Kisgyerek

Hogyan fejleszthető a finommotorika?

A finommotorikus képesség nagyon fontos, hiszen ez az alapja az írás megtanulásának. Vannak már óvodáskorban észlelhetők jelei annak, ha fejlesztésre szorul a kézügyesség. Sok-sok játékos feladattal otthon is fejleszthetjük a gyermek finommotorikáját.
2017. Október 26.

Hogyan fejleszthető a finommotorika?

Az óvodában általában nagy gondot fordítanak a művészi tevékenységre vagy foglalkozásokra, amelyek pont a finommotorikus készségek fejlesztését szolgálják. Ilyen a rajzolás, a gyurmázás, a papír tépkedése, felragasztása.

Babakorban a finommotorika szinte észrevétlenül fejlődik, de a későbbi években érdemes tudatosan figyelni a fejlesztésére. Árulkodó jel lehet az óvodáskorú gyermeknél, ha nem szeret rajzolni, gyurmázni, vágni, ragasztani, ha nagyóvodásként sem tudja be-és kigombolni a ruháját, ha nem tudja megkötni a cipőjét.

A jó hír az, hogy könnyen fejleszthetjük otthon is a kézügyességet, nem kell hozzá más, csak játékba hozni a gyermeket, és persze türelmesnek lenni.

A finommotorika a kézi finommozgások megfelelő koordinációját jelenti, ez teszi majd lehetővé az iskolában a helyes ceruzafogást és az írás elsajátítását.

Hogyan fejleszthetjük a finommotorikát?

Ha nem szeret rajzolni, akkor próbálkozhatunk ujjfestéssel egy nagyméretű papíron. Fontos, hogy az eszköz nagyméretű legyen, ezzel sokkal könnyebben boldogul egy kisgyerek. Ne erőltessük a ceruzahasználatot. Fessünk nagy, széles ecsettel, nagy papírra, hagyjuk, hogy köröket, csíkokat maszatoljon.Érdemes beszerezni méhviaszkrétát, amely lapos, nagyobb méretű.Gyurmázáshoz választhatunk méhviaszt gyurmát, a kéz melegíti át és ezáltal válik formázhatóvá, így sokkal nagyobb odafigyelést, elmélyülést igényel. De a “sima” gyurma is megfelelő, gombócokat formálhatunk belőle, belenyomkodhatunk babszemeket.A gyöngyfűzés is kedvezően fejleszti a kézügyességet, kezdjük nagyobb lyukú gyöngyökkel, ha már jól megy jöhetnek az apróbb szemek.A sütés, cipókészítés, a tészta átgyúrása, kinyújtás, a csipetke elkészítése vagy a pogácsa szaggatása szintén jó játék és közös tevékenység tud lenni. Maradva a konyhában: a tojás feltörése is finomabb mozgást igényel, ha már megy, akkor megpróbálhatjuk a fehérje-sárgája szétválasztását is.A formakirakó is több mindent fejleszt egyidejűleg, ezzel indítsunk, majd haladjunk a puzzle irányába.Ha már megszerette a gyermek a rajzolást, akkor következhet a színezés, a vonalon belül maradás, ami aprólékos finom kézi irányítást és koncentrációt igényel.Minden, amit a kézműveskedés halmazába képzelünk könnyedén és nagyon hatékonyan fejleszt, ilyen pl. a körmöcskézés, a varrás vagy a szövés. De vághatunk ollóval formákat, egyszerű rajzokat és felragaszthatjuk egy papírlapra. A hajtogatás precizitást, odafigyelést is igényel, a kézügyesség mellett.Ezeket a feladatokat soha ne erőltessük, ha a gyermek fáradt vagy egyszerűen nincs kedve az adott tevékenységhez, akkor nem lesz sikerélménye, ezzel pedig többet ártunk, mint használunk. Próbáljuk meg beépíteni a napi rutinba, hogy minden nap valamilyen kézügyességet igénylő játékot játsszunk együtt.Kapcsolódó cikkeink: