Kisgyerek

Ahogy számítani lehetett rá, potenciálisan rákkeltőnek nyilvánították az aszpartámot

Korábban már megjelent, hogy az Egészségügyi Világszervezet valószínűleg a potenciálisan rákkeltő kategóriába fogja sorolni a népszerű édesítőszert. Ez most meg is történt, vannak, akik nem értenek egyet a WHO döntésével.
2023. Július 19.
Üdítőt iszik
Kép: Getty Images

Ahogy korábban mi is megírtuk, a WHO rákkutatással foglalkozó részlege, a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) egy biztonsági felülvizsgálatot végzett el az aszpartámmal kapcsolatban és valószínűsíthető volt, hogy rákkeltőnek fogják nyilvánítani az édesítőszert. Ez most meg is történt: az édesítőszer a 2B csoportba került, ebben azok az anyagok találhatóak, amelyek rákkeltő hatására „korlátozott bizonyítékok” állnak rendelkezésre, azaz valószínűsíthetően rákkeltők. A döntést az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) és az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó közös szakértői bizottsága (JEFCA) jelentette be – írja a Qubit.hu.

Az FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) nem ért egyet a döntéssel, ahogy az American Beverage sem, utóbbi cseppet sem meglepő, hiszen ez a testület képviseli az ország üdítőforgalmát. Az aszpartám ugyanis a diétás, light vagy zéró üdítőkben található meg, de emellett több ezer másfajta termékben, köztük fogkrémekben, rágógumikban, jégkrémben is alkalmazzák.

Az ajánlott beviteli értéken nem változtattak: így az aszpartám napi elfogadható beviteli értékét 0-40 mg/testtömegkilogrammban szabja meg.

A WHO szerint aki eddig „túl sokat” fogyasztott az édesítőszerből, fontolóra kell vennie a bevitel csökkentését. Francesco Branca, a WHO táplálkozási és élelmiszerbiztonsági osztályának igazgatója úgy fogalmazott, hogy egy 70 kilogrammos ember akár napi 9-14 doboz cukormentes kólát is megihatna különösebb egészségügyi kockázat nélkül. Mary Schubauer-Berigan, az IARC vezető tisztségviselőjét idézi a Qubit, nyilatkozata szerint a mostani besorolás inkább a tudományos közösségnek, mint a nagyközönségnek szól: nem állapítottak meg ok-okozati összefüggést az aszpartám fogyasztása és a rák kialakulása között, még további vizsgálatok szükségesek ennek feltárására, ha van ilyen.