Képünk illusztráció – Fotó: Getty
Zsuzsa egy kis közlekedésbiztonsággal foglalkozó vállalkozást vezet most már másfél évtizede. Korábban sosem gondolta volna, hogy ilyesmivel fog valaha is foglalkozni: programozóként dolgozott ott, a tulajdonos a nagybátyja volt. Aztán a dolgok hirtelen fordulatot vettek.
Introvertált kockából cégvezető
„A nagybátyámnak volt egy infarktusa – meséli. – Vagy valami hasonló, sosem derült ki pontosan a vizsgálatok nyomán sem, mi történt, de az egészségi állapota hirtelen nagyon megromlott, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz már munkaképes. Ez teljesen váratlan volt, tele volt tervekkel, nem készült arra sem ő, sem mi, akik vele dolgoztunk, hogy át kell adnia a céget. Akkor összesen hatan voltunk ott munkatársak, gyorsan valami megoldást kellett találni. Így kerültem én a cég élére.”
Egy vállalkozást egyik pillanatról a másikra nem könnyű átvenni, de a 2008-as gazdaság válság idején különösen nagy feladat volt. Zsuzsának hirtelen sok mindennel kellett megküzdenie, és villámgyorsan új dolgokat tanulnia. Szerencsére képes volt ezt kihívásként kezelni, pedig az élete egy csapásra teljesen megváltozott.
„Alapvetően introvertált személyiség vagyok – vallja be. – A programozói munka ezért is volt annyira testhezálló, mert visszavonultabb életet jelentett, és a kommunikáció jelentős része is online zajlott. Hamar kiderült, hogy itt bizony ez nem fog menni: egy cégvezetőnek kapcsolattartási és kapcsolatépítési kötelezettségei vannak, tárgyalni kell és dönteni. Nem volt könnyű ezzel szembenézni, mégsem merült fel bennem egy pillanatig sem, hogy hagyom az egészet.
Felelősnek éreztem magam a cégért és azokért az emberekért is, akiknek munkát adott.
Hosszabb távra szóló szerződéseink futottak több partnerrel is, és bár azokat nem én írtam még alá, úgy éreztem, hogy nem boríthatunk fel mindent.”
Egy kezdő vállalkozó, ha saját üzletet épít ki, akkor magára szabhatja a cég működését. Ha viszont valakinek egy kész, már bejáratott üzletet kell átvennie, akkor sokkal nagyobb fokú alkalmazkodásra van szükség, hiszen már zajló folyamatokba kell bekapcsolódnia, és csak fokozatosan alakíthat át mindent úgy, ahogy az neki a leginkább komfortos.
„Számomra az egyik legnehezebb új üzleti partnereket keresni, és úgy beszélni nekik arról, hogy mivel foglalkozunk, hogy az ne tűnjék tukmálásnak – mondja Zsuzsa. – A munkatársak koordinálásába is bele kellett tanulnom, nem vagyok az a parancsolgatós, irányító típus. Szerintem ennek is köszönhető, hogy a cég demokratikusan működik, figyelünk egymásra, és úgy osztjuk el a feladatokat, hogy mindenki viszonylag szabadon rendelkezhessen azon belül az idejével.
Hamar szembesülnöm kellett vele, hogy az öltözködésemen is változtatnom kell valamennyit: azokban a ruhákban, amelyeket a hétköznapok során hordok, nem lehet elmenni egy multihoz tárgyalni.
Vannak »fellépőruháim«, a mai napig így hívom az elegánsabb darabokat: az irodában tartom őket, így gyorsan át tudok öltözni, ha éppen meg kell jelennem valahol. Tagja lettem egy vállalkozói klubnak, hogy kapcsolatokat szerezzek, és jobban belelássak ebbe a világba.
A legnehezebb része talán az, hogy folyamatosan döntéseket kell hoznom. A legjobb pedig az, hogy viszonylag szabadon oszthatom be az időmet. Büszke vagyok rá, hogy a munkatársaimmal együtt helytálltunk, amikor szükség volt rá. Nem pusztultunk bele a válságba sem, sőt, a cég fejlődött is. És én is folyamatosan fejlődöm. Ma már le tudok ülni bárkivel tárgyalni anélkül, hogy feszengenék, képviselni tudom a cég érdekeit, bővíteni tudtam a partnereink körét. Az introvertáltságom azért megmaradt, a szabadidőmben szeretek egyedül lenni, elcsendesedni: horgolok, jógázom.”
Öröm helyett teher
Zsuzsa története szerencsésen alakult, hiszen ő éppen egy olyan kihívást kapott a sorstól, amelynek meg tudott felelni, és amiből karriert volt képes építeni magának. De sok családi vállalkozás omlik össze még a sikeresebbek közül is, ha az alapító, aki az egészet megálmodta, átadja vagy hirtelen már nem tud tovább dolgozni. A rendszerváltás után hirtelen kinyílt a világ, nagyon sokan vágtak saját elképzelés alapján karrierépítésbe, és számukra természetes volt, hogy amit ők felépítenek, azt majd a gyerekeik viszik tovább. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, és generációkon át építették tovább a családi üzletet.
De a szülőktől örökölt vállalkozás hatalmas felelősség is, amit az utódok akkor is megkapnak, ha nem kérnek belőle, mert szívük szerint teljesen más területen szeretnének kiteljesedni. Ez akár érzelmi zsarolás alapja is lehet egy családon belül, hiszen nagyon nehéz félretolni valamit, amit az ember szülei egész életük során gondosan építgettek.
Külön nehézség, hogy egy örökölt vállalkozás felszámolása is hatalmas munka, nem lehet csak úgy tenni, mintha nem is létezne, és megvárni, míg magától elhal.
Jogi és adózási kötelezettségek terhelik, ezeket fel kell számolni törvényes úton; Nem véletlen, hogy vannak jogi tanácsadók, akik kimondottan az ilyen ügyek intézésére specializálódtak. Gábornak is egy erre szakosodott, egyébként szintén családi vállalkozásként működő cég segített, mikor kiderült, hogy egy olyan vállalatot örökölt, amely nem profitot, hanem adósságot hozott magával.
„A cég az édesapámé volt – meséli Gábor. – Logisztikával foglalkozott, volt egy kis telephelye néhány autóval. Én teljesen más vonalon dolgozom, szerencsére apám sosem erőltette rám, hogy bekapcsolódjam a családi vállalkozásba, így nem is követtem figyelemmel, hogyan alakul az üzlet. Aztán jött egy gyors lefolyású, gyógyíthatatlan betegség, és ott találtam magam mint egyetlen örökös, aki »megnyerte« a céget.
Az első gondolatom az volt, hogy megszüntetem. Ekkor szembesültem vele, hogy maradtak nyitott hitelek az autók után, és mivel a hagyatéki eljárás hónapjaira a bankszámlát zárolták, a havi részleteket nem fizette a cég.
Így egy csinos kis összeg kifizetésével kellett kezdenem, hogy egyáltalán nekiállhassak felszámolni a vállalkozást. Az egész intézésével megbíztam egy ügyvédi irodát, ami szintén nem volt olcsó, így nekem a családi vállalkozás nemhogy hozott volna a kasszába, de nagyon komoly anyagi megterhelést jelentett.”
Ha valaki testközelből tapasztal meg hasonlót, az akár egy életre el is veheti a kedvét attól, hogy ő maga belevágjon valamibe. Gábor is azt mondja, hogy ezt egy életre szóló leckének tekinti.
Van olyan, hogy valaki egyszerűen nem vállalkozó alkat. Én biztosan tudom magamról, hogy ez a fajta felelősség és kockázat nem nekem való.
Most így utólag azt gondolom, hogy apám is hasonló lehetett, mint én, csak sosem vallotta be magának. Amikor elkezdte az üzletet, nagy divat volt vállalkozni, könnyű is volt céget alapítani, vagy legalábbis könnyebb, mint ma, az adózás is sokkal kedvezőbb volt. Ezek az elhamarkodottan létrehozott családi vállalkozások dőlnek be ma egymás után.”
Vajon van ma még kedve vállalkozni a családoknak? Megtudhatod a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.
Kapcsolódó cikkek
