Kisgyerek
Ilyen a mágikus gondolkodás a gyerekeknél
A mágikus gondolkodás a gyerekeknél (vagy a felnőtteknél) egy olyan pszichológiai folyamatra utal, amikor egy cselekvést vagy eseményt egy másik, teljesen független cselekvéshez vagy eseményhez kötnek.
6 dolog, amit soha ne mondj egy válogatós gyerek szüleinek
Akinek finnyás a gyereke, minden bizonnyal ki tudja még egészíteni ezt a listát.
A gyermeküket egyedül nevelő szülőket segítő podcastsorozat indult
Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ az egyedülálló szülők mindennapjainak könnyebbé tételéért.
Azt vizsgálták, hogyan memorizálják az új szavakat a kisgyerekek
A nagyon fiatal gyerekek elképesztő sebességgel tanulnak szavakat. Egy új tanulmányban azt vizsgálták, mely agyterületek aktívak, amikor a kisgyerekek az újonnan tanult szavakra emlékeznek.
Az egyik szülő kérésére is elrendelhetnék a gyermek közös felügyeletét a válásnál
Varga Judit változtatna a válás szabályain, az igazságügyi miniszter szerint a módosítás a gyermekek érdekét szolgálja.
A mentőorvos tanácsai arra az esetre, ha a gyerek leforrázná magát
Minden szülő rémálma, hogy a kisgyereke véletlenül leforrázza magát. Az sem mindegy, hogyan segítesz, ha megtörtént a baj.
6 ok, amiért igazi ajándék, ha van egy nagyobb testvéred
Neked van nagyobb tesód? Vagy épp te vagy az? Akármelyik is igaz, jó, ha ismered ezeket a szívmelengető tényeket!
Szlovákiában már 5 éves kortól oltják a krónikus beteg gyerekeket
A krónikus betegségben szenvedő 5-11 éves gyerekeknek kérhetnek oltást Szlovákiában.
Ezek a bevált tippek segíthetnek testvérféltékenység esetén
A hírt, hogy kistestvér érkezik a családba, nem minden gyerek fogadja kitörő lelkesedéssel, ám amikor hazaér a kórházból az új jövevény, még az a nagytesó is durcás lehet, aki annak idején örült a nagy bejelentésnek.
Nem tipikus tüneteket is okozhat a laktózintolerancia gyerekeknél
A laktózt tartalmazó ételek fogyasztását követően fellépő hasmenés, puffadás, hasfájás, a tejcukor érzékenység ismert tünetei. De nem minden esetben jelentkeznek ezek a jellegzetes panaszok.
Montessori inspirálta játékok, amelyek együtt nőhetnek a gyerekkel
A játékból nagyon sokat tanulnak a gyerekek. A strukturálatlan játék támogatja a gyerekek mentális és fizikai egészségét, segíti őket abban, hogy megértsék az őket körülvevő világot.
Nagyot ment egy apa autósülés hackje a közösségi médiában, de szakértők szerint nem követendő példa
Egy apa úgy gondolta, megtalálta a tökéletes megoldást arra, hogyan ültesse és kösse be gyorsan a gyerekét az autósülésbe, de szakértők szerint nem nevezhetjük biztonságosnak a megoldást.
Ezt kell tudni a bölcsis támogatásról
Havi maximum 40 ezer forintos támogatást igényelhetnek azok a szülők, akiknek nem jut hely az állami bölcsődében és vissza akarnak menni dolgozni.
Érdekes tények, amiket ossz meg a kétéveseddel
A kisgyerekek kíváncsisága sokszor kiapadhatatlannak tűnhet, állandóan újabb dolgokat fedeznének fel az őket körülvevő világról. Hogy még inkább gyarapítsd gyermeked tudását, oszd meg vele a következő tényeket is!
Beszédfejlődés: jelek, hogy érdemes szakemberhez fordulni
Nincs két egyforma kisgyerek, ezért a beszédfejlődés sem zajlik ugyanolyan ütemben mindenkinél. Vannak, akik hamarabb, és vannak, akik később érik el ugyanazokat a mérföldköveket, de a legtöbben egy általános ütemterv alapján haladnak a beszédfejlődésben.