Magyarországon családonként 1,41 gyerek születik, pedig a többség kettő vagy több gyerekre vágyna. Minden mértékadó kutatás abban látná a demográfiai elmozdulás lehetőségét, ha összeegyeztethetőbb lenne a munka világa és a családi élet, ha a nőknek lehetősége lenne atipikus foglalkoztatási formákban munkát vállalniuk, ha a családi munkamegosztás kiegyenlítődne és ha az ország minden szegletében lenne bölcsődei férőhely. Azokban az európai – leginkább északi – országokban, ahol több gyerek születik, mint nálunk, a fenti lehetőségek adottak: a háztartási teendő megoszlanak, az apáknak extra szülési szabadság jár, sokan dolgoznak részmunkaidőben vagy home office-ban, és kormányzati szinten tartják fontosnak azt, hogy ne kelljen választani munka (hivatás, karrier) és gyerek(vállalás) között.
Ehhez képest nálunk több egymásnak teljesen ellentmondó társadalmi elvárás zúdul az anyákra és az apákra egyaránt. Közhelyszámba megy, hogy mennyire nem toleránsak a munkaadók a kisgyerekes családokkal, vagy, hogy egy gyerekbetegség milyen komoly feladat elé állítja az anyákat – elsősorban még mindig őket. Hogy 24 órába kéne belezsúfolni minimum 32-t. Anyákat kérdeztünk arról, ők hogy élték meg a visszatérést a munka világába.
“Nagyon pörgős és rendszertelen életet éltem a gyerekszülés előtt. Épp jókor estem teherbe, mert már nagyon vágytam valami sokkal nyugodtabb, sokkal egyértelműbb életre” – kezdi Anna, aki 30 fölött szülte meg első gyerekét és egészen az óvodakezdésig otthon is maradt. “Imádtam annak a három évnek minden percét, a nehezebb időszakokat is. A pörgős életből a terhességem kilenc hónapja alatt szépen, fokozatosan visszavettem, nem is igazán tudatosan, inkább ösztönösen és valahogy a munkáim is úgy alakultak át, ahogy az állapotom is haladt előre: kevesebb és kíméletesebb feladataim lettek.”
Anna azt mondja az átmeneti állapot számára a terhesség volt, a szülés után teljesen egyértelművé vált, hogy otthon marad, amíg csak lehet, bölcsődéről szó sem lehetett. “Ebben a férjemmel is teljesen egyetértettünk, nem tudtuk elképzelni, hogy egy nagyon kicsi gyereket intézménybe adjunk. Az első két év anyagilag sem volt igazán megterhelő, majdnem a plafon gyedet kaptam, ráadásul egy picit otthonról, a baba mellől már tudtam dolgozni 2,5 éves korától.” Anna szabadúszóként dolgozott, de állandó megrendelései voltak.
Évánál teljesen máshogy alakult az első pár év. “A terhességem alatt végig dolgoztam, ugyanannyit vártak el tőlem a munkahelyemen és nagyon határozottan jelezték, hogy minél gyorsabban térjek vissza, három év otthonlétről szó sem lehet.” Éva azt meséli, hogy ez a terhessége alatt végig nyomasztotta, úgy érezte nem dönthet ő egy ilyen nagy horderejű kérdésben. Aztán valamelyest megváltoztak az érzései. “Szerettem a fiammal együtt lenni, de úgy éreztem, hogy elég lesz két év otthon. Bár nem volt álom munkahelyem, mégis vágytam vissza, felnőttek közé. Én a játszótérre is azért mentem el mindennap, hogy találkozzak másokkal, más anyákkal is. Nekem nem volt elég az “anyarobot”, a párom későn ért haza, minden az én nyakamba szakadt, sokszor voltam türelmetlen, fáradt. Hiányzott, hogy normálisan felöltözzek, hogy csináljak valami olyan felnőtt kihívást, ami nem a gyerekről szólt.” Így Éva úgy gondolta, hogy minden különösebb trauma nélkül fog visszatérni a munkahelyére két otthon töltött év után. De nem egészen így történt.
“A beszoktatással még nem volt különösebben probléma, azzal annál inkább, hogy a fiam két hetet járt bölcsődébe és hármat nem. Nyilván ennyit nem hiányozhattam a munkahelyemről. A férjem munkahelyén fel sem merülhetett, hogy ő marad otthon a gyerekkel, így maradtak a nagyszülők. Nagyon sokszor kértünk segítséget és közben természetesen lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem én ápolom a gyerekemet.” Ez az állapot majdnem egészen az óvoda végéig kitartott. Éva azt mondja, hogy komoly munkahelyi konfliktusai voltak, ami annyira elmérgesítette a helyzetet, hogy végül munkahelyet váltott. “Pontosan dolgoztam, rendesen végeztem a munkám, mégsem számíthattam semmilyen támogatásra – ahogy más anyák sem a cégnél -, amikor kisgyerekes problémáim voltak. Nem csak ez volt az oka, hogy másik munkahelyet kerestem, de nagyon erősen belejátszott.”
“Már az első terhességem alatt elkezdődött az otthonlét, mert ekkor kezdtem el saját vállalkozásban dolgozni. A második gyermekem a két évvel később született, mint az első. Kicsivel több, mint 5 évig voltam otthon. Hívtak hamarabb státuszba dolgozni, de tudatosan vártam az ovikezdésig. Úgy éreztem, így nekik és nekem is jobb lesz” – meséli Dóra, aki ez alatt az öt év alatt így nem volt teljesen “parkoló pályán” a munka terén. “Megkaptam azokat a szellemi impulzusokat, ami miatt szerettem, szeretek dolgozni. És csak annyit vállaltam, amit este, hajnalban vagy alvásidőben el tudtam végezni. Hálás vagyok az életnek, hogy olyan szakmám van, amivel otthonról is lehetett tevékenykedni. Persze 5 év otthonlét kicsit átgyúrja az ember személyiségét és lelkét. Alapvetően társasági ember vagyok, így vágytam már felnőtt társaságba, ami nem a játszótér kerítése és óvoda falai közé korlátozódik.”
Katinak fontos a munkája, annyira, hogy elképzelni sem tudta, hogy éveket otthon töltsön a gyerekkel. “Szeretek tanulni és szeretek dolgozni. Persze, fontos az anyaság, de ki merem mondani, hogy nem az anyaságban teljesedek ki. Sok olyan dolog foglalkoztat és mozgat meg, ami nem a gyerekkel, nem a családi élettel kapcsolatos. Tudom, hogy sokan megköveznek ezért, de el sem tudtam képzelni, hogy évekig ne csináljak mást, mint, ami az anyasággal jár.” Így Kati mindössze fél évig volt otthon a kislányával, de abban a fél évben is tanult, a második diplomáját szerezte meg.
“Családi bölcsődébe került a lányom egy évesen, előtte fél évig a nagymama és egy bébiszitter felváltva vigyáztak rá. Nem éreztem úgy, hogy különösen traumatizálná őt ez a helyzet, sőt, ma már úgy látom, sokkal önállóbb, mint a kortársai. Mozaik családunk van, a férjemmel elváltunk, neki lett új családja, gyerekekkel. A lányom mindenkivel nagyon jól megtalálja a hangot, mindenhol otthon van.” Kati sokat dolgozik, a gyerekével együtt töltött időt pedig nagyon komolyan veszi. “Persze mindez nem alakulhatott volna így, ha nincs édesanyám, aki elképesztően sokat segített és segít most is.”
Összehangolás: hogyan?
“Nem leszek népszerű a véleményemmel, de szerintem nem igazán lehet összehangolni a munkát és a családot” – mondja Anna. “Rengeteg olyan helyzet van, amikor választanod kell: vagy a gyerek vagy a munka, vagyis végeredményben az a kérdés, hogy a gyerek vagy önmagad. Szerencsés vagyok, mert home office-ban dolgozhatok és azért is szerencsés vagyok, mert nem vágyom arra, hogy mindennap egy irodában, társaságban legyek. A személyiségem és a munkám is lehetővé teszi, hogy otthonról dolgozhassam. Ettől függetlenül nekem is nagyjából fél év volt, mire összesimultak a dolgok, az új napirend, az, hogy egyedül vagyok, amíg a lányom oviban van. Újra kellett formálni a mindennapokat, de a home office lehetősége ad egy olyan szabadságot, amellyel mindez megoldható. De nagyon kevés anyának adatik meg ez a lehetőség: vagy azért mert a munkája nem elvégezhető otthonról vagy azért, mert becsavarodna, ha nem járna emberek közé. Nekik minden gyerekbetegség, minden ovis program egyben választás is a gyerekük és a munkájuk között.”
“Napi 8 óra munka mellett, ha nincs segítséged, akkor elvesztél. Úgy tudjuk megoldani a rázósabb helyzeteket, hogy a nagyszülők készenlétben vannak. Nem tudom, ez mennyire elvárható és nem vagyok abban biztos, hogy ennek így kellene működnie” – mondja Éva. Ő abban látná a megoldást, ha a nőknek lehetősége lenne részmunkaidőben vagy otthonról dolgozniuk, főleg az első 4-5 évben.
“Ha bárhogyan választhatnék, akkor sokkal kevesebbet dolgoznék, és sokkal több időt töltenék a családommal. Nekem kényszer a munka, anyagi kényszer. Nem azt mondom, hogy utálok dolgozni bejárni, de rengeteg lelkiismeret-furdalással jár, ha választanom kell a gyerekem és a munkahelyem között. Tudomásul kéne vennie a munkahelyeknek, hogy a dolgozóiknak van családja is. Fogalmam sincs mivel lehetne erre ösztönözni őket, de én ebben látnám a megoldást.”Dóra azt meséli, hogy a vállalkozói lét nagyon jól működött az első öt évben, jól jött a szabadság, a vállalkozói lét adta rugalmasság, könnyebb volt logisztikázni és nem utolsó sorban Dóra férje is sokat dolgozott otthonról, így ő is mindenből ki tudta venni a részét. De el is fáradtak ez alatt az 5 év alatt.
“Amennyire rugalmas, annyira bizonytalan a vállalkozói lét. Jólesett mindkettőnknek beülni alkalmazotti jogviszonyba, mire mindkét gyerek elment oviba. Nagyjából úgy éreztem magam 35 évesen a harmadik munkahelyemen, mintha az első munkahelyemen lettem volna. Úgy éreztem magam, mintha más bolygón lennék, nehezen illeszkedtem vissza a “nem játszótéri társadalomba”, holott egy alkalmazkodó típusnak tartom magam. A bizonyítási kényszer is nagyon erős volt. Úgy éreztem, mint visszatérő anyának sokkal többet kell letennem az asztalra.”Dóra azt mondja nagyjából egy év volt, mire ő is és a gyerekek is beszoktak, mire mindenki megtalálta a helyét. Mivel családbarát munkahelye van, ha a gyerekei betegek, akár otthonról is tud dolgozni. “Elég speciálisan oldottuk meg az első 5 évet – apa is sokat dolgozott otthonról, kivette a részét maximálisan az otthoni teendőkből, és én is dolgoztam egy keveset otthonról. Ezen nem változtatnék, így volt jó, ahogy volt. Mivel most is tudok home office-ban dolgozni, amikor szükséges, és szeretek emberek között lenni, nem tervezem, hogy váltok kevesebb órára, vagy teljes home office-ra.”Kati szerint nincs egységes recept. “Én lényegében nem estem ki a megszokott környezetemből amiatt, hogy anya lettem. Az egyetemen ahol tanultam és dolgoztam is, mindenben támogattak, elsősorban abban, hogy azt éreztették velem, hogy jól csinálom, jól választottam. Persze ugyanannyit kellett letennem az asztalra, de éreztem egyfajta elismerést.” Azt persze Kati is elismeri, hogy egyedül nem ment volna a helytállás. “Mindenképp kell segítség, anélkül nem megy. Az lenne jó, ha lenne választási lehetőség: aki otthon szeretne maradni, őt abban támogatnák, aki vissza akar térni a munka világába, azt pedig abban. Nem hiszek abban, hogy minden nőnek ugyanaz az élethelyzet válik be, mások vagyunk, eltérő értékrendekkel, különböző életstratégiákkal.”
Kapcsolódó cikkeink:
- 3 tipp, ami megkönnyíti a visszatérést a munkába
- Újra dolgoznál? – Turbózd fel az önbizalmad!
- Ott születik több gyerek, ahol az anyák dolgoznak?
Kapcsolódó cikkek
