Lázgörcs gyermekkorban
A gyermekek 2-5 százalékánál előfordul legalább egy alkalommal 5 éves koráig a lázgörcs. Ezzel már el is mondtuk, hogy ez a felső korhatár, az alsó pedig 5-6 hónapos kor, ennél fiatalabb életkorra nem jellemző.
A görcsroham igen ijesztő képet mutat. A gyermek hirtelen elveszti eszméletét, szeme “fennakad”, azaz egy pontra fixál. Kapcsolatot nem lehet vele teremteni. Végtagjai megfeszülnek, ránganak, általában szimmetrikusan. Néha az arc is “ellilul”, mivel a légzésben résztvevő izmok is görcsös állapotba kerülnek, és a gyermek nem tud lélegezni. Szerencsére ez a rosszullét az esetek többségében önmagától is oldódik. Erre azonban sohase várjunk! Azonnal értesítsünk orvost, mentőt!
Legtöbbször magas láz kapcsán alakul ki a görcsroham. Sokszor így indít egy-egy vírusfertőzés, és olyan viharos gyorsasággal peregnek az események, hogy csak a rosszullétkor veszi észre a szülő, hogy milyen forró a gyerek. Néhány esetben alacsonyabb láz is kiválthatja a rohamot. A teendő tehát – amíg a szakszerű segítség megérkezik – a lázcsillapítás, amely állhat hűtésből (hűtőfürdő, hűtőborogatás), vagy gyógyszeres kezelésből. Vigyázat! Eszméletlen, görcsölő gyermek szájába még gyógyszert sem szabad tenni! A légutakba kerülhet és megfulladhat!
A lázgörcsöt megelőzni nem lehet lázcsillapítással!
Fontos tisztázni, hogy a láz nem betegség, hanem mindig tünet. Jelzi, hogy valami nincs rendben a szervezetben, fontos, hogy a szervezet maga is megküzdjön a lázat kiváltó betegséggel. Többek között ezért sem ajánlatos azonnal lázat csillapítani, pláne nem hőemelkedés esetén. A láz a szervezet számára fontos: az immunrendszer ilyenkor nagyobb aktivitásra vált és a magasabb hőmérsékleten jobban pusztulnak a kórokozók. A láz a szervezet számára egy öngyógyító mechanizmus is.
Lázat csak akkor kell csillapítani, ha a gyermek állapota, közérzete ezt megkívánja: sokszor előfordul, hogy 39 °C láz ellenére a gyermek jó kedvű, nem étvágytalan, iszik elég folyadékot (a folyadékpótlás nagyon fontos láz esetén!), játszik: ilyenkor nem szükséges a lázcsillapítás.
Lázas gyereket vékonyan öltöztessünk, ne legyen túl meleg a lakásban, nem kell betakarni maximum egy vékonyka kis takaróval. Fontos a folyadékpótlás, a könnyen emészthető ételek fogyasztása, szoptatott gyermekek esetében az anyatej (lázas babák általában sokkal többször kívánnak szopizni, ne szabjunk ennek határt).
Hűtő borogatás
A magas láz (39 °C felett) csökkentésének egyik módja a hőelvonáson alapuló lázcsillapítás. A hűtő borogatás (priznic) készítéséhez egy langyos vízbe mártott, majd kicsavart lepedő szükséges, amellyel nyaktól lefelé az egész testet becsavarjuk. A vizes ruha fölé egy réteg szárazat is tegyünk. Az egészet negyedóránként vagy átmelegedéskor cseréljük. Ez a hagyományos lázcsillapítás azonban a legújabb szakmai protokoll alapján elavult, nem igazán hatékony és a gyermekre gyakorolt negatív hatások miatt mára inkább kerülendő.
Hűtőfürdő
Lényege az, hogy a beteget a számára kellemesen meleg vízbe fektessük, és csak ezt követően lassan, fokozatosan hűtsük a vizet. Az eljárás mindig legyen kíméletes: a gyermeket a testhőmérsékletének megfelelő vízbe ültessük (fektessük, ha még nagyon kicsi), langyos víz hozzáadásával, folyamatosan kevergetve a vizet hűtsük le a kád vizét, de arra figyeljünk, hogy ez ne történjen túl gyorsan és semmiképpen ne menjen 31 °C alá a víz hőmérsékletre. Ezt sem ajánlják ma már, hacsak kifejezetten nem igényli a gyerek.
Gyógyszeres lázcsillapítás
Léteznek szájon (szirup, tabletta) át és kúp formájú lázcsillapítók. Fontos, hogy mindig tartsuk be a tájékoztatóban vagy az orvos által felírt adagot, ne lépjük túl, ne adjunk többet ezekből a gyógyszerekből. Szintén nagyon lényeges, hogy kitapasztaljuk a mi gyermekünknek melyik lázcsillapító a megfelelő, mint annyi minden másban, ebben is vannak egyéni eltérések.
A lázcsillapító gyógyszerek paracetamol vagy ibuprofen tartalmú gyógyszerek, mindig a megfelelő dózisban alkalmazzuk akár vény nélküli, akár recept köteles gyógyszerről van szó. Szalicilsav tartalmú gyógyszerek alkalmazása 10 év alatt nem ajánlott.
A lázcsillapító gyógyszerek csak a tünetet, azaz a lázat enyhítik, a kiváltó okot nem szüntetik meg és a lázgörcs elkerülésére sem alkalmasak.
Kapcsolódó cikkeink lázgörcs témában:
- Tények és tévhitek a lázgörcsről
- A lázgörcsről
- Lázgörcs
- Új tudnivalók a lázgörcsről
- Hogyan csillapítsam a lázát?
Forrás: Egészségtükör