Segítség, itt a hisztikorszak!

Hiszti – nyilvános helyen a legrosszabb

A személyiségfejlődés fontos, megkerülhetetlen állomása a dackorszak, amely valamikor kétévesen éri el csemeténket. Jó hír, hogy a nagy többségnél hároméves korra le is zárul.

Már a kis csecsemő ráeszmél, hogy képes befolyásolni a külvilágot: ha mosolyog, visszamosolyognak, ha sír, a segítségére sietnek. Ahogy múlnak a hónapok, a mozgásában egyre szabadabb lurkó egyszer csak huncutul felnevet, ledobja a kanalat a földre, és vár. Ha valaki felveszi és visszaadja, boldog mosoly kíséretében újra elhajítja, és így megy ez egészen addig, amíg a felnőtt meg nem unja a játékot.

A kicsi ilyenkor próbálgatja, hogy mire képes: tettei következményeit kutatja. Újra és újra meg akarja tapasztalni, hogy hatással van környezetére. Nem viccelődik, nem bosszantani akarja szüleit, hanem tanul, feszülten figyel, és megteszi az első lépéseket az önállóság felé.

Határok közt szabadon

A kicsik nagyon szeretik alaposan megfigyelni és megismerni az élet dolgait. Amikor totyogni kezdenek, kitárul a világ, indulhat a felfedezés, látszólag itt a szabadság pillanata. Ekkor jön a sok “nem szabad”, “nem szabad”, “nem szabad”. Micsoda világ? Ne legyen lelkifurdalásunk, hiszen az általunk állított korlátok nélkülözhetetlenek a kicsi egészséges fejlődéséhez. A teljesen szabadjára engedett gyerek nem érzi magát biztonságban, és megpróbálja minden erejével felkutatni a számára oly fontos határokat. Ha kell, hatalmas hisztivel. Ne értsük félre, nem arról van szó, hogy az első szülinapon diktatúrát kell bevezetni a családban. A kicsinek is lehet szavazati joga, de csak azokban a kérdésekben, amelyekben “szakértőnek” számít.

A vacsora időpontjának megválasztása vagy a napi csokiadag mennyiségének eldöntése semmiképp sem az ő dolga. Természetesen a ló másik oldalára átesni sem szerencsés: az agyonkorlátozott gyerekek éppen úgy nem találják a helyüket az életben, mint féktelen társaik, ráadásul önbizalmuk már egészen pici korukban megsérül.

Hiszti: van megoldás?

A dacoló gyerek helyzete nagyon nehéz: akaratának érvényesítése ellentmondásos helyzetbe hozza. Egyrészt minden erejével azon dolgozik, hogy kinyilvánítsa személyes “véleményét” – amely gyakran még saját valós akaratával is szemben áll, de ha harc, hát legyen harc – másrészt ebben a szélsőséges érzelmi állapotában mindennél jobban kívánja, hogy elfogadják és szeretgessék, ugyanúgy, mint eddig.

Az önálló személyiség kialakulását leginkább a teljes elfogadás és az érzelmi biztonság segítheti. A szeretetteljes következetesség a legelképesztőbb helyzetekben is hat.

A kisgyereknek tudnia kell, hogy szüleire minden helyzetben számíthat, és hogy ő maga szerethető. Önállósodását, egyéni törekvéseit elnyomás helyett bátorítani kell.

Csak azt kell megtiltani, amit muszáj. A saját biztonságát illető kérdésekben például kötelességünk határozottan fellépni. A legjobb, ha a korlátokat a gyerek igényeihez igazítjuk, ez nem vezet elkényeztetéshez, inkább átsegíti a kicsit ezen a számára is nehéz perióduson.

Ha tekintéllyel, erővel kényszerítjük a gyereket valamire, az még erősebb ellenállást szül, és jelentősen meghosszabbíthatja ezt a korszakot. Az sem igazán jó ötlet, ha úgy teszünk, mintha nem vennénk észre a gyereket, mert ez csak megzavarja őt. Azt érezheti, hogy nem érdekli a szüleit az, amit tesz. A hosszas magyarázatok, hegyi beszédek sem hoznak javulást.

