A bújócska az egyik legszuperebb játék
Az első kukucskajátékok a véletlen összenézésekből születnek. Kilenc hónapos korára már tudja, hogy ami eltűnik a szeme elől, az még azért megvan, visszajön.
Amikor négykézláb vagy lépegetve már gyors helyváltoztatásra képes, élvezni fogja a bújócskázást. Minden egyes alkalom, amikor eltűnünk a szeme elől, elszakadást jelent a számára, ezért kurjongat örömmel, amikor ránk talál.
Kezdetben elbújunk az ajtó vagy függöny mögé, majd előlépünk. Először a lakásban játsszunk: bukjunk le a fotel mögé, és szólítsuk halkan a nevén. Mit csinál? Kissé nehezen talál a hang irányába. Nagyot nevet, amikor meglát.
Fokozatosan menjünk messzebb: a másik szobába, előszobába, konyhába. Ne csukjuk be magunk mögött az ajtót, és ne hagyjuk kétségbeesni. Játszótéren fogócskázás közben lapuljunk egy fa mögé, és figyeljük az arcát. Tanácstalanul nézeget. Adjunk ki egy kis hangot, hogy felénk forduljon. Ismételjük néhányszor, így megérti a bújócska lényegét.
Ebben az életkorban még nem várhatjuk, hogy ő legyen a hunyó, és elbújni sem tud. Eltakarja az arcát, azt hiszi, ha ő nem lát, mi sem látjuk őt. Érzékeli ugyan az én és a külvilág közti határt, de még nem tökéletesen. Szívesen belemászik a nagy kartondobozba, a szekrény aljába, asztal alá. Ilyenkor tegyünk úgy, mintha nem látnánk, keresgéljünk rossz helyen, majd véletlenül fogjuk meg a kilógó kis lábát: nahát, ez te vagy?
Ezekből is tanulhatsz:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
