Emlékszem, egyszer autista spektrumzavarral küzdő gyerekek szüleivel készítettem riportot. Egy édesapa mesélte akkor – csak úgy mellékesen -, hogy tizenéves fia minden este ugyanazt vacsorázik ugyanúgy elkészítve: tejbegrízt. Semmi mást nem hajlandó megenni, de már nem is próbálkoznak.
Időről-időre mi is írunk olyan gyerekekről és felnőttekről, akik enyhén szólva is korlátozottan étkeznek.
Ott volt például a tizenkét éves Ashton Fisher, aki az elmúlt tíz évben fehér kenyéren és gyümölcsjoghurton élt. Bármi mással kísérleteztek volna a szülei, Ashton félelmében sírva fakadt
Szülei persze aggódtak, hogy fiuk nem jut elegendő tápanyaghoz, ráadásul megviselte őket, hogy mindig külön ettek, Ashton ugyanis nem bírta az ételek szagát sem, gyakran pánikrohamok gyötörték. Az ételtől való idegenkedése miatt egyre magányosabbnak érezte magát, mivel nem evett az iskolában vagy a bulikon sem.
De felnőtteknél is előfordul ez a rendellenesség. A húszéves Austin például semmi mást nem fogyasztott az elmúlt tizenhét évben, mint sajtszószos makarónit. Egy riportfilmben arról mesél, hogy minden más ételtől – zöldségektől, hústól – undorodik, kizárólag egy bizonyos, egyébként magas zsír- és szénhidráttartalmú sajtos tésztát képes elfogyasztani.
A fiatal srác tisztában van vele, hogy étkezési szokása hosszú távon nem tartható, mégsem tud változtatni a viselkedésén.
Csak zöldet, csak püréset
Ashton és Austin ugyanabban a táplálkozási zavarban szenvednek, a neve ARFID (avoidant/restrictive food intake disorder), vagyis elkerülő restriktív táplálékbeviteli zavar. Persze mindannyian ismerünk válogatósokat, mi magunk is lehettünk azok, esetleg a saját gyerekünkkel van nehéz dolgunk a főzésnél, de az ARFID esetében ennél jóval többről van szó.
Az ebben érintett gyerek extrém módon válogatós, olyannyira, hogy előfordul, hogy csak bizonyos színű vagy állagú ételeket eszik meg, esetleg csak egy típusút és csak adott márkájút. Minden mástól szorong, sőt undorodik, attól fél, hogy rosszul lesz tőle, öklendezik, kihányja, ami elő is fordulhat, ha más ételfajtát erőltetnek nála.
Az ilyen gyerekek nemcsak néhány féle ételt esznek, de többnyire kis mennyiséget és ritkán is, vagyis nem igazán érdekli őket az étkezés. “Az éhségérzetük hiányzik, valamint az ételek szaga, íze, állaga vagy színe elrettenti őket. Esetleg ragaszkodhatnak ahhoz, hogy a dolgokat egy bizonyos sorrendben egyék meg – magyarázza dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, a Vadaskert Alapítvány igazgatója. “Gyakran emiatt minimálisra korlátozódik az ételek száma, amit szeretnek, és nagyon dühösek vagy akár rosszul is lesznek, ha valami mást kell enniük.”
Az ARFID-os gyerek többnyire legfeljebb öt-tízféle alapanyagot fogyaszt, és gyakran elkülönítve, vagyis az ételfajták nem érhetnek egymáson a tányéron, emiatt tiltólistás például egy szendvics is.
Hogy ez a bizonyos néhány féle étel micsoda, az elég változatos, vélhetően valami olyasmi, amivel még egészen kiskorában találkozott a gyerek. De Lukasz Rebeka dietetikus szerint gyakori, hogy a barna vagy a bézs színű ételeket favorizálják, illetve a könnyen elfogyasztható, puha, olvadós vagy pürés állagúakat. Előfordulnak olyan furcsaságok is, hogy csak az egész kekszet fogadják el, a töröttet nem – hoz példát a szakember. Fontos jellemző még, hogy mindebben megingathatatlanok, szinte lehetetlennek tűnik rábírni őket valami újdonság megkóstolására.
A dolognak persze szociális következményei is lesznek, mint azt láthattuk Ashtonnál is, mert a kicsi kimaradhat minden olyan közösségi programból, ahol evés is van, illetve lehet, hogy a családi asztalhoz sem ül oda.
Csak válogatás vagy súlyos zavar?
Fontos, hogy a jelenséget elkülönítsük attól, ha a gyermek csupán válogatós. Utóbbit az különbözteti meg az ARFID-tól, hogy az étkezési zavar befolyásolja a mindennapi életet, a beteg elkezd fogyni, és a jelenség súlyos fejlődési, növekedési problémákhoz és alultápláltsághoz vezethet. “A nem megfelelő táplálkozás miatt a gyermek szervezete nem jut elég vitaminhoz, ásványi anyaghoz, fehérjéhez” – magyarázza dr. Tárnok Zsanett.
Ez a veszély az anorexiában, bulimiában szenvedőknél is fennáll, őket az különbözteti meg a restriktíven evőknél, hogy testképzavaruk is van: nem tudják elfogadni önmagukat. Míg ezek az eltérések lányoknál gyakoribbak, az ARFID-ban főleg fiúk érintettek, ahogyan érdekes módon minden korai fejlődési zavar jobban érinti őket. Ennek nemigen tudják az okát, ahogyan a teljes rendellenességnek sem. “Kialakulásában pszichológiai, genetikai és különböző környezeti tényezők is szerepet játszhatnak” – mondja dr. Tárnok Zsanett.
