Kisgyerek

Mi alapján érdemes játékot választani?

10 kutatáson alapuló tipp, hogyan érdemes játékot választani a gyermek számára.
2020. December 04.
Mi alapján érdemes játékot választani ajándékba? (Fotó: Getty Images)

A játék ereje

Leginkább nem is maga a játék a lényeges, hanem az, hogyan játszik majd vele a gyermek. A kisgyermek a játék során tanul, új készségeket sajátíthat el, fejlődik, felfedezhet, kísérletezhet, kockáztathat. Az olyan építő játékok, amelyek interaktív játékra ösztönzik, segítik a logikus gondolkodást. De a játék nem csak a tanulásról szól, hanem a stresszoldásról, a flow élményről is. A játék ráadásul teret ad a gyermeknek, hogy önmaga lehessen. Ezen felül segíti a lelki harmóniáját, és jó hatással van a társas kapcsolataira is.

Együtt töltött idő

A játék összetartozást is jelent. A gyerekek természetesen szeretnének a szülővel játszani, mert vágynak a figyelmére, a közös minőségi időre, további érv a közös játék mellett, hogy a gyerek többet tanul belőle, ha a szülő is részt vesz benne. Az ünnepek során is játsszatok minél többet együtt: dobáljatok babzsákot, labdázzatok, bújócskázzatok, játsszatok szerepjátékot, süssetek vagy építsetek közösen.

Játékos mozgás

A mozgás játékra ösztönözhet és az elmének is jót tesz – az olyan mozgásformák, mint az aerobic, a jóga, vagy a harcművészetek, elősegíthetik a gyermek kognitív fejlődését. Papírsárkány a sárkányeregetéshez, kréta az ugróiskola vagy akadálypálya felrajzolásához, vagy az ugrókötél mind olyan játék, amelyek hozzájárulnak a közös, mozgásos játékokhoz.

Ami fejleszti a STEAM-et

A STEAM angol mozaikszó, a tudomány, technológia, mérnöki tudomány, művészet és matematika angol megfelelőjének (Science, Technology, Engineering, Arts, Mathematics) kezdőbetűiből. Ezen képességek alapja a rugalmas gondolkodás, s az építéskor, alkotáskor a gyerekek fejleszthetik ezeket a készségeket. A kreatív, művészeti, kézműves játékok, mint a színes papírok, festékek, filcek, különböző textíliák, fonalak, gyöngyök, ragasztó, olló, zsírkréta, stb., mind remek eszközök ezekhez a játékokhoz.

Lassulás

Egy kis lassulás, tudatosság, fókusz mindenkire ráfér, és ez alól a gyerekek sem kivételek. A tudatosság segíthet csökkenteni a stresszt, javítani a koncentrációt. Az olyan tevékenységek, mint a kertészkedés vagy a séta az egészség szempontjából is előnyösek lehetnek. Az olyan játékok, mint a virágpréselő készlet, az egyensúlyozó kövek, vagy éppen a gyermekeknek való készlet kertészkedéshez, mind olyan játékok, amelyek ösztönözhetik a gyermeket arra, hogy jobban felfedezze a természetet, és relaxálhasson a szabadban.

Az idő próbája

A gyerekek gyorsan növekednek, ezért érdemes figyelembe venni, melyek azok a játékok, amelyek kiállják az idő próbáját. Még tudományos bizonyítékok is vannak arra vonatkozóan, hogy a kevesebb játék előnyösebb a baba figyelmének szempontjából. Legyen a szempont a minőség a mennyiség helyett. Válassz olyan színes, mintás játékokat, amelyek a játék ráévén segíthetik a tanulást, építőkockákat, kirakóst, jól megtervezett játszószőnyegeket. Keresd a minőségi kivitelezést, hogy a játékokat sokáig használhassa a gyermek.

Olyan, mint ő

A gyerekek szeretnek olyan figurákkal, babákkal játszani, amelyek rájuk hasonlítanak kinézetben, viselkedésben. Azok a játékok, amelyek természetes megjelenésűek, és változatos képességekkel, érdeklődéssel rendelkeznek, növelhetik a gyermek önbizalmát, és segíthetik a szerepjátékot is.

Új kifejezéseket tanít

Az olyan játékok, mint az építőkockák, építőjátékok, a kirakók, a formabedobó segíthetik a gyermeket az új térbeli kifejezések megtanulásában, mint a különböző alakzatok neve, vagy a tárgyak közötti kapcsolódások. A szülőkkel való közös játék pedig segíti abban, hogyan fejezze ki magát – fejlődik a nyelvi, illetve az írás elsajátításához szükséges képesség is.

Hibrid játékok

A gyermek számára kihívást jelenthet a digitális eszközök és az őt körülvevő világ közötti kapcsolat megteremtése. Az olyan hibrid játékok, amelyek képernyővel rendelkeznek, segíthetik az átmenetben.

Kihívások és magabiztosság

A játékidőt tekintve érdemes olyan játékokat választani, amelyek kívül esnek a gyermek komfortzónáján – kihívást jelent egy új szint elérése. Ilyenek lehetnek az összetettebb feladatokat tartogató játékok, vagy a mérnöki gondolkodásra építő játékkészletek. A legjobb az a játék, ami annyira lefoglalja, szórakoztatja a gyereket, hogy képes a kihívások és az esetleges kudarcok ellenére is kitartóan játszani vele.

Forrás: psychologytoday.com