Kisgyerek

Ezért fontos, hogy minél többet aludjanak az anyák!

Nagyon jól tudjuk, hogy az anyaság a korábbinál jóval kevesebb alvással jár együtt, és az újdonsült szülők egyik legnagyobb problémája a kialvatlanság. Fontos azonban, hogy a saját alvásunkat is előrébb soroljuk azon a bizonyos listán. Elmondjuk, miért.
2019. Szeptember 01.
Fontos, hogy az anyuka is kipihenje magát

Hiába a rengeteg kutatási eredmény az alváshiány negatív hatásairól, néhány esetben az anyák között szinte verseny alakul ki, ki bírja ki minél kevesebb alvással. Mindent fontosabbnak tartunk, mint a pihenést, és még akkor is tevékenykedünk, amikor pihenhetnénk. Sőt egyenesen bűntudatunk van, ha ledőlünk egy kicsit szunyókálni, vagy ha inkább azt választjuk, hogy korán ágyba bújunk ahelyett, hogy takarítanánk/bulizni mennénk/kézműveskednénk. Természetesen, vannak olyan helyzetek, amikor az alváshiány nem a mi döntésünk, például amikor egész éjjel dajkálunk egy beteg kisgyereket, sokszor azonban mi magunk véljük úgy, hogy alvás helyett jobb lenne valami mást csinálni. Pedig ha anya kipihent, az egész család nyugodtabb és minden gördülékenyebben megy. Lássuk, miért érdemes prioritásként kezelned az alvást!

Az anyák kevesebbet alszanak, mint az apák

Természetesen a férfiak alvását is befolyásolhatja, ha gyerekük születik, ám sokkal kisebb mértékben, mint a nőkét. Kutatások szerint az anyák sokkal kevesebbet alszanak, mint az apák, és az alvásuk minősége is rosszabb (például felületesebben alszanak és többször ébrednek éjjel). Arról nem is beszélve, hogy sok nő éppen a párja miatt nem képes kipihenni magát.

A nők más ritmusban alszanak, mint a férfiak

Nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy a nők alvását nemcsak a környezet hatások, például a napközbeni tennivalók befolyásolják, hanem a hormonális ciklus is. Eltér az alvásigényünk és az alvás minősége is, attól függően, hogy a ciklusunkban éppen hol tartunk. Gyakori például, hogy a ciklus vége felé, vagyis mielőtt megjönne a menstruáció, sokkal feszültebbek vagyunk, emiatt pedig rosszabbul alszunk. Éppen ezért nem érdemes a párunk alvási ritmusához igazodni, sokkal fontosabb, hogy a saját testünkre hallgassunk, még ha ez azt is jelenti, hogy egy-két órával korábban fekszünk le, mint ő.

Nem leszünk hatékonyabbak

Sokan szükséges rosszként, időrabló “feladatként” tekintenek az alvásra, olyan órákra, amikor csak fekszünk, ahelyett, hogy egy csomó mindent elintézhetnénk. Alvás helyett dolgozunk, házimunkát végzünk, vásárolunk az interneten… Lehet, hogy egy-egy estén valóban megpróbálhatjuk egy kicsit utolérni magunkat, de hosszú távon egyáltalán nem használ a hatékonyságunknak a kialvatlanság. Ha pihentek vagyunk, rövidebb idő alatt több dolgot tudunk elintézni, jobban tudunk koncentrálni, nem is beszélve a kiegyensúlyozottságról és az egészségünkre gyakorolt hatásoktól.

Az alváshiány veszélyezteti az egészségünket 

Számtalan vizsgálat foglalkozott már azzal, milyen hatásokkal van az egészségünkre az alváshiány. Összefüggést találtak például a kialvatlanság és a cukorbetegség, a depresszió, az elhízás, a magas vérnyomás, a szívbetegségek kialakulása között. Arról nem is beszélve, hogy kialvatlanul romlik a reakcióidő, emiatt pedig nő például a közúti balesetek esélye is.

(Cikk forrása: mother.ly)

Ez is érdekelhet: