Neveljük jól gyermekeinket!
1. Csodagyereket nevelni csak szülői következetesség és módszer kérdése!
Az alaphelyzet adott: a szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Legyen sikeres, gazdag, jól képzett, valamiből vagy akár több dologból világelső, bajnok, “csak” ennyi a cél. Ezért már zsenge kora gyerekkorban elkezdődik a teljesítményre nevelés, fejlesztésre, különórákra járás, és minden olyan tevékenység szigorú korlátozása, amelyet a gyerek maga választ, mert szívesen foglalkozik vele.A szülő az, aki el tudja dönteni, minek van értelme, mit érdemes tanulni, mire lehet menni vele a nagybetűs életben, hiszen neki tökéletes rálátása van a múltra és jövőre egyaránt. Állandó cél a minél jobb, sőt inkább tökéletes teljesítmény elérése, miközben egyre feljebb és feljebb kerül a léc.A szülő főként a menedzser, hajcsár szerepében van jelen gyermeke életében. Persze a szülők vérmérséklete, kitartása különbözik abban, hogy mennyire tökéletesen képesek megvalósítani ezt a nemes célt. Ha valaki ebből a vázlatos kis áttekintésből még nem tudta azonosítani, milyen szülőtípusról van szó, olvassa el ezt hosszú, de annál tartalmasabb és tanulságosabb összefoglalót a Tigrisanya harci himnuszáról, erről a nagy port felvert amerikai könyvről, melyből megtudhatjuk, hogyan nevelte zseninek lányait Amy Chua, és hogy vajon sikerült-e neki…És ahogy az lenni szokott: néha zseni lesz a gyerekből, néha viszont nagyon nem, és meglehetősen nehéz bizonyítani, hogy a kimenetel van-e bármilyen összefüggésben a szülő példás szigorával és következetességével.
2. Már újszülöttkorban neki kell látni a következetes nevelésnek, különben elszalasztod a kedvező pillanatot a helyes szokások kialakítására!
Mint a futóversenyző, aki már a start pillanatában a célba érést tervezi, úgy munkálkodik az előrelátó szülő az újszülött fegyelmezésével és helyes szokásokra nevelésével. Tájékozódott a különféle nevelési elvekről, látott bőven elrettentő példát a környezetében (kialvatlan, a gyermekéhez éjszaka számtalanszor felkelő, végkimerüléssel küzdő szülőt, olyan családot, ahol a házasság azért ment tönkre, mert a gyerek még évek múlva is a szülők ágyában tanyázott és így tovább), ezért néhány dolgot már a kezdet kezdetén elhatározott.Úgymint:
– Nálunk nem a gyerek fogja fújni a passzátszelet!
– Kezdettől fogva meglesz a maga külön kis szobája, hogy ne zavarjuk egymás köreit.De ahogy az lenni szokott, az élet ennél kissé bonyolultabb. Ahogy múlik az idő, egyre-másra merülnek fel olyan helyzetek, amelyek megkérdőjelezik, hogy jó, célszerű döntés volt-e a közelség, kötődés helyett a távolságot építeni. És ha még a házassággal is gondok adódnak a szülői hálószoba függetlensége ellenére, nos, akkor lehetséges, hogy a jó házasság titka ennél összetettebb kérdés.
3. Kellően szigorú fegyelmezéssel, büntetésekkel megfelelő irányba lehet terelni a gyerek fejlődését.
A büntetősdi hívei abból indulnak ki, hogy ha kellő szigorral csapunk le, a büntetésnek elrettentő ereje lesz, és a legközelebbi hasonló helyzetben már a lehetséges büntetés felidézése is elegendő lesz ahhoz, hogy a gyerek ne viselkedjen helytelenül. Ráadásul a büntetés segít levezetni a szülő agresszióját, feszültségét, kielégíti jogos bosszúvágyát. Hiszen a gyerek nem azt tette, amit kellett volna, ellene szegült a szülői utasításnak, lejáratta a szülőt, veszélybe sodorta magát vagy mást, valami általános normákba ütközőt tett, kényelmetlenséget okozott, megütközést keltett és így tovább.A világ is így működik, jobb, ha felkészül rá a gyerek: Földünk legnagyobb részén előre meghatározott büntetés jár a megfelelő bűntettekért, emberölésért akár életfogytiglan, vagy szigorúbb rendelkezések szerint halál, lopásért, rablásért, sikkasztást arányosan ennél kevesebb börtön. Annak ellenére így van ez, hogy az évszázadok, évezredek múlásával valahogy mégsem tapasztaljuk az elrettentő és nevelő hatás eredményét.A bűnözés nem csökken, a bűnesetek súlyossága nem mutat javuló tendenciát. Nem ritkább a gyilkosság ott, ahol halálbüntetés jár érte. Ezekből a meglehetősen lehangoló tényekből indulnak ki azok az útkeresések az igazságszolgáltatásban, amelyek másfajta emberi tulajdonságokra építenek, mint a félelem.Ilyen például az úgynevezett helyreállító igazságszolgáltatás, amelynek lényegéről itt olvashatsz. Mi itt és most persze nem a bűnözők megváltoztatásának lehetőségeiről és a bűnözés megelőzéséről beszélünk, hanem a gyereknevelés lehetséges zsákutcáiról, de az alapelvek, a logika ugyanaz. A büntetésmentes neveléshez segítséget kaphatsz például innen.
4. Ha a szülő áldozatot hoz a gyerekéért, az mindig megtérülő befektetés
Persze az áldozat is lehet sokféle, a szükségtelentől a szükségesig, sőt az sem egészen egyértelmű, hogy kinek a számára mi az, ami áldozatnak minősül. De lépjünk ezen túl, és legyen áldozat az, amit annak érez az, aki bevállalja. Valószínűleg minden szülő életében jócskán akadnak olyan lépések, döntések, amelyeket áldozatnak érez.De mi történik akkor, ha a gyerek nem úgy muzsikál, ahogyan akkor képzeltük, amikor az áldozatot hoztuk? Ilyen esetben sokan rendkívül csalódottak, és ezt el is mondják a gyereknek: “Nagyot csalódtam benned. Nem ezt vártam tőled.” És előbb-utóbb hozzátesszük ezt is: “feláldoztam érted a szakmai karrieremet”, “hosszú ideig éjszakai műszakot vállaltam, hogy mindent megadhassak neked”, “magamra sosem költöttem, csak hogy nektek jusson” – biztosan mindenki hozzá tudna tenni valami hasonlót a tapasztalatai közül. A verbális bántalmazásról bővebben itt olvashatsz.Csakhogy a gyereknevelés sajnos vagy szerencsére nem így működik, ahogy azt számtalan példa bizonyítja. Viszont alaposan belerondít a szülő-gyerek viszonyba egy ilyen sikertelen üzleti tranzakció, ami végül is arról szól, hogy te ugyan fizettél, de nem kaptál érte semmit. Vagyis: ha úgy érzed, áldozatot hozol, hozd jó szívvel, az ellenszolgáltatás reménye nélkül, vagy inkább mondj le róla.
5. A kényeztetés súlyos hiba, amellyel kifejezetten ártunk a gyereknek
Ami jó, az veszélyes, a könnyen szerzett siker értéktelen és tiszavirág-életű, a megszenvedés, a megküzdés az, amely alakítja, edzi, felkészíti a gyermeket arra, hogy helytálljon az életben, amely szakadatlan harc, és mint ilyen, kemény harcosokat igényel, nem pedig puhányokat – hangoztatják a kényeztetés ellenségei.Persze abban, hogy pontosan mit is takar a kényeztetés, egyáltalán nem uralkodik egyetértés, és többek közt ez lehet az egyik oka annak, hogy a végeredmény meglehetősen vegyes, nem mindig az jön ki belőle, amit a kényeztetés ellenzője szeretne.Lássunk egy nagyon egyszerű, kézenfekvő példát a baba életének első hónapjaiból! Az igény szerinti szoptatás egyben kommunikáció is a babával, hiszen a szoptatás nem csupán etetés, hanem a baba igényeinek sokrétű kielégítése, szeretgetése, átölelése is egyben – egyesek szerint kényeztetés. Amikor viszont az órarend szerinti etetés mellett döntesz, és előre meghatározott mennyiségek elfogyasztását várod el a kisbabádtól, megfosztod magadat és őt is attól, hogy ő felismerje és jelezze igényeit (éhség, jóllakottság), te pedig megtanuld értelmezni és elfogadni a jelzéseit, valamint megfelelően válaszolni ezekre.Ezért kérdezel rá például a védőnőnél: mennyit kellene ennie egy ekkora babának? Nem véletlen, hogy annyi evészavaros, kényszerevős, stresszevős felnőtt van manapság. Ez jelentős részben azzal függ össze, hogy egy fontos időszakban nem nyílt alkalma megtanulni az evéssel kapcsolatos kommunikációt saját magával és környezetével.A náci Németországban utcai plakát tiltotta a kisgyerekek puszilgatását, kényeztetését, éjszakai szoptatását. Ezek a felesleges “majomszeretet” megnyilvánulásának számítottak, ami nem volt kívánatos egy olyan társadalomban, amely nem a családon belüli kötelékekre, hanem a társadalmi elköteleződésre, a Führer feltétlen kiszolgálására helyezte a hangsúlyt.Gyermekneveléssel kapcsolatos cikkeink:
- Miért stresszesebbek az anyák a gyermeknevelésben?
- Tényleg azt akarod, hogy szófogadó legyen?
- 10 dolog a családi harmóniáért
Kapcsolódó cikkek
