Kisgyerek

Fáj a fülem!

Kicsi babáknál csak a sírdogálás, fülsodorgatás, láz utalhat erre a különösen fájdalmas, kellemetlen betegségre, a nagyobbak már meg is mondják, mi fáj.
2011. Július 11.
Fáj a fülem!

Kétféle gyulladást különböztethetünk meg a hallójáratot illető fertőzések esetében: a külső fülgyulladást és a középfülgyulladást. A külső fülgyulladás szinte kizárólag a nyári időszakban fordul elő, mert a gyerekek ilyenkor uszodába, strandra járnak. A középfülgyulladás által legérintettebb korosztály a fél- és hároméves kor közöttieké. Ennek oka, hogy náluk a fülkürt rövidebb, így rövidebb úton hamarabb érnek el a kórokozók a dobüreghez.

Külső fülgyulladás

Oka nagyon egyszerű, a víz belefolyik a gyermekek fülébe, és lényegében bőrgyulladás, szaknyelven “dermatitis” keletkezik, amely a fertőzést okozza. Mivel ezen a speciális területen, a porc és a bőr között nagyon vékony réteg húzódik, illetve sok érzékeny idegvégződés is itt található, igen erős fájdalmat éreznek ilyenkor a gyermekek.

“Önmagában a fülbe kerülő víz nem okoz gyulladást, a betegséget az váltja ki, hogy különböző baktériumok kerülnek a hallójáratba a vízzel együtt, ez okozza a fertőzést.” – mondta dr. Katona Gábor, a Heim Pál Gyermekkórház Fül-orr-gégészeti és Bronchológiai osztályának vezető főorvosa.

Fáj a fülem!

Dr. Katona Gábor fül-orr gégész

Heim Pál Gyermekkórház

Tisztálkodás során is víz maradhat a fülben, a tisztító pálcikával felsérthetjük a bőrt, kórokozókat vihetünk be, elfertőzhetjük. A gyulladás miatt a hallójáratban a szövetek megduzzadnak, a hallójárat tovább szűkül, ami a gyógyulást még tovább nehezíti. A külső hallójárat gyulladásának kezelése elsősorban a sérült, levált hámsejtek, felgyülemlett váladék kiürítéséből áll.

Középfülgyulladás

A fület érintő betegségek másik változata a középfülgyulladás, amely az óvodás, bölcsődés gyerekek egyik leggyakoribb betegsége. Legtöbbször az őszi-téli hónapokban találkozunk vele, de a hűvösebb tavaszi időszakban sem ritka. Egyfajta baktérium- vagy vírusfertőzés nyomán kialakuló savós vagy gennyes gyulladás, amelynek főbb tünetei a magas láz és fájdalom.

Ezek mellett a középfülgyulladásra jellemző a látványos halláscsökkenés, amely rendkívül riasztó a szülők számára, hiszen a kicsi nem figyel oda, mikor szólítják, nem válaszol. Viszont minél kisebb a gyerek, annál inkább általános tünetek figyelhetők meg a betegségnél: nyűgösség, ingerlékenység, étvágytalanság, esetleg hányinger, hányás. Ha aluszékonysággal, bágyadtsággal társul, az szövődményre utalhat.

Bár baktériumok okozzák, a fülgyulladás nem tartozik a fertőző betegségek sorába. Természetesen a beteg gyerek környezetében tartózkodó többi gyerek a cseppfertőzés miatt némileg veszélyeztetve van, de ez nem azonos például a bárányhimlő fertőző képességével. Katona doktor “ping-pong” fertőzésként emlegeti a középfülgyulladást, mert a közösségben gyakran egymásnak adják át a gyerekek ezt a betegséget.

A középfülgyulladás kezelésére viszont oda kell figyelni, mert komoly szövődményekkel is találkozhatunk. A legsúlyosabb, akár életveszélyes esetekben a gennyes gyulladás tovább terjed az agyra, és emiatt ott tályog képződhet. Ennek kialakulása jelentős mértékben függ a gyerek helyi védekező képességétől. Azonban, ha rosszul kezelik, vagy nem érkezik megfelelő időben a segítség, akkor is komoly veszélyekkel járhat a betegség.

Megelőzés és kezelés

A betegség megelőzésére sajnos kevés hatékony módszer létezik. Helyes életmód mellett, kiegyensúlyozott táplálkozással, elegendő alvással és sporttal, valamint védőoltások biztosításával azonban hatásosan csökkenthetők a középfülgyulladást előidéző tünetek. Ezek erősítik legjobban a szervezet immunvédekezését. Ha a betegség kialakult, láz és fájdalomcsillapítás, folyadék- bevitel, esetleg – enyhébb esetben – helyi melegítés a teendő. Megfelelő kezelés mellett az akut középfülgyulladás általában 4-8 nap alatt meggyógyul. Ha elhúzódik, vagy ismételten visszatér, az valamilyen szövődmény jele lehet. Ilyenkor alapos fül-orr-gégészeti kivizsgálás szükséges.

Az információs anyagot a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórházának szakértői, valamint a K&H gyógyvarázs program munkatársainak együttműködésével készült. A K&H gyógyvarázs program minden évben jelentős összeget szán létfontosságú műszerek vásárlására a gyermek-egészségügyi intézmények számára. Az eszköztámogatás idén is pályázat útján érhető el.

Kapcsolódó cikkeink fülfájás témában:

Forrás: LWp Kommunikáció