Pénztárca

Áremelkedés: ti még tudtok rendszeresen autózni, benzint fizetni?

Az elmúlt hónapokban az egekbe szökött a benzin ára. Vajon hogyan hatott ez a családok többségének életére? Ti átszálltatok vonatra, buszra, villamosra vagy lehetetlen megoldani?
2023. Március 01.
autó kisfiúk
Fotó: Getty

Még múlt év végén, váratlanul született meg a bejelentés: eltörlik a 480,- forintos üzemanyag-ársapkát. Az intézkedések egészen hirtelen, a bejelentés után szinte azonnal életbe is léptek. Sokan több órája a benzinkutakon rostokoltak, ám mire a tankolásig jutottak, az árak már a piaci árak voltak.

A férjemmel megfogadtuk, hogy addig fogjuk napi szinten használni a két autónkat, amíg az ársapka érvényben van. Miután a rögzített ár megszűnt, valóban mindketten csökkentettük az autók használatát. A férjem munkáltatója fizeti a MÁV bérlet árának 86%-át, márpedig vonattal körülbelül félóra alatt beér a munkahelyére. Némi gyaloglás szükséges hozzá, nem is olyan kényelmes, mint a saját autó, és számolni kell azzal is, hogy a vonat sokszor késik, mégis sikerült egy közel ötvenezer forintos családi költséget kevesebb mint kétezer forintra leszorítani. De mi a helyzet azokkal, akik nem tudják ilyen könnyedén megoldani a dolgot?

A válaszadók csaknem fele 2023-ban kevesebbet ül majd autóba

A Simple alkalmazás nemrégiben egy anonim, online kérdőívben felmérte, milyen autózási szokásai vannak a felhasználóknak, és ezt hogyan befolyásolja az aktuális gazdasági környezet. Több, mint ötezren töltötték ki a kérdőívet, melyből kiderült, hogy a válaszadók mintegy 60 százaléka 700 forintos benzinár fölött fontolná meg az autós utazás lecserélését, további 15 százalék pedig már 600 forint fölött gondolkodóba esik. Ugyanakkor a kitöltők fele azt mondta, hogy őket egyáltalán nem befolyásolja az üzemanyagok árának változása, és nem terveznek változtatni autózási szokásaikon. Közel 45 százalék viszont azt nyilatkozta, hogy idén biztos, hogy kevesebbet ül majd autóba.

Kocsi vagy közösségi közlekedés?

  • A válaszadók 21%-a minden körülmények között az autót választja
  • 26% szívesen leteszi az autót
  • 54% pedig a helyzettől függően választja meg a közlekedési eszközt.

(Forrás: simple.hu)

 A megállóban eszik a szendvicset”

Lea és férje már a 480,- forintos benzinárat is alig tudták kikalkulálni a családi költségvetésből. Már ennél az összegnél is döntéseket kellett hozniuk: melyik program, milyen új ruha a gyerekeknek vagy melyik kirándulás fér bele a családi kasszába, és melyekről kell lemondani.

„Egészen kiskoruktól kezdve arra tanítjuk három gyermekünket, hogy a pazarlásmentes elvet kövessék: nem pocsékolunk, igyekszünk nem kidobni azokat az élelmiszereket, amit még fel tudunk használni alapanyagnak, és nem kizárólag aszerint étkezünk, hogy épp ki mit kíván meg. Mivel az étkezésben, a vásárlásban is tudatosak vagyunk, ezen a költségen nem tudtunk spórolni. Megfogadtam, hogy ameddig lecserélhetek mást, addig az egészséges ételeket, a friss zöldséget és gyümölcsöt nem fogom lecserélni. Így azonban másról kellett lemondani, hogy a két autót fenntartsuk, ez pedig nem volt jó érzés.”

Leáék a benzinár-emelkedéssel párhuzamosan egyre kevesebbet jártak el otthonról hétvégenként, egyre kevesebb programot engedélyeztek maguknak, de még így is megérezte a pénztárcájuk azt, amit üzemanyagra költöttek. Így valami mást kellett kitalálniuk. Mivel férje villanyszerelőként dolgozik, elengedhetetlen az autó a munkájához, hiába élnek Budapesten, sem időben, sem fizikailag nem tudná megvalósítani a munkavégzést és a szerszámok szállítását tömegközlekedéssel. Ezért Lea felajánlotta, hogy amikor csak tudja, leteszi az autót.