Ne feledjük, hogy saját viselkedésünkkel mintát adunk a gyereknek: ha azt látja, hogy anya vagy apa rendszeresen hisztizik, mi akadályozná meg abban, hogy ő is ezt a “megküzdési módszert” válassza a továbbiakban?

Még levegőt sem vesz

Az indulataival küzdő, hevesen síró kisgyerek időnként halálra rémíti szüleit: légvétele kimarad, elkékül, akár néhány másodperces eszméletvesztés is felléphet. Néha akaratlan, epilepsziára emlékeztető izomrángás is megfigyelhető, és általában elmondható, hogy nagyon ijesztő látványt nyújtanak a kicsik ebben az állapotukban.

A tudományosan affektív apnoé néven ismert jelenségnek nincs köze semmilyen komoly idegrendszeri elváltozáshoz, leginkább sírás, ijedtség vagy fájdalom hatására lép fel, és rövid időn belül meg is szűnik. Mivel a gyerek nem vesz levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül, amely a fenti tüneteket okozza, de a teste szerencsére jól kezeli a helyzetet, és amikor a csöppség végleg elernyed karjainkban, a beinduló reflexes légzés visszaállítja a normálállapotot.

Segíthet a kizökkentésben, ha ráfújunk a picire, vagy nedves ruhával végigsimítjuk az arcát, de a sokat tapasztalt szülők már előre látják a légzéskimaradás közeledtét, és egy határozott “vegyél levegőt!” felszólítással sok esetben megelőzhetik a jelenséget.

Az érintett gyerekek négyéves korukra általában kinövik az affektív apnoét, ám megeshet, hogy a rendszeresen visszatérő állapot miatt az orvos szakvizsgálatot javasol.

5 túlélési tipp, ha nyakunkon a hiszti

1. Mivel egyes gyerekek nagyon érzékenyek az éhségre, mindig legyen nálunk valami gyorssegély, amit a “hisztigyanús” helyzetben felajánlhatunk a gyerkőcnek.

2. Pici tombolóknál működhet az elterelő hadművelet (Nicsak, egy markoló!), de a nagyobbacskákat ilyen egyszerű trükkökkel már nem tudjuk kizökkenteni.

3. Ha zárt helyen vagyunk, menjünk ki a friss levegőre, ez a változás kibillentheti a kicsit a dührohamból.

4. Ne törődjünk a körülöttünk állók megjegyzéseivel! Ehelyett minden erőnkkel próbáljuk megőrizni nyugalmunkat. Ne tanítsuk meg arra, hogy viselkedésével sakkban tarthat minket.

5. Sokszor az is elég, ha jó szorosan átöleljük, hogy érezhesse, mennyire szeretjük, még így is.

Ha nem bírjuk cérnával

Megesik, hogy nem sikerül jól kezelni egy-egy dühkitörést, például mi magunk is hasonlóan felmérgesedünk, mint a kicsi, esetleg rendszeresen pofon, hideg zuhany a jelenet vége. Vagy éppen eléri célját, és engedünk követelőzésének. Ilyenkor a gyerekek mind gyakrabban ismétlik a helyzetet, mintegy kikényszerítve a várható véget. A hosszú távon így zajló hisztirohamok szokássá válhatnak, amitől aztán sokkal nehezebb megszabadulni, mint megelőzni egy-egy csúnya jelenetet. Ilyen esetekben szakember segítségére is szükségünk lehet, hogy visszanyerjük az elveszett egyensúlyt szülő és gyerek között.

Akkor is erre kell gondolnunk, ha a hisztériás kirohanások nem múlnak el az óvodáskor végére, esetleg egyre erősebben jelentkeznek.