Kérdés, hogy felfedezhető-e bármilyen közös személyiségjellemző ezeknél a gyerekeknél. A szakember szerint inkább gondolkodásmódbeli, viselkedésbeli jellegzetességek figyelhetők meg, főként egyfajta rugalmatlanság. “Ezek a gyerekek többnyire általánosan is érzékenyek mindenféle ingerre, legyen az túl erős fény- vagy hanghatás. Nem ritka, hogy az öltözködésben is vannak “rigolyáik”, például nem bírják a túl szűk ruhát, de akár az új mosópor szagát is elutasíthatják.”
Erről eszünkbe juthat az autizmus spektrumzavar, hiszen az ebben érintetteknél sokszor megfigyelhetők ezek a jelenségek. “A két eltérés valóban sokszor társul, de nem kizárólagosan” – mondja Tárnok Zsanett.
Gyakori, hogy a szülők magukat okolják ezért, azt keresvén, vajon mit rontottak el a kicsi evésre szoktatásában, esetleg nem a szülő-gyermek kapcsolatukban rejlik-e a magyarázat. A pszichológus hangsúlyozza: általában nincs erről szó. “A rendellenességre ráépülhetnek pszichés nehézségek, de nem állíthatjuk, hogy valamilyen trauma vagy családi jellegzetesség okozná.”
Új ízek, új félelmek
Azzal minden szülő találkozik, hogy gyermeke elutasít bizonyos ételeket – főleg kisebb korban. Egész generációk nőnek fel virslin, és az éttermek sem véletlenül korlátozzák a gyerekmenüt a csibefalatokra és a bolognai spagettire. Egy-két éves korban még normális, hogy a kicsi szorong az új dolgoktól (ezt egyébként neofóbiának hívják), később már jelzésszerű lehet, ha ez állandósul. Lukasz Rebeka szerint erre kisebb esélye van azért azoknak, akiknek már egyéves kor alatt is sokféle ízt kínálnak, és úgy véli, fontos, hogy ne maradjunk meg túl sokáig a pürésítésnél. Mint írja, nem lehet pontosan megmondani a restriktív zavar előtörténetét. Előfordul, hogy a szülők arról számolnak be, hogy a kicsi már a hozzátáplálás alatt ideges volt az új ízektől, de az sem ritka, hogy kétéves korig minden rendben volt az evésével. A közösségbe kerülés egyébként fontos pont ezeknél a gyerekeknél, hiszen az veszélyes lehet, ha a bölcsődében vagy az óvodában semmit nem esznek. Ilyenkor meg lehet próbálni saját ételt bevinni, sajnos azonban erre nem mindenhol nyitottak.
A dietetikus hangsúlyozza: a csupán válogatós gyerek végül eszik, ha éhes, és van benne némi rugalmasság: olykor elfogad ételeket, olykor nem. Ám véleménye szerint a válogatóssággal is érdemes foglalkozni: tágítani a határokat.
- Kapcsolódó: Engedjük meg, hogy játsszon az étellel!
A kis lépések ereje
A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban minden negyedik evésproblémával kezelt betegnél megállapítható az ARFID, de többnyire nem ez az alapdiagnózis, amivel a kicsik bekerülnek. Amennyiben “csak” ez a probléma, akkor nem szükséges befeküdni, általában az is segít, ha az otthoni szokásokat sikerül megváltoztatni, ha az evés jelentőségét “át tudják keretezni” mind a kicsi, mind a szüleinek fejében. Ennek kulcsa, hogy a gyerek belássa, hogy fontos változtatnia, ami nem egyszerű, hiszen eleinte nem érzi problémának a dolgot. A szülők viszont érthetően aggódnak, hiszen minden anyának és apának elemi szorongása újszülöttkortól kezdve, hogy a gyerek nem, vagy nem eleget eszik, nem gyarapodik megfelelően.
Ha ilyesmit tapasztalunk, elsőként érdemes a gyermekorvoshoz fordulni, és megállapíttatni, hogy van-e szó kialakult hiánybetegségről, alultápláltságról, vagyis van-e szomatikus tünet. Ha igen, állhat-e a háttérben valamilyen fizikális betegség, például cöliákia. Ha nem, akkor ajánlott a lélek irányába indulni.
– Az már fél siker, ha a szülő felismeri, hogy nem feltétlen az ő hibája, ami kialakult. Innen pedig a legfontosabb, hogy a gyerek támogatást kapjon otthon – mondja a pszichológus. – A szülő semmi esetre se erőltesse az étkezést! Engedje, hogy a gyermek azokat fogyassza, amiket szeret, viszont bátorítsa, hogy próbáljon ki új dolgokat. Ha ez sikerül, segíthet a dicséret, jutalmazás. Az étkezési kedv és a válogatás csökkentésének másik jó módja, ha a szülő bevonja gyermekét a bevásárlásba, főzésbe.”
A lényeg tehát a pozitív megerősítés, és a rugalmatlanság oldása. Ebben pedig kis lépésekben lehet haladni. Fontos, hogy elfogadjuk a gyermekünk érzéseit, mondjuk azt: “tudom, hogy ez neked nehéz”. És jutalmazzuk olyasmivel, ami fontos neki, például mindig kaphat egy matricát, ha többet evett, mint tegnap. Ez hosszú folyamat, nem szabad rögtön eredményt várni, és sokat segíthet, ha van támogató szakértői háttér. “Lehet néhány hónap, lehet több év, a probléma összetettségétől függ – mondja Tárnok Zsanett -, de ha a gyermek érzi a támogatásunkat, előbb-utóbb maga győzi le a nehézségeit.”
Kapcsolódó cikkek
