Kisgyerek

Kimondta az anya: „Utálok a gyerekeimmel játszani”

Az édesanya azt mondja, a szerepjátékok közben halálra unja magát, és azt a kevés energiát is elveszíti, ami három gyerek mellett megmarad...
2024. Július 14.

Caitlin Murraynek három gyereke van, és nem rejti véka alá, mennyire nem bírja a kicsik körében oly népszerű szerepjátékokat. Tudja jól, hogy nem ő az egyetlen a világon, aki a háta közepére kívánja ezeket az elfoglaltságokat, a többség azonban kellemetlenül érzi magát emiatt. 

Caitlin gyerekei 5, 8 és 10 évesek, akiknek kertelés nélkül kimondta: ő bizony nem lesz a játszópajtásuk. Sietve hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem szeret a gyerekeivel lenni, bizonyos dolgokra azonban egyszerűen nem hajlandó igent mondani.

Mikor erről hosszan posztolt a közösségi oldalán, kiderült, hogy rengeteg szülő vélekedik hozzá hasonlóan, ami miatt lelkifurdalást is gyakran éreznek.

„Halálra unom magam a szerepjátékoktól. 10 éve vagyok édesanya, de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor játszottam velük ilyesmit” – részletezte Caitlin, aki szerint nem ezen múlik, ki a jó vagy rossz szülő.

Kifejtette, hogy van elég olyan „nemszeretem” szülői feladat, amit muszáj teljesíteni (ilyen a segítség a leckeírásban, megtervezni és levezényelni a hétköznapokat, takarítani, uzsonnát csomagolni, ügyelni a személyes higiéniájukra és a sort még folytathatná), ha ezzel megvan, egyszerűen nem viszi rá a lélek, hogy úgy tegyen, mintha hercegnő lenne vagy bolti eladóvá változzon képzeletben.

„Olyan szinten unom ezeket a játékokat, hogy a kevés maradék energiámat is totálisan leszívják. Amikor hívnak, hogy szálljak be én is, kedvesen elmagyarázom neki, hogy ezen a téren nem számíthatnak rám, a testvéreiket viszont nyugodtan bevonhatják” – magyarázta az anya, aki szerint teljesen rendben van, ha egy felnőtt embert nem vonzzák az efféle játékok.

Kimondta az anya: „Utálok a gyerekeimmel játszani”

Nyitókép: Instagram – @bigtimeadulting