Gabi hosszan sorolja, milyen jeleneteket rendez a kislánya, ha nemet mondanak neki, vagy túl kicsi valamihez, amit elhatározott. Kiabál, tombol, sír, csapkod.
– Szerinted mit él át ilyenkor Bianka? – kérdezem.
– Dühös, tehetetlen. Azt érzi, hogy akadályozzák valamiben.
– Veled is előfordult már ilyesmi? Próbálj meg visszaemlékezni, mikor érezted ezt!
– Persze. Nemrég a férjemnek kellett volna átvenni a színházjegyet, de nem indult el érte időben. Ugrott az egész, pedig annyira vártam.
– És mi történt?
– Nagyon összevesztünk.
– Hogy viselkedtél?
– Kiabáltam, aztán rácsaptam az ajtót.
Egy kis gondolkodó csend következett, aztán egyszerre kezdtünk mosolyogni. Hát igen. Bianka úgy viselkedik, ahogy az édesanyja, ha ugyanazt a tehetetlenséget érzik, ha dühösek. A kérdés tehát nem az, hogy a kislány jól reagál-e a frusztrációra vagy rosszul, hanem az, hogyan lehet elkerülni az ilyen helyzeteket. Ha Gabinak eszébe jut ez a beszélgetés legközelebb, amikor Bianka kitörni készül, talán eszébe jut az is, hogy mivel lehetne a tüzet eloltani.
A saját magáról tapasztalt élmények által. Vajon őt mi nyugtatná meg? Ha a férje ugyanúgy csapkodna, mint ő, ha kiabálna vele, vagy ha azt mondaná, nincs semmi baj? De hát van!!! Talán az segítene legtöbbet, ha megértenék az érzelmeit.
Amikor csokiért nyaggat, gondolj arra, te mennyire szereted a csokit!
Ne azt tedd, amit én teszek!
– Hanem azt tedd, amit mondok! Hányszor érzem ezt az üzenetet a szülőkkel való beszélgetéseim során. Nem ritka, hogy a kicsi gyerektől is komoly önfegyelmet várnak el, miközben ők maguk sem nagyon rendelkeznek vele.
– Mindig megszerzi a csokit, már nem tudom, hova dugjam – panaszkodik András.
– Ha nem akarjátok, hogy a gyerek csokit egyen, miért van otthon egyáltalán?
– Mert szeretjük, szoktunk belőle eszegetni.
– Mikor?
– Hát amikor megkívánjuk.
– A gyerek is ezt csinálja, nem?
– Igen, de ő nem eszik rendesen, ha édességet kap, és ha hagynánk, nagyon sokat enne belőle.
Az ovisnak fogalma sincs arról, hogy mit fed az egészséges táplálkozás, és nem érdekli az sem, hogy a sok csokitól “majd” kövér lesz, és “majd” kilyukad a foga. Neki a “most” érvényes. Az önfegyelmet pedig úgy sajátítja el, ha azt látja szüleitől is. Ha nem hallja folyton, hogy “mindjárt”, és közben azt tapasztalja, hogy ennek nincs következménye, vagyis a “mindjárt” egyenlő azzal, hogy “soha”. Ha nem hallja állandóan azt a szülőtől, hogy “mozognom kéne”, miközben azt tapasztalja, hogy továbbra is a számítógép előtt ül. Ha nem hallja azt, hogy “ne nézz tévét”, ha a szülei egész este tévét néznek.
Nem könnyű, hiszen az önfegyelem nem túl látványos a kisgyerek számára, hiszen valójában azt jelenti, hogy valamit NEM csinálsz. Hinned kell benne, hogy mégis átmegy valahogy.
Van, amit tényleg nem csinálhat!
Bizony, van. Sok olyan dolog van, amit te viszont csinálhatsz. Nem tapogathatja az érintőképernyős telefont. Nem nyúlhat be a forró sütőbe. Nem használhat vegyszereket. Nem ülhet az autóba gyerekülés nélkül. Ezekben az esetekben rövid magyarázatra és egyértelmű tiltásra van szüksége a gyereknek, hogy érezze a határt: most eddig mehet el. Egy pillanatig sem ígérem, hogy nem lesz durcás, vagy nem tör ki a hiszti. Ezek a konfliktusok elkerülhetetlenek a gyerek számára.
De neked és neki is sokkal könnyebb lesz, ha következetes maradsz, de emellett megérted, hogy ez számára nehéz helyzet. Így empatikusan tudsz segíteni neki. Vagy legalább nincs benned az a rossz érzés, hogy a gyerek hisztije neked szól. Mert biztos nem neked. A helyzetnek.
Ezek is érdekelhetnek:
Kapcsolódó cikkek