„Nagyon szeretek vezetni, és szeretem a hatékony időgazdálkodást is. Ráadásul a három gyerek számos különórára és sportra jár, így nagyon fontos az időtényező. Egészen addig sok mindent meg tudtak csinálni a kocsiban: leckét mondtak fel, meguzsonnáztak, verset tanultak. De úgy döntöttünk, előbb mondunk le a kényelemről, mint a különórákról vagy a hétvégi családi programokról. Úgyhogy megvettem a bérletemet, és letöltöttem egy közösségi közlekedés-tervezőt. Bevallom, nem könnyű, főleg a hidegben, amikor három kisgyerekkel megyek hétfelé. Most a buszon kérdezem ki őket, a megállóban eszik a délutáni szendvicset, és később érünk haza, de én egy pozitív gondolkodású ember vagyok. Arra koncentrálok, hogy havonta közel 80 ezer forintot takarítunk meg, és a gyerekeim is meg tudják tanulni a közösségi közlekedés szabályait. Lehet, hogy ez sokkal később történt volna meg, ha nem szállunk ki az autóból.”

A jegy- és bérletárak egyelőre nem változtak

Állásfoglalást kértünk a BKK-tól arról, hogy érezhető-e valamiféle változás a közösségi közlekedésben az üzemanyagár-emelkedés hatására. „A hatósági benzinár decemberi kivezetése óta – azzal szoros összefüggésben – kimutatható érdemi változást egyelőre nem tapasztaltunk a közösségi közlekedés igénybevétele kapcsán.  Talán hosszabb távon lehet majd következtetéseket megállapítani” – állt a társaság válaszában.

A Budapesti Közlekedési Központ egyébként erősen ajánlja a közösségi eszközök használatát a fővárosban közlekedőknek, arra hivatkozva, hogy miközben a benzin és a gázolaj ára soha nem látott csúcsra emelkedett, a legnépszerűbb BKK jegyek és bérletek árai 2013 óta változatlanok.

Egy felnőtt havi bérlet jelenleg 9500,- forint, ami a kijelölt elővárosi MÁV és Volán járatokra is érvényes, a 14 év alatti gyermekek számára pedig ingyenesen vehetők igénybe a BKK járatai.

Gyakran egyszerűen fizikai képtelenség autó nélkül eljutni valahova”

Lea és családja abból a szempontból szerencsésnek mondható, hogy a fővárosban viszonylag fejlett közösségi közlekedés érhető el, azonban számos olyan település található Magyarországon, ahol nem beszélhetünk erről, sokszor még a nagyobb városokban sem mindenhol. Karcsi egy kisvárosban él a családjával, ő az egyetlen, aki jelenleg keres, mivel felesége gyesen van első kisbabájukkal. Karcsi üzletkötőként dolgozik, nem engedheti meg magának a helyi tömegközlekedést.

„A megkötött üzletek után kapok fizetést, így rendkívül fontos a hétköznapokban, hogy hány helyre jutok el egy nap alatt. Ráadásul a meglévő ügyfeleimmel is tartanom kell a kapcsolatot, sokszor személyesen kell ügyeket intéznem velük, így elképzelhetetlen, hogy ne autóval járjak.”

Az ársapka eltörlése után egy ideig még próbálták fenntartani a két autót a családban, hogy Karcsi feleségének is megmaradjon a szabadsága a kisbabával, ám anyagilag nem bírták a megemelkedett benzinárakat, ezért idén úgy döntöttek, megválnak az egyiktől.

„A feleségem járt eddig bevásárolni, és a babát is ő vitte a kötelező vizsgálatokra, így nem voltak hozzám kötve. De mivel viszonylag keveset használta, úgy döntöttünk, nem csak az üzemanyagon, de a biztosításokon is spórolhatunk, ha eladjuk az autót. Persze ez a döntés hátránnyal is járt, hiszen most nekem kell összeegyeztetni a gyermekorvosi kontrollt vagy a nagybevásárlást a napi munkákkal. A feleségem nem szívbajos, felül a babával egy buszra, ha azzal meg tudja oldani a napi dolgokat, de cipekedni már nem engedem. Nehézség, hogy nemrég megváltoztatták bizonyos járatok menetrendjét, így gyakran egyszerűen fizikai képtelenség autó nélkül eljutni valahová.”  

Létezik bérlettámogatás a munkába járáshoz

A munkába járásra szolgáló bérleteknél a munkáltató által fizetendő költségtérítést a 39/2010. (II.26.) Korm. rendelet szabályozza. E szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló által megvásárolt bérlet vagy menetjegy árának 86 százalékát. Ez persze feltételekhez kötött, de érdemes tudni róla, hátha alternatíva lehet az autózás helyett.