja kanalával a fémdobozt.
Hiszti? Csak türelem!
Gergő és a mamája a jól ismert forgatókönyv alapján rendezték meg reggelüket, a legtöbb családban hasonló módon zajlik az ilyesmi. Persze a helyszín és a téma változhat. Egy bevásárlóközpont vagy az okmányiroda éppúgy megfelel az előadáshoz, mint az étterem vagy az előszoba. A dühroham bárhol elérheti a kicsit, ahol úgy érzi, korlátozzák önállóságában, és a legkisebb sikertelenséget is úgy éli át, mintha az élete forogna kockán, hiszen még nem alakult ki az önuralma.
Szabályokra és ésszerű korlátokra természetesen minden gyereknek szüksége van. Ám sokat javíthatunk a napi hisztiátlagon, ha időnként eleve engedünk a kicsi akaratának, és hagyjuk, hadd próbálja egyedül azt, amit eddig helyette csináltunk. Fogat mosni, cipőt kötni, ruhát hajtogatni roppant felnőttes dolog, és semmi más nem kell a boldogsághoz, csak egy kis szülői türelem – lassabban halad ugyan az élet, ha az apró kezek végzik a nagy feladatokat, de megéri, ha cserébe sikerül ordítás nélkül kijutni a lépcsőházból.
Előzzük meg a hisztit, és éljük túl!
- Véssük az eszünkbe: a totyogó még nem felnőtt! Az eszére egyelőre nem tudunk hatni, és arra sem számíthatunk, hogy belátja, neki is jobb, ha engedelmeskedik.
- Ne tűzzünk ki nagy célokat! A lényeg, hogy EZT a napot minél kevesebb balhéval túléljük. Mindig próbáljuk a következő tevékenységet vonzóvá tenni. A kreatív, jó humorérzékű szülők nyerő helyzetben vannak.
- Állítsunk fel minél kevesebb korlátot, ne álljon az egész nap tiltásokból. Ám fő a következetesség! Ha már egyszer nemet mondtunk, semmiképp se engedjünk a hisztinek. Ha kitartóak vagyunk, meglesz az eredmény!
- Lehetőleg ne hozzuk döntési helyzetbe, főleg akkor ne, ha mi magunk nagyon is jól tudjuk, melyik a “helyes válasz” (például hogy a mamuszt vagy a strandpapucsot vegye fel).
- Csináljunk valami meglepőt vagy vicceset, ha kitör a hiszti. Ha mi is “hisztizni” kezdünk, annyira meghökken, hogy ő nagy eséllyel abbahagyja.
- Tereljük el a figyelmét, ha még lehet. Az “újszülöttnek minden vicc új!” alapon az ablakon masírozó légy is lehet izgalmas beszédtéma.
- Tartsuk szem előtt, hogy a hiszti csak egy epizód a napból! A felhőcskék jönnek-mennek, a vihar után ragyog a nap. A harag, a düh ahogy jött, úgy el is múlik. Mi se tartsunk haragot!
- Tartsuk tiszteletben a gyerek érzéseit! Ő is lehet mérges vagy szomorú, de nem mindegy, hogy ezt milyen módon fejezi ki. A jó példát elsősorban szülőként mutathatjuk neki.
- Tegyük a lakást hisztibiztossá, amennyire csak lehet! Ha a veszélyes vagy törékeny tárgyakat elérhetetlen helyre pakoljuk, máris sokat tettünk a családi békéért.
Felkészülni, vigyázz, rajt!
Nem árt végiggondolni, hogy milyen helyzetekben számíthatunk dacra – így jobban föl tudunk készülni a viharra. Lássuk, mit tehetünk egy-egy kellemetlen helyzetben!
Ha nem akar a babakocsiba ülni…
Időnként engedjük meg, hogy sétáljon mellettünk. Ha ő szeretné tolni a kocsit, de túl nagy neki, szerezzünk be számára gyerekméretű játék kocsit, azt vidáman tologathatja mellettünk.
Ha olyasmit kér, amit nem akarunk megvenni…
Alapvető ok a hisztire. A legjobb módszer az egyértelmű, kedves, de határozott elutasítás.
Ha nem akar elaludni…
Alakítsunk ki családi rituálékat! Az esti szertartás biztos pont a gyerek életében, amire mindig számíthat. Ha nagyjából ugyanabban az időben vacsorázunk, majd fürdünk, fogat mosunk, végül mesélünk, a pici hamar megszokja a ritmust, és ő maga ragaszkodik a sorrendhez.
Ha nem vesz levegőt
Van olyan gyerek, aki nagy sírás vagy hiszti során eljut oda, hogy sírása hangtalanná válik, elkékül az arca, megfeszül, pár másodpercre akár az eszméletét is elveszíti, majd – a szülő számára hihetetlen hosszú idő múlva – mély levegőt vesz, és visszanyeri a színét. A jelenség “affektív apnoé” néven ismert, valójában önkéntelen lélegzetvisszatartás, amelynek hatására az agy átmenetileg oxigénhiányos állapotba kerül. Nincs más teendőnk, mint hogy a picit kibillentsük ebből a helyzetből. Ha tapsolunk egyet, hirtelen ráfújunk az arcára, ijedtében újra levegőt fog venni. Az affektív apnoénak semmi köze nincs az epilepsziához, ám ha nagyobbacska gyereknél sokszor fordul elő, csecsemőkonzultációra vagy gyerekpszichológus segítségére lehet szükség.
Kapcsolódó cikkeink dackorszak témában:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