A kis méregzsák

Amint a kisgyerek öntudatra ébred, ellenkezni kezd. Akarata egyre többször ütközik ellenállásba. A gyerekek négy százaléka hajlamos a dührohamra. Ez azt jelenti, hogy néha úgy felizgatja magát, hogy ordítozás közben kimarad a lélegzete, és kis időre eszméletét veszti. Hasonlít az epilepsziás rohamra, ám szó sincs betegségről. Az epilepsziás rohammal ellentétben dühroham esetében mindig van valamilyen közvetlen kiváltó ok. A kisgyerek sír, egyre hangosabban üvöltözik, majd hirtelen elnémul, nem vesz levegőt, arca sápadttá vagy kékessé válik, végtagjain rángás futhat végig.

A dühroham lecsengésével fáradtnak, kimerültnek érzi magát, gyakran elalszik. Szólításra nem reagál, esetleg eszméletlenül hanyatlik a földre. Aggodalomra nincs ok, a dühroham húsz másodperc és két perc közötti időtartama után a kisgyerek minden beavatkozás nélkül megnyugszik. Gyógyszerre nincs szükség, legkésőbb három-négy éves korra el-elmaradoznak a rohamok.

Ha erősen a kisgyermek arcába fújunk, hamarabb vesz újra levegőt, de törölgethetjük hideg vizes kendővel is az arcát. Próbáljuk megelőzni a dühkitörést. Igyekezzünk idejében elterelni a figyelmét. Bár ártalmatlan jelenségről van szó, tudassuk a bébiszitterrel vagy a gondozónővel, hogy ilyesmi elő szokott fordulni.

Miben dönthet egyedül?

A dacosság, akaratosság mögött sokszor az rejlik, hogy a kisgyerek önmagával is ellentétbe kerül. Visszautasítja szülei segítségét, javaslatát, de elbizonytalanodik. Nemcsak az dühíti fel, ha akarata ellenállásba ütközik, hanem az is, ha magának kell megoldania nehéznek bizonyuló helyzeteket. Engedjük, hogy olyan területen gyakorolja önállóságát, ahol az esetleges kudarc sem jelent valódi bajt.

Jó alkalom erre az öltözködés és a ruházat kiválasztása. Makrancos Kata már reggel elkezdi az ellenkezést: bármit teszünk elé, nem akarja felvenni. Ebben az esetben jobb, ha maga választja ki ruháit. Sokat fog tépelődni, és előfordul, hogy többször is átöltözik, mert nem tud dönteni. Közben átéli a döntés szabadságát és terhét is: akármit választ, mégis a másikat akarja. Fontos, hogy kicsi korában sok ilyen tapasztalatot szerezhessen, hogy igazi döntéseit később már gyakorlottan hozza meg. Szükség esetén szabjunk korlátokat: az időjárásnak megfelelő ruhadarabok közül válogathat, és csak negyed-fél órát kap rá.

Megkérdezhetjük tőle, mit szeretne vacsorázni, de soroljunk fel néhány lehetőséget, amit el tudunk készíteni neki. Csak kis adagot adjunk neki, mert valószínűleg mást kér, mire elétesszük. Ezt ne fogadjuk el, amit maga választott, egye meg, és utána kérhet másfélét.

Mit játsszunk, ha a mama mellém ül? – ismét nagy gond. Ne hagyjuk, hogy pillanatonként csapongjon. Hosszas tépelődés után kössünk ki egy játéknál, amivel legalább kis ideig egyhuzamban foglalkozunk.

Fürödjünk vagy zuhanyozzunk, melyik játszótérre menjünk, kiflit vagy zsömlét vegyünk a közértben – családonként változik, milyen alkalom kínálkozik az önálló döntés gyakorlására.

Nem és nem!

A kisgyerek életében fontos fejlődési állomás a dackorszak. A környezetének teljesen kiszolgáltatott kisbabából mind önállóbb kis emberke válik. Nem könnyű ez az út neki sem: akarata és képességei, már meglévő és még hiányzó ismeretei, kíváncsisága és félelme ide-oda rángatják. A dackorszakot minden gyerek átéli, ám vérmérsékletétől és a szülők viselkedésétől is függ, milyen hevesen zajlik le.

