Kisgyerek

A séta csökkenti az étvágyat

Sokan vállalnak szigorú fogyókúrát, hogy leadjanak néhány kilót, pedig egy kis séta segít abban, hogy kevésbé legyünk éhesek. Ennek eredményeként aztán nincs szükség koplalásra, mivel a napi kalóriabevitel különösebb erőfeszítés nélkül csökken.
2016. Március 22.

A séta csökkenti az étvágyat

A kutatás során vizsgált nők, akik nem mozogtak, harmadával többet ettek a büfében, mint akkor, amikor egy nagyot sétáltak előtte. Úgy látszik, hogy a mérsékelt mozgás, amilyen pl. a séta csökkenti az étvágyat, így a kalóriabevitel is csökken.

A Loughborough University munkatársai 12 nő hormonális, pszichológiai és viselkedésbeli reakcióit vizsgálták. Érdekelte őket, hogy miként reagálnak a testmozgásra és az ételmegvonásra. Az egyik alkalommal 3500 kilojoule-lal (kb. 836 kalóriával) csökkentették a bevitelt, és kilenc órán át figyelték őket. Este aztán svédasztalos vacsora várta őket, de nem sejtették, hogy mérésre kerül, mit fogyasztanak.

Egy másik alkalommal 90 percen át tempósan gyalogolniuk kellett a futópadon, amelynek során kb. 3500 kilojoule-t égettek. Ezután megint svédasztal várta őket, ehettek, ami csak jólesett. Érdekes módon itt ugyanazok a diétázó nők a harmadával kevesebbet ették, mint korábban, amikor nem mozogtak a vacsora előtt.

Mindez azt sejteti, hogy a mérsékelt intenzitású testmozgás hatására csökken az étvágy, így a kalóriabevitel is, vagyis nincs akadálya a fogyásnak.

Eddig is közismert tény volt, hogy tartós fogyás csak mozgással együtt érhető el, annál is inkább mert általában ez életmódváltozást is jelent, ettől pedig még sikeresebb a fogyókúránk. Nem csupán a séta, hanem intenzív mozgások is jótékonyan hatnak a súlyunkra, de emellett még számos területen sokkal jobban érezzük majd magunkat: nő az állóképességünk, normalizálódik a vérnyomásunk, javul az immunrendszerünk, az endorfin hatására jobb hangulatba kerülünk, pihentetőbbé válik az alvás.

Kapcsolódó cikkeink fogyókúra témában:

Forrás: Medipress