Kisgyerek

Árulkodó jelek, hogy komolyabbra fordult a gyereknél az influenza

Általában elég, ha a beteg otthon marad, ágyban pihen, sok folyadékot iszik és esetleg fájdalom-és lázcsillapítót vesz be, amennyiben szükséges. Éppen ezért jó tudni, hogy mikor kezdjünk el aggódni.
2018. Február 12.
Ha komolyabbra fordul az influenza

Ha ismerjük azokat a jeleket, amik jelezhetik, hogy komolyabbá kezd válni a gyerek influenzája, akkor azt is tudjuk, hogy mikor kell feltétlenül orvoshoz fordulni.

Előfordul egészséges gyerekek esetében is, hogy az influenza rosszabbra fordul, ilyenkor gyors beavatkozás szükséges – mondta a nytimes.com-nak Dr. William Schaffner, fertőző betegségekkel foglakozó orvos. Mivel nem lehet megjósolni előre minden esetben, hogy kinél jelentkezik szövődménye, ezért nehéz a helyzet.

A legtöbb szülő tisztában van azzal, hogy az 5 év alatti influenzás gyerekek tüneteit még jobban figyelni kell, mint nagyobb társaikét, a csecsemők és 2 éven aluliak esetében ha lehet, akkor még fokozottabbnak kell lennie ennek a figyelemnek, hiszen ha nem fogyasztanak elegendő folyadékot, könnyen kiszáradhatnak.

Milyen jelekre figyeljünk?

Ha a gyerek influenzás, akkor az alábbi tünetek jelentkezésekor azonnal orvoshoz kell fordulni:

  • ha szapora légzést vagy légzési nehézséget tapasztalunk
  • ha kékes a bőr színe
  • ha nem iszik eleget
  • ha aluszékony, nem kel fel, vagy ha nem működik együtt
  • ha túlzottan ingerlékeny
  • ha javulnak az influenza tünetei, majd ismét visszatérnek lázzal és köhögéssel
  • ha a láz bőrkiütéssel párosul.

A gyerekek túlnyomó többsége eredményesen veszi fel a küzdelmet az influenzavírussal, de vannak olyan gyerekek is, akiknél az influenza rosszabbra fordul, szövődmények alakulnak ki, akár életveszélyes szövődmények is, ebben az esetben azonnali orvosi ellátásra van szükség – mondta Dr. Schaffner.

A krónikus betegséggel (mint például az asztma, a cukorbetegség, a cisztás fibrózis vagy szívbetegség) küzdő gyerekek esetében fokozott kockázattal jár, ha influenzások lesznek, mert az influenzavírus az alap krónikus betegségüket is súlyosbíthatja. Ugyanakkor azok a gyerekek, akik kórházi ellátásra szorulnak egyáltalán nem csak a krónikus betegségben szenvedők közül kerülnek ki: 50 százalékuknak nincs mögöttes egyéb betegsége.

Amikor tartós magas láza vagy visszatérő láza van a gyermeknek, akkor nagyon fontos, hogy azonnal jelentkezzünk az orvosnál, mert ezek a jelek a szövődményekre utalhatnak, például tüdőgyulladásra, vagy vérmérgezésre. A láz, a hidegrázás, a verejtékezés, a nyirkos bőr, a kékes ajak, a dezorientáltság, a súlyos fájdalom megjelenése (pl. mellkasi fájdalom), a légszomj, a hányás, a hasmenés, vagy a szapora szívverés mind-mind azt jelzik, hogy komolyabbra fordult az influenza és menjünk azonnal orvoshoz.

Mindez nagyon gyorsan történik, akár 48 óra leforgása alatt, ezért is nagyon fontos, hogy a szülők körültekintően kövessék gyermekük állapotát- hangsúlyozta Dr. Flor M. Munoz, gyermekgyógyász a houstoni Baylor College of Medicine egyetemi tanára.

Általánosságban elmondható, hogy ha a gyermek különösen ingerlékeny, alig alszik, zavartnak tűnik, szédül vagy nem elég éber, nem úgy viselkednek, ahogy szokott, a szülőknek orvosi segítséget kell kérniük. Súlyos hányás és görcsrohamok is veszélyt jelentenek.

Két év alatti babák esetében a vizelet sötét színe a kiszáradásra utalhat. Ebben az életkorban ha lehet, akkor még fontosabb, hogy a baba elegendő folyadékot fogyasszon. Kiszáradásra utal csecsemőknél, ha könnyek nélkül sír, ha nem képes enni, ha nehezített a légzése, és ha a szokásosnál lényegesen kevesebb a pisis pelenkák száma.

Ha lázat kell csillapítanunk, akkor mindig a gyermek korának megfelelőt alkalmazzuk és figyeljünk az adagolásra is.

Minél kisebb egy gyerek, annál kevesebb furcsább tünet esetén is forduljunk orvoshoz. Egy nagyobb gyermek már maga is képes elmondani, hogy mit érez, de egy csecsemőnél nagyon könnyen fordulhatnak át a dolgok, ezért ha a szülő bizonytalan, vagy az ösztönei azt súgják, hogy valami nem stimmel, akkor azonnal forduljon orvoshoz.

Amikor nem kell aggódni

A legtöbb gyermek esetében a tipikus influenzás a tünetek a hirtelen fellépő magas láz, a végtagfájdalom, a köhögés vagy a torokfájás. Kisebbeknél hányás vagy hányinger is előfordulhat. A legtöbb esetben a betegség viszonylag gyors lefolyású és napról napra látható a javulás.

Fontos az ágynyugalom és a folyadékfogyasztás. A gyerekek döntő többsége megküzd a betegséggel és nincs szüksége orvosi ellátásra.

A felnőtteknek is érdemes odafigyelni a megelőzésre például gyakori kézmosással, a terhes nőknek pedig különösen fontos, hogy ne kapják el az influenzát. Érdemes beadatni az influenza elleni oltást, úgy tűnik a járvány még hetekig eltarthat.

Kapcsolódó cikkeink influenza témában: