Kisgyerek
Ajándékért eszik?
A rosszul evő gyerekek szülei sokszor egyre kétségbeesettebben próbálják rávenni gyereküket az evésre, és ennek érdekében számos olyan dologhoz folyamodnak, ami idővel éppen a jó evés akadálya lesz.
Fiús-lányos tulajdonságok
Már az újszülöttek sem semleges nemű lények, a genetikai örökség nemcsak a nemi szerveket, hanem - részben - a viselkedést is meghatározza. A magzatot ugyanis az anyaméhben különböző hormonhatások érik.
Ki a járókából!
Sokan megkérdőjelezik a járóka létjogosultságát, ami azonban egyéves kor után akkor is háttérbe szorul, ha addig szívesen eljátszadozott benne a csecsemő. A már járkáló kisgyerek hevesen tiltakozik a ketrec ellen.
Csíkos, pettyes, nagyszarvú
Sétáink, kirándulások alkalmával figyeljük meg a különböző bogarakat. Tanítsuk meg kisgyerekünknek a helyes viselkedést: nem bántjuk, csak nézzük őket.
A mese elkísér
A mesét hallgató gyerek másik világba csöppen, átadja magát a történetnek, és élvezi a szülővel való együttlétnek ezt a békés, szívet melengető formáját.
Hinta a szobában
A ringatózó mozgás az egyensúlyérzékelő szerv ingerlése révén fejleszti a gyerek különféle mozdulatainak összehangoltságát. A lakásban is felszerelhetünk ajtónyílásba akasztható hintát.
Jódozott sót tegyél az asztalra!
Kisgyerekkorban a napi jódszükséglet 100 mikrogramm, ebből a közép-európai gyerekek csak mintegy 30-40 mikrogrammnyit fogyasztanak az átlagos napi táplálékkal.
Pótolhatatlan kedvenc
Vérmérséklet kérdése is, ki mennyire kötődik kedvencéhez, akár állatka, akár egy régi ruhadarab vagy szopiskendő legyen az. A ragaszkodás hónapok, évek alatt fejlődik ki, és sokszor az anyát helyettesíti.
Csak víz és kavics!
Ha természetközelbe érünk, felejtsük el az otthoni játékokat! Mutassuk meg gyerekeinknek, mi mindent kezdhetünk a természet kincseivel.
A mese szárnyain
Ősi szokás, hogy az emberek történeteket mondanak egymásnak, gyerekeiknek, ismerőseiknek. Amilyen nagyok a különbségek mese és mese közt, olyan egyforma és egyetemes az öröm, amit mesélőben és hallgatóban kiváltanak.
Gurul, gurul, elgurult – Íme a legszuperebb labdajátékok!
Minél kisebb és keményebb a labda, annál nagyobb ügyességet igényel. Nagy, puhára felfújt strandlabdával a kevésbé ügyesek is szívesen játszanak.
Jobban megeszi, ha a szeme is kívánja
Az ételek színes kavalkádja felébreszti érdeklődésünket - állapították meg az édességfogyasztást vizsgáló szakértők.
Gólyamese helyett ezt mondd a gyereknek
Ma már nem számít tabunak a szex, mégis vannak olyan helyzetek, kérdések, amikor zavarba jövünk, nem találjuk a megfelelő szavakat.
Keresünk, kutatunk, nevetünk
Ha a korán ránk szakadó délutáni sötétség miatt a lakásban rekedünk, több idő jut benti játékokra. Nem játékszerből kell több, hanem ötletből!
Élvezzük együtt a színes őszt!
A napi levegőzés most is fontos, mert a szobába zárt kisgyerek nyűgös, nehezen kezelhető lesz. Fedezzük fel az ősz szépségeit, és máris élvezni fogjuk a sétát! A kisgyerekek könnyen találnak maguknak valami érdekeset: egy-egy botot, kavicsot.