Kedves Judit!
Dóra babánk – öt év után, lombikbébi-beavatkozás eredményeként végre megszületett! Bennem talán túlságosan is eszményi kép élt a kisbabákról, erre kaptunk egy síró-bőgő masinát. Dóra baba látványosan fejlődik testben és lélekben, nagyokat mosolyog, gügyög – elolvadunk tőle. A gondom nem is az, hogy túl sokat sír, hanem AHOGY… Dóra nem tud sírni, inkább ordít-visít, és ezt is milyen erővel!
Én meg olyan ideges leszek tőle, hogy majd fölrobbanok! A szüleim váltig bizonygatták, hogy egyikünk sem volt ILYEN sírós (négyen vagyunk testvérek). A férjem édesanyja még kevésbé bírja hallgatni EZT a sírást. Csodálkozom, és haragszom is magamra, hogy én, aki türelmes ember vagyok, a munkahelyemen is (óvónő vagyok!), miért nem tűröm éppen a saját gyerekem bömbölését. És azt is jó volna tudni, hogy ez vajon mindig így lesz? Kivel van a baj? Velem? Dórával? Vagy egyikünkkel sem? Barátaim azzal vigasztaltak, hogy ez vérmérséklet kérdése.
N. Csilla, Csíkszereda
Kedves Csilla!
Jó, ha tudod, hogy a baba sírása leginkább a saját szüleit szokta „idegesíteni”, így éri el a célját. Szinte minden anya csodálkozva tapasztalja, hogy ha a szomszéd gyerek sír, az gyakorlatilag nem több számára, mint utcazaj, míg a saját gyerekének sírása olyan elemi erővel hat rá, hogy megpróbál mindent megtenni a kicsi megnyugtatása érdekében.
Úgy látszik, Dóra túllőtt a célon. Egészen biztos, hogy alkati adottság okozza nála ezt a fajta sírást, nem gondolom, hogy szülei hibáznának, vagy rosszul tennének valamit, esetleg nem szeretnék eléggé. Nem hiszem, hogy veled valami baj lenne. Dóra is bizonyára rendben van. Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, hogy egyelőre nem „passzolsz össze” a babával, és ez megnehezítheti mindkettőtök dolgát.
Valóban vérmérséklet kérdése lehet ez, de az sem mellékes szempont, hogy igen fölfokozott érzelmekkel vártad a picit. Talán azt is mondhatnánk, hogy te lelkileg hat hosszú éven át voltál állapotos, hatalmas hullámhegyekkel, hullámvölgyekkel, és végül csalódtál abban, akit ennyire vártál. Ne gondold, hogy ezzel egyedül vagy! Sok szülő érzi úgy, hogy gyereke nem olyan, mint amilyenre vágyott – csak éppen erről pokolian nehéz beszélni, talán még önmaguknak sem vallják be.
A történet folytatása azonban többnyire happy end: összecsiszolódnak, elfogadják egymást, sőt… Szinte biztos, hogy nálatok is eljön ez a korszak. Addig várni kell, de – mondom – egyre könnyebb lesz, már egy-két hónap múlva is. Valószínű, hogy ha már elkezd a kicsi „leválni” és felfedezni a világot, akkor hirtelen azt veszitek észre, hogy az ordítógép helyett egy nagyon élénk, érdeklődő, nyughatatlan, éles eszű baba sertepertél a felnőttek körül.
Gondolom, hogy most fölkapod a fejed: jó-jó, majd könnyebb lesz, de mit tegyek addig? Hiszen mindennap érzem a tehetetlenséget, a lelkifurdalást. Sok sírásellenes módszert ismerünk ősidők óta, csakhogy a „modern” nevelési elvek ezek többségét feketelistára száműzték, azzal, hogy a kis csecsemő elkényeztetéséről kezdtek beszélni.
A pici babát nem lehet elkényeztetni: a testközelség, a ringatás, a szoptatás, a dédelgetés ugyanúgy elemi igénye, mint a minőségi táplálkozás, a tiszta levegő és a tisztaság. Ezek hiányában nincsenek meg az egészséges testi-lelki fejlődés feltételei. Az emberi újszülött természetes körülmények között az anya szoros testközelségében töltené minden percét – józan ésszel nem feltételezhetjük azt, hogy éppen a természetes életmód ártalmas számára.
A legtöbb baba szinte azonnal abbahagyja a sírást, ha az anya a meztelen mellkasára fekteti, vagy magára köti egy hordozókendőben. A ringatás, szoptatás, éneklés, mondókázás is jól működik. Sokszor előfordul az is, hogy az apa vagy éppen egy másik felnőtt nyugtatja meg sikeresen a babát. Előfordul ugyanis, hogy az édesanya fáradtsága, szorongása miatt a kicsi nem érzi magát biztonságban nála, a „felmentő sereg” azonban nyugodt, s ez átsugárzik az apróságra is.
Ez nem szégyellnivaló, egyetlen szülő sem állíthatja, hogy az anyaság csupa móka-kacagás volna, és soha egy pillanatra sem borulna ki az ember lánya ebben az időszakban, és nem jutna eszébe, hogy mégis inkább hittérítő vagy mélytengeri búvár szeretne lenni. Fogadd el a többiek segítségét, és élvezd ki teljes mértékben Dóra békésebb időszakait. Ne próbáld más gyerekekhez mérni, hasonlítani: ő ilyen, egyetlen, megismételhetetlen. Ő Dóra.
Kapcsolódó cikkek:
– Ezért nyugtalanító a gyereksírás
– Baba sírás kisokos egy anyuka szemével
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