Így könnyíthetünk egymás helyzetén:

Kínos ugyan, ha vásárlás közben kezd el ordibálni, de ha már egyszer nemet mondtunk, tartsunk ki mellette, rá se rántsunk a kellemetlen megjegyzésekre, és ne haragudjunk a gyerekre, nem tehet róla, hogy elragadta az indulat – majd lecsillapodik.- Ahol lehet, engedjünk az akaratának, felesleges állandóan összeütközésbe kerülnünk. Hadd tolja a babakocsiját egy darabon, ha ki akar szállni, hadd próbálkozzon egyedül egy darabig azzal, amiről mi látjuk, úgysem sikerülhet, hadd vegye fel mindennap ugyanazt a kedvenc pulóverét (este mossuk ki, reggelre megszárad)…

– Előzzük meg az összeütközéseket. Hányszor hallja a gyerek napjában, hogy nem szabad? Ha mindenhol tiltásba ütközik, nem csoda, hogy dühbe gurul. Rendezzük át a lakást úgy, hogy minél kevesebbszer kelljen rászólnunk. Tegyük számára elérhetetlen helyre a féltett vagy veszélyes dolgokat.

– Figyeljük meg, mi hozza ki a sodrából. Rendszerint van néhány tényező, ami igen érzékennyé teszi, például ha éhes, szomjas, fáradt. Erre az időszakra ne tervezzünk olyasmit, ami próbára teszi a türelmét.

– Tiltásunkat indokoljuk meg. Lehet, hogy még nem ért meg mindent, de fontos, hogy érezze, nem pusztán saját önkényünk alapján rendelkezünk felette.

– Maradjunk következetesek. Amit egyik alkalommal megtiltottunk, nem engedhetjük meg máskor.

– Talán megelőzhetjük a vulkánkitörést, ha eltereljük, vagy valamilyen érdekes, kedves dologra irányítjuk figyelmét. Versikék, mondókák, énekek mindig beválnak.

Mozogjunk minél többet a szabadban, és fektessük le napközben is, mert a túlfáradt gyereknek még kisebb a tűrőképessége.

Elsősegély toporzékolásnál

Az indulatok rendszerint néhány jellegzetes helyzetben törnek ki: bevásárláskor, induláskor, öltözködéskor. Esendőbb a kisgyerek, ha fizikai szükségletek is gyötrik: fáradt, éhes, szomjas. Kerüljük a felesleges összeütközéseket: rámoljuk el, ami nem a kezébe való. Jóllakottan, kipihenten induljunk vásárolni, ha tehetjük, kritikus időszakokban gyerek nélkül. Kis üvegben vigyünk magunkkal vizet, néhány gerezd almát. Bőven szánjunk időt az indulásra, játékosan tereljük csemeténket az ajtó felé.

A kiszámítható napirend, a következetes szülői viselkedés segít a szabályok betartásában. Ha már kitört a vihar, ne tetézzük saját indulatainkkal. Ha otthon vagyunk, hadd dühöngje ki magát a kis méregzsák. Ordítozhat, földre vetheti magát, csapkodhat, de szóljunk rá szigorúan, ha verekedni, rugdosni akar. Maradjunk mellette, de most felesleges lenne beszélnünk hozzá, inkább kössük le magunkat valamilyen házimunkával vagy olvasással. Próbáljuk némán, rezzenéstelen arccal átvészelni a nagyjelenetet, ha észreveszi ugyanis kisgyerekünk, milyen hatással van ránk, egyre gyakrabban veti majd be új tudományát.

Jó olvasmány hiszti témában

Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát (Park Kiadó)

Selma H. Fraiberg: Varázsos évek (Park Kiadó)

Dr. Thomas Gordon: A gyereknevelés aranykönyve (Gordon-könyvek)

Kapcsolódó cikkeink hiszti témában:

Forrás: Kismama magazin