Kisgyerek

„Bocs, de ide nem jöhettek be gyerekkel!” – Egyre hosszabb a gyerekmentes helyek listája

Az éttermek, a szállodák és a légitársaságok is egyre bátrabban merik kimondani, hogy bizonyos kor alatt nem fogadnak vendégeket, még akkor sem, ha ezzel (elvileg) bevételtől esnek el. Azoktól ugyanis, akik kifejezetten ilyen helyre vágynak, felárat kérnek a gyerekmentes övezettel együtt járó csendért és nyugalomért.
2023. Szeptember 07.
nő stop táblát tart a kezében

Sok felnőtt szent meggyőződése, hogy a gyerekek jelenlétének elmaradhatatlan velejárója a sírás, a hiszti, a hangoskodás és a szaladgálás, ebben pedig egyre többen látnak nagyszerű üzleti lehetőséget. Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, legutóbb egy török légitársaság döntött úgy, hogy „meglovagolja ezt a hullámot” és novembertől felár ellenében gyerekmentes osztályon utaztatja a repülni vágyókat.

A légitársaság vezetősége úgy gondolja, hogy a csak felnőtt zónák „védett környezetet teremtenek” az utasok számára. A fizetős szolgáltatás bevezetésével a Corendon lesz az első európai légitársaság, ahol ezt meg lehet tenni, Ázsiában azonban ez egyáltalán nem számít újdonságnak: az AirAsia és Scoot is kínál hasonló szolgáltatást a hvg.hu értesülése szerint.

A török légitársaság gyerekmentes részlegére se csecsemők, se gyerekek nem mehetnek majd be, a nyomatékosítás kedvéért ezeket a területeket kordonokkal és függönyökkel választják majd le az utastér többi részétől. Mielőtt bárki diszkriminációt kiáltana, a cég gyorsan hozzátette, hogy ezzel az újítással a kisgyerekes szülőknek is próbálnak kedvezni, így ugyanis nem kell attól tartaniuk, hogy a gyerekük zavarja majd az utastársaikat, akik ennek esetleg hangot is adnak.

Hisztiző kisfiú

Ebben az étteremben csak az ehet, aki tud viselkedni

Az, hogy éttermek jelentik ki kertelés nélkül, hogy nem látják szívesen a kisebbeket a vendégeik között, már nem számít kuriózumnak Európában sem. Egy spanyol étteremre emiatt sok szülő kiakadt a közelmúltban: „A 12 év alatti gyerekek nem állhatnak fel az asztaltól és kizárólag folyamatos szülői felügyelet mellett tartózkodhatnak az étteremben. Ha ez nem megvalósítható, kérjük, gondolja át az asztalfoglalást” – olvasható a családbarátnak cseppet sem nevezhető felhívás az O Fragón nevű étterem honlapján, az online foglalás menüpontra kattintva.

A családok, akik belefutottak ebbe a felhívásba, a közösségi oldalakon adtak hangot a felháborodásuknak, hozzájuk pedig olyanok is csatlakoztak, akik korábban sosem jártak az étteremben, de ezt a hozzáállást nem akarták szó nélkül hagyni.

„Két gyerekkel akartunk asztalt foglalni ebben az étteremben, a honlapon azonban az áll, hogy a családok csak telefonos egyeztetést követően jelentkezhetnek be előre. Szerintetek ez nem kirekesztő és megalázó a szülőkre és a gyerekekre nézve?” – tette fel a kérdést egy megrökönyödött anyuka, aki igazi „kommentcunamit” indított el a felvetésével.

Posztja alatt azonban nem osztotta mindenki a véleményét, volt, aki kerek-perec kimondta, hogy az étterem jó döntést hozott: „Sem az étterem dolgozói, sem a vendégek nem kötelesek elviselni mások gyerekeit. Ha valakinek nem tetszik, hogy tilos itt futkározni és felfordulást okozni, inkább vigye piknikezni a családot!”

ágyon ugráló gyerek

Családbarát vs Felnőttbarát szállodák

Sárvári Krisztina tavaly decemberig két, egymástól jelentősen eltérő hazai szállodát vezetett hosszú időn át: egy ráckevei felnőttbarát, azaz gyerekmentes hotelt és egy noszvaji, kimondottan család- és bababarát szállodát igazgatott, így mindkét oldalt kiválóan ismeri. Mint mondta, a szálloda, ahol 12 éven aluli gyerekekkel nem lehetséges foglalásokat leadni, fokozatosan alakult gyerekmentessé, és a magyar utazók körében sem aratott osztatlan sikert.

„2016 őszén hoztuk meg a döntést, hogy a szállodánkat felnőttbaráttá alakítjuk, a változást pedig több lépcsőben vezettük be. Mivel korábban minden korosztályt tárt karokkal vártunk, a már meglévő gyerekes foglalásokat nem mondtuk vissza, de újakat nem fogadtunk, így a következő év januárjától teljesen felnőttbaráttá válhatott a szállodánk. Ezt nem mindenki nézte jó szemmel, ezért a bevezetést követően sok negatív kritikát kaptunk, és a vendégkörünk egy részét is elveszítettük, erre azonban fel voltunk készülve” – emlékezett vissza a kezdetekre Krisztina, hozzátéve: körülbelül fél év kellett ahhoz, hogy a régiek helyére olyan új vendégek érkezzenek, akiknek kedvére való a gyerekmentes pihenés.

A tapasztalt szakember elmondta azt is, hogy gyermekmentes szállodát működtetni jóval többet jelent annál, hogy kisgyerekek nem alhatnak a hotelben: a szolgáltatásaikat és a programjaikat is úgy állítják össze, hogy azzal a felnőtteknek kedvezzenek. Ezekben a szállodákban is van például animáció, a legfőbb cél azonban a felnőttek szórakoztatása például kvízjátékokkal, beszélgetős műsorokkal vagy kézműves foglalkozásokkal.

Krisztina szerint a mostani utazók jóval tudatosabbak és nagyobb elvárásokkal érkeznek mint mondjuk a 2000-es évek elején, így a legtöbben tökéletesen tisztában vannak vele, mit kell tudnia egy gyerekmentes helynek. Az, hogy egy hotel méltán használja-e a megnevezést, hamar kiderülhet, például a kínált szolgáltatásokból és a programokból vagy épp ezek hiányából, de nagy segítséget jelenthetnek a kommentek és vendégvélemények, amik leleplezhetik azt a szállodát, amelyik nem váltotta be sem az ígéreteit, sem a hozzáfűzött reményeket.

Nyitókép: Getty Images